RB Leipzig: a Chelsea védőjével hozták hírbe Willi Orbánékat

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 13:57
null
Andreas Christensen már bizonyított a Bundesligában (Fotó: AFP)
A Bild információi szerint az RB Leipzig szeretné szerződtetni a Chelsea 23 esztendős dán bekkjét, Andreas Christensent. A 31-szeres válogatott futballista számára nem lenne ismeretlen a Bundesliga, 2015 és 2017 között két idényt is lehúzott a Borussia Mönchengladbachnál.

 

Középső hátvédet venne a többek között Willi Orbánt (és Gulácsi Pétert) is foglalkoztató RB Leipzig – számolt be róla a Bild. A jelenleg sérüléssel bajlódó, magyar válogatott hátvéd így posztriválist kaphat klubjánál, igaz, hosszabb távon inkább az Arsenallal és a Bayern Münchennel hírbe hozott Dayot Upamecano utódja lehet a 23 éves dán.

A lipcsei klub vezetőedzője, Julian Nagelsmann korábban kijelentette, a kettős terhelés – a Bundesligában első helyen állnak, miközben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében is érdekeltek a németek –, valamint Orbán március végéig, de akár áprilisig is elhúzódó sérülése miatt szüksége van egy új védőre, aki azonnali segítséget tud nyújtani.

„Ha most hozunk egy tizenkilenc éves tehetséget mondjuk Franciaországból, akkor mire beilleszkedik, átveszi a filozófiánkat, vége az idénynek” – idézte a szakvezetőt a német lap.

Christensen korábban két idényt is lehúzott Németországban, a Mönchengladbachban alapember volt, 62 bajnokin szerepelt és öt gólt is szerzett.

A dán futballista az ősszel 11 bajnokin kapott lehetőséget Frank Lampardtól a Chelsea-ben. Christensen piaci értékét 30 millió euróra teszi a Transfermarkt, de vélhetően ennél is magasabb árcédulát kaphat Londonban.

Igaz, korántsem akkorát, mint a már említett, távozásra készülő Upamecano, akivel kapcsolatban már 50 és 80 millió eurós ajánlatról is írtak az elmúlt hetekben.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
9 órája

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52

„Ez így egyszerűen kevés” – Willi Orbán az RB Leipzig vasárnapi pontvesztése után

Német labdarúgás
2025.02.24. 14:51

Orbán büntetőt hozott össze, a Lipcse otthon mentett pontot a Heidenheim ellen

Német labdarúgás
2025.02.23. 17:34
Ezek is érdekelhetik