Németország: Julian Nagelsmann a válogatott új kapitánya – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.22. 11:39
null
Julian Nagelsmann a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya (Fotó: Getty Images)
A Bayern München által tavasszal felfüggesztett Julian Nagelsmann lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – közölte a Német Labdarúgó-szövetség (DFB).

 

Mint ismert, kevesebb, mint egy évvel a 2024-es, Németországban rendezendő Európa-bajnokság előtt a felkészülési mérkőzéseken elért gyenge eredmények miatt, a Japán elleni 4–1-es hazai vereség után a Német Labdarúgó-szövetség menesztette Hans-Dieter Flick szövetségi kapitányt.

A lehetséges utódok között az angol Liverpool FC-t irányító Jürgen Klopp mellett két, a Bayern München kötelékébe tartozó szakembert neveztek meg, a bajorok által felfüggesztett, de élő szerződéssel rendelkező Julian Nagelsmannt és a Bayern jelenlegi vezetőedzőjét, Thomas Tuchelt.

A DFB Flick menesztése után közölte, hogy hamar szeretné megtalálni az új kapitányt, s az ő vezetésével utazna a válogatott az októberi, amerikai turnéjára, melyet szeptember 20-án Julian Nagelsmann kinevezésével meg is tett.

A DFB közleménye szerint a 36 éves szakember munkáját az U20-as válogatottat irányító Sandro Wagner segíti (akivel 2017-ben együtt dolgoztak a Hoffenheimnél), aki Flick menesztése után a franciák elleni meccsen az ideiglenesen megbízott Rudi Völlert is segítette. Rajta kívül Benjamin Glück is tagja lesz a válogatott új stábjának.

A hírek szerint Nagelsmann szerződése a 2024-es németországi Európa-bajnokságig szól.

A Kicker olvasói egyébként egyértelműen állást foglaltak kapitánykérdésben: a szaklap azon kérdésére, hogy Nagelsmann a megfelelő kapitány-e a voksolók 71 százaléka nemmel szavazott.

Nagelsmann egyébként másodszor lett Flick utódja, hiszen korábban a Bayernnél is ő váltotta. A német válogatott új szövetségi kapitánya a Hoffenheim utánpótlása után a felnőttcsapatot három évig irányította, majd két évet töltött az RB Leipzignél, a Bayernt pedig 2021 nyarától irányította 2023 végéig.

A 36 éves szakembert tavasszal a Bayern „csak” felfüggesztette, szerződése továbbra is érvényben volt és fizetést is kapott, a napokban viszont a müncheniek közölték, hogy elengedik Nagelsmannt a válogatotthoz, így a DFB-nek nem kell kifizetnie a 10 millió eurós kivásárlási árat.

A Bild keddi híre szerint Nagelsmann havi 400 ezer eurót keres a német válogatott szövetségi kapitányaként.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21
Ezek is érdekelhetik