Gündogan visszavonult a német válogatottól

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.19. 18:50
Ilkay Gündogan az Eb-n játszott utoljára a német válogatott színeiben (Fotó: Getty Images)
Ilkay Gündogan a közösségimédia-oldalán jelentette be, hogy többet nem lép pályára a német labdarúgó-válogatott színeiben.

„Néhány hetes gondolkodás után arra a döntésre jutottam, hogy itt az ideje befejezni válogatottbeli pályafutásomat” – kezdi posztját Ilkay Gündogan.

A Barcelonában játszó középpályás 2011-ben, a Belgium elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be a német válogatottban. A 13 év elteltével 82 mérkőzéssel, 19 góllal és 9 gólpasszal a háta mögött fejezi be válogatott karrierjét.

„A csúcspont egyértelműen az a hatalmas megtiszteltetés volt, hogy nyáron én lehettem a csapatkapitány a hazai Európa-bajnokságon! Ennyi év után végre sikerült újra büszkévé tennünk a nemzetet, nagyon boldog vagyok, hogy ebben én is szerepet játszhattam” – írta Gündogan, aki gólt is szerzett a magyarok elleni csoportmérkőzésen.

A 33 éves középpályás ezzel indokolta döntését: „Már a torna előtt is éreztem egyfajta fáradtságot a testemben, de a fejemben is, ami elgondolkodtatott. A meccsek pedig klub- és országos szinten sem lesznek kevesebbek.”

2023-ban Gündogan hét év után igazolt el a Manchester Cityből. A német középpályásnak 2026-ig szóló szerződése van a Barcelonával, de egybehangzó sajtóértesülések szerint már most nyáron válthat, akár visszatérhet Angliába.

Gündogan kimaradt a Barcelona hétvégi bajnoki keretéből, sokak szerint ez annak a jele, hogy távozik, de Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője cáfolta ezeket: Gündogannal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy hétfőn volt egy kisebb sérülése, és még ma nem volt százszázalékos állapotban. Sokan gondolják, hogy távozik, de én úgy gondolom, velünk fog maradni ebben az idényben, de a részletek maradjanak csak köztünk.”

A német tréner szavai azonban nem vetettek véget a találgatásoknak. Sőt, a The Athletic cikke szerint a 33 éves játékosnak a török, a katari, a szaúdi és az angol bajnokságból is van kérője. Az átigazolások terén jól értesült Fabrizio Romano úgy tudja, a Manchester City már fel is vette a kapcsolatot Gündogannal, állítólag maga az érintett és Pep Guardiola is örülne a visszatérésének. Gündogan távozásával a Barcelona megspórolná az évi közel húszmillió eurós fizetését, de akár átigazolási pénzt is kérhet a Citytől.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik