Bundesliga: 3–0-nál becserélte, 19 perccel később lehozta csatárát a Wolfsburg edzője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.24. 12:52
null
Niko Kovac gyenge védekezése miatt mindössze 19 perc után lecserélte támadóját (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Wolfsburg könnyedén nyert 5–1-re a VfL Bochum vendégeként a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában. Niko Kovac, a Wolfsburg vezetőedzője viszont érdekes döntést hozott a mérkőzésen.

 

A Wolfsburg már a szünetben 3–0-ra vezetett, ezért a vezetőedző elővigyázatosságból lecserélte Patrick Wimmert, akinek helyére az egyiptomi válogatott Omar Marmus érkezett, de ő nem töltött sok időt a pályán, hiszen 19 perccel később, már 4–0-s állásnál le is cserélték a támadót.

„Nem tetszett, amit az első tíz percben láttam. Jobban kellett volna zárnunk a középpályán és jobban védekeznünk. Ezt mondtam Omarnak, mielőtt beállt, és a meccs alatt is. Egyszerűen nem voltam elégedett a védekező teljesítményével, ezért cseréltem le” – mondta Niko Kovac a találkozó utáni értékelésében a német labdarúgással foglalkozó bulinews.com szerint.

A 24 éves labdarúgó egyébként a hírek szerint az idény végén távozik, miután elutasította a csapat szerződéshosszabbítási ajánlatát.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Bochum–Wolfsburg 1–5
(Broschinski 68., ill. Svanberg 10., 56., Kaminski 21., Wimmer 33., Waldschmidt 77.)

Legfrissebb hírek

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
1 perce

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
23 perce

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
3 órája

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
9 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
16 órája

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

Dárdai Bence: Lőw Zsolt nagyon jól összerakta a csapatát

Német labdarúgás
2025.04.12. 12:26
Ezek is érdekelhetik