A lipcsei kávéház – Pietsch Tibor jegyzete

Huszonegy tétmeccs jutott Jesse Marschnak az RB Leipzig élén.

Huszonegy balszerencsés tétmeccs, hiszen a sérülésekkel ugyanúgy meg kellett – volna – birkóznia, mint az öltözőbe ajtóstól berontó koronavírussal. No meg az örökséggel is. Merthogy az RB-családon belül megszokott játékos- és edzőmozgás keretében Salzburgból Lipcsébe költöző amerikai szakember kétségkívül nehéz terhet vett át a nyáron – a Bayern Münchenhez távozó Julian Nagelsmannt kellett pótolnia. Azazhogy: kellett volna... A huszonegy mérkőzésen elért nyolc győzelem, négy döntetlen és kilenc vereség ugyanis arról árulkodik, hogy a legkevésbé sem sikerült. A Bundesligában 14 fordulóban 18 pontot szerzett a csapat, ezt a teljesítményt a Greuther Fürthnél, a Bielefeldnél vagy éppen az Augsburgnál boldogan fogadták volna, de a lipcsei más kávéház...

Aki vet egy pillantást a német bajnokság állására, netán utánanéz annak, hogy Gulácsi Péternek és társainak mennyi esélyük van a továbbjutásra a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó játéknapja előtt (segítünk: semennyi!), annak aligha kell magyarázni, miért nem Jesse Marschnak hívják már a kereterősség és az anyagi háttér alapján jóval többre hivatott RB Leipzig edzőjét. Holott ha valahol, Lipcsében nem szokás gyorsan útilaput kötni a szakmai stáb élén álló tréner talpára, az elmúlt évtizedben egyedül a 139 napig irányító Achim Beierlorzer „dicsekedhet” azzal, hogy rövidebb ideig ült a kispadon, mint a 157 napig hivatalban lévő Marsch. Hogy az eddigi másodedző, nevezetesen Achim Beierlorzer veszi át ideiglenesen korábbi főnöke helyét, azt most hagyjuk.

Arról viszont érdemes szót ejteni, hogy december első hetében két edzőváltás történt a Bundesligában, a két helyszínt, Berlint és Lipcsét alig kétszáz kilométer választja el egymástól. Csakhogy ennél jóval nagyobb a távolság a két klub között. Mert amíg az RB Leipzignél szerfelett elegánsan intézték el a mindössze öt hónapja az egyesület kötelékéhez tartozó Marsch elbocsátását, a Herthánál cseppet sem bántak úgy a kék-fehéreket 25. éve (!) szolgáló Dárdai Pállal, ahogy illett, sőt kellett volna. Mert miközben Lipcsében egyik fél sem győzött hálálkodni a másiknak az együtt töltött hónapokért (Jesse Marsch olyan szép búcsúüzenet kíséretében lépett le a színről, hogy már-már azt hittük, örül a kirúgásának...), a fővárosban még a klubportálon sem idézték Dárdai Pál szavait. Arról nem szólva, hogy a nyáron kinevezett sportigazgató, Fredi Bobic azóta is ott rúg bele a különböző fórumokon tett nyilatkozataival, ahol csak lehetősége nyílik rá.

Alkalomadtán átruccanhatna Lipcsébe, hogy lásson ezt-azt, mert a jelek szerint ott mást is tudnak, mint edzőt váltani.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!



Huszonegy tétmeccs jutott Jesse Marschnak az RB Leipzig élén.

Huszonegy balszerencsés tétmeccs, hiszen a sérülésekkel ugyanúgy meg kellett – volna – birkóznia, mint az öltözőbe ajtóstól berontó koronavírussal. No meg az örökséggel is. Merthogy az RB-családon belül megszokott játékos- és edzőmozgás keretében Salzburgból Lipcsébe költöző amerikai szakember kétségkívül nehéz terhet vett át a nyáron – a Bayern Münchenhez távozó Julian Nagelsmannt kellett pótolnia. Azazhogy: kellett volna... A huszonegy mérkőzésen elért nyolc győzelem, négy döntetlen és kilenc vereség ugyanis arról árulkodik, hogy a legkevésbé sem sikerült. A Bundesligában 14 fordulóban 18 pontot szerzett a csapat, ezt a teljesítményt a Greuther Fürthnél, a Bielefeldnél vagy éppen az Augsburgnál boldogan fogadták volna, de a lipcsei más kávéház...

Aki vet egy pillantást a német bajnokság állására, netán utánanéz annak, hogy Gulácsi Péternek és társainak mennyi esélyük van a továbbjutásra a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó játéknapja előtt (segítünk: semennyi!), annak aligha kell magyarázni, miért nem Jesse Marschnak hívják már a kereterősség és az anyagi háttér alapján jóval többre hivatott RB Leipzig edzőjét. Holott ha valahol, Lipcsében nem szokás gyorsan útilaput kötni a szakmai stáb élén álló tréner talpára, az elmúlt évtizedben egyedül a 139 napig irányító Achim Beierlorzer „dicsekedhet” azzal, hogy rövidebb ideig ült a kispadon, mint a 157 napig hivatalban lévő Marsch. Hogy az eddigi másodedző, nevezetesen Achim Beierlorzer veszi át ideiglenesen korábbi főnöke helyét, azt most hagyjuk.

Arról viszont érdemes szót ejteni, hogy december első hetében két edzőváltás történt a Bundesligában, a két helyszínt, Berlint és Lipcsét alig kétszáz kilométer választja el egymástól. Csakhogy ennél jóval nagyobb a távolság a két klub között. Mert amíg az RB Leipzignél szerfelett elegánsan intézték el a mindössze öt hónapja az egyesület kötelékéhez tartozó Marsch elbocsátását, a Herthánál cseppet sem bántak úgy a kék-fehéreket 25. éve (!) szolgáló Dárdai Pállal, ahogy illett, sőt kellett volna. Mert miközben Lipcsében egyik fél sem győzött hálálkodni a másiknak az együtt töltött hónapokért (Jesse Marsch olyan szép búcsúüzenet kíséretében lépett le a színről, hogy már-már azt hittük, örül a kirúgásának...), a fővárosban még a klubportálon sem idézték Dárdai Pál szavait. Arról nem szólva, hogy a nyáron kinevezett sportigazgató, Fredi Bobic azóta is ott rúg bele a különböző fórumokon tett nyilatkozataival, ahol csak lehetősége nyílik rá.

Alkalomadtán átruccanhatna Lipcsébe, hogy lásson ezt-azt, mert a jelek szerint ott mást is tudnak, mint edzőt váltani.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!