Videó: ilyet sem látni mindennap... Bizarr kezezések miatt jártak büntetők a német másodosztályú meccsen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 11:09
Ennél a fejpárbajnál nem ért kézzel a labdához senki... (Fotó: Getty Images)
A német másodosztály 8. fordulójában vasárnap rendezett Magdeburg–Fürth találkozó két egymásra nagyon hasonlító, bizarr kezezés miatt megítélt büntetőt is megadott Bastian Dankert játékvezető.

 

Alig negyedórája folyt a mérkőzés, amikor a fürthiek kapusa, Nahuel Noll egy hazai akció végén felszedte a labdát, majd néhány lépés hátrálása után kigurította a labdát balra, az ötös sarkánál álló védőjének, Gideon Jungnak, aki pillanatnyi elmezavarában azt hihette, kirúgást kell elvégeznie, ezért kézzel felvette a labdát a földről. Néhány pillanatig talán maga a játékvezető, Bastian Dankert sem hitt a szemének, aztán befújta a tizenegyest. Mo El-Hankouri lövését ugyan Noll kivédte, de a kipattanó visszakerült a hollandhoz, aki másodjára már nem hibázott. Néhány perccel később aztán a Magdeburg megszerezte második gólját is, és már-már úgy tűnt, 2–0-s hazai előnnyel fordulnak a csapatok, aztán elérkezett a 41. perc...

A középen megiramodó Roberto Massimót a tizenhatos vonala előtt hátulról felrúgta a hazai bekk, Jean Hugonet, a játékvezető pedig kivárt pár másodpercet, hogy hátha esetleg előnyszabályt kell-e ítélnie. Nem kellett, mert jött egy másik magdeburgi védő, Daniel Heber és felkapta a közben a tizenhatoson belülre beguruló labdát a földről, arra gondolván, hogy Dankert már befújta a szabálytalanságot. Ezt a megítélt büntetőt egyből gólra váltotta az amerikai Julian Green – aki egyébként a 2014-es labdarúgó-világbajnokság legfiatalabb gólszerzője volt.

A találkozó egyébként 2–2-vel ért véget, a végeredményt a 75. percben Noel Futkeu találatával állította be a Fürth, s ezzel két elvesztett bajnoki után szerzett ismét pontot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik