Union Berlin: Laidouni Katarba szerződött – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 10:30
Aissa Laidouni távozik Berlinből (Fotó: fc-union-berlin.de)
A magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin bejelentette, hogy tunéziai válogatott középpályása, a másfél évvel ezelőtt a Ferencvárostól kivásárolt Aissa Laidouni Katarba szerződött.

 

Az Union Berlin a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat színeiben másfél év alatt ötven mérkőzésen szerepelt, két gólt és öt gólpasszt elért, 27 éves Aissa Laidouni Katarba szerződött, az előző idényben a bajnokságban 4. helyen végzett Al-Vakra SC-ben folytatja a pályafutását.

„Számomra az Union Berlinnél töltött időszak különleges volt a pályafutásomban. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, de szerettem volna egy új irányt a karrieremben. Köszönök mindent az Union szurkolóinak és sok sikert kívánok a klubnak” – idézi a német klub honlapja a búcsúzó Laidounit.

A tavaly télen a Ferencvárostól szerződtetett (a Transfermarkt adatai szerint 2.6 millió euróért) középpályás távozásáról Horst Heldt az Union átigazolásokért felelős igazgatója is nyilatkozott.

„Amikor Aissa csatlakozott hozzánk 2023 telén, azonnal játékba lendült, nem volt szüksége plusz időre, hogy megszokja a légkört. Mindig is a klub érdekeit tartotta szem előtt és mindent megtett a csapat sikereiért” – fogalmazott a sportvezető.

Arról egyelőre nincs hír, az arab klub mekkora összegért szerződtette a középpályást.

 

Legfrissebb hírek

Schäfer kezdett, a fáradt Bayern München nem bírt az Union Berlinnel

Német labdarúgás
2025.03.15. 17:29

Müncheni expressz érkezik Berlinbe

Német labdarúgás
2025.03.15. 11:13

Frankfurtban ért véget az Union hárommeccses vereségszériája

Német labdarúgás
2025.03.09. 19:36

Schäfer András: Két-három bravúr kell a világbajnoki kijutáshoz!

Magyar válogatott
2025.03.08. 07:09

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Guirassy négy gólt szerzett, az Union Berlin csúnya verésbe szaladt bele Dortmundban

Német labdarúgás
2025.02.22. 20:29

Maszurasz duplázott, a BVB kikapott a Bochum vendégeként

Német labdarúgás
2025.02.15. 17:50

Anton öngóllal „segítette” volt csapatát, otthon kapott ki a Dortmund

Német labdarúgás
2025.02.08. 20:25
Ezek is érdekelhetik