Augsburg: klubrekordot jelentő összegért szerződtették az amerikait

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 16:00
null
Ricardo Pepi az MLS 2020–2021-es kiírásának legeredményesebb amerikai játékosa lett (Fotó: Getty Images)
A német Bundesligában szereplő Augsburg nyerte a 18 éves amerikai válogatott támadóért, Ricardo Pepiért folyó versenyfutást. A németek a mértékadó Transfermarkt szerint klubrekordot jelentő 16 millió eurót fizettek a Schön Szabolcsot is foglalkoztató FC Dallasnak a Bayern München által is kiszemelt játékosért. 

 

Az Augsburg a hivatalos oldalán közölte, hogy 2026 júniusáig – igény esetén egy évvel kiterjeszthető a kontraktus – szerződtette az amerikai felnőttválogatottban a debütáló meccsén is beköszönő, összesen hét tétmérkőzésen három gólt és három asszisztot kiosztó Pepit.

A fiatal tehetség az észak-amerikai bajnokság 2021-es kiírásának legeredményesebb amerikai játékosa lett 13 találattal, melyet 31 tétmérkőzésen hozott össze. Tavaly júliusban, az LA Galaxy ellen mesterhármast jegyzett, amellyel az MLS történetének legfiatalabb triplázója lett. Mindemellett bekerült az MLS All Star-csapatába, valamint ő lett az év legjobb fiatal amerikai labdarúgója.

„Az elmúlt idény után az volt az álmom, hogy Európába igazoljak. Úgy gondolom, az Augsburg és a Bundesliga megfelelő környezet lesz ahhoz, hogy fiatal játékosként a legmagasabb szinten szerezzek tapasztalatot” – mondta Ricardo Pepi.

A paraguayi Miguel Almirón mögött az MLS történetének második legdrágábban értékesített futballistája lett a Texasban született, mexikói állampolgársággal is rendelkező támadó.

Legfrissebb hírek

Oliver Burke duplájával győzött Stuttgartban a Werder

Német labdarúgás
2025.04.13. 19:43

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Lőw Zsolt: Kilencven percig ellenfelek leszünk, de a barátságunk örök

Német labdarúgás
2025.04.10. 14:11
Ezek is érdekelhetik