Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.24. 22:28
null
Marco Grüll szép átlövése döntött, Schäfer Andrásék kikaptak a Werdertől (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatott Schäfer András betegsége után csereként beállva visszatért, de csapata, az Union Berlin 1–0-s vereséget szenvedett a Werder Bremen otthonában a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának nyitómeccsén.

Két, egyelőre hullámzóan teljesítő csapat meccsével indult a 8. forduló, hiszen a 10 ponttal kilencedik Union Berlin a nyolc ponttal tizenkettedik Werderhez látogatott, ráadásul mindkét gárda hasonló formában van, hiszen megelőző három bajnokiján a brémai és a berlini együttes is egy-egy győzelmet, döntetlent és vereséget tudott felmutatni. A fővárosiak keretébe visszatért a Mönchengladbach elleni múlt hétvégi bajnokit betegség miatt kihagyó Schäfer András, aki viszont ezúttal csak a kispadon kezdett, míg a hazaiaknál először volt ott az első pillanattól a nyáron érkezett Victor Boniface.

Utóbbi bár sokat volt játékban, a berlini kapura sem ő, sem alakulata nem jelentett veszélyt az első félórában, igaz, a vendégek is elsősorban szögletekkel próbálkoztak. Ezután a Bremen egyre jobban felpörgött, a félidő hajrájában volt is két próbálkozása, de gólt egyik csapat sem szerzett. A brémaiak a második játékrész elejére is átmentették lendületüket, nem engedték kibontakozni az Uniont, amely ebben az időszakban nehezen jutott el az ellenfél kapujáig.

Aztán Steffen Baumgart egy óra játék után kettőt is változtatott, Schäfer András és Tom Rothe beállása pedig jelentős változásokat hozott a játékba, a berliniek néhány perc alatt többször is próbálkoztak, még ha a kaput nem is találták el. Ami nem jött össze a vendégeknek, sikerült a hazaiaknak, hiszen a második félidő első kaput eltaláló lövése a 72. percben Marco Grüll előtt adódott, aki remek indítás után gyönyörűen bombázott a léc alá, megszerezve a vezetést a Werdernek.

A hajrára Baumgart újabb két cserével próbált frissíteni csapatán, és az Union az utolsó tíz percben többször is eljutott a brémai kapu közelébe, de nagy veszélyt már nem jelentett arra, így a Werder otthon tartotta a három pontot és megelőzte a berlinieket a tabellán. 1–0

NÉMET BUNDESLIGA, 8. FORDULÓ
Werder Bremen–Union Berlin 1–0 (Grüll 72.) 

Október 25., szombat
15.30: Augsburg–RB Leipzig
15.30: Borussia Mönchengladbach–Bayern München (Tv: Arena4)
15.30: Eintracht Frankfurt–St. Pauli
15.30: Hamburger SV–Wolfsburg
15.30: Hoffenheim–Heidenheim
18.30: Borussia Dortmund–1. FC Köln (Tv: Arena4)

Október 26., vasárnap
15.30: Bayer Leverkusen–Freiburg (Tv: Arena4)
17.30: VfB Stuttgart–Mainz

   
A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Bayern München7727–4+2321
2. RB Leipzig751110–9+116
3. Stuttgart75211–6+515
4. Borussia Dortmund742113–6+714
5. Bayer Leverkusen742116–11+514
6. 1. FC Köln732212–10+211
7. Werder Bremen832312–16–411
8. Eintracht Frankfurt731319–18+110
9. Hoffenheim731312–12010
10. Union Berlin831411–15–410
11. Freiburg723211–1109
12. Hamburg72237–10–38
13. Augsburg721412–14–27
14. St. Pauli72148–12–47
15. Wolfsburg71248–13–55
16. Mainz71158–14–64
17. Heidenheim71156–13–74
18. Mönchengladbach7346–15–93

 

 

Legfrissebb hírek

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
45 perce

Videó: a magyar csatár győztes gólt lőtt Brazíliában, az utolsó percben

Légiósok
4 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Kerkez Milos is a kritikák kereszttüzébe került Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.10.20. 21:55

Nagyon büszke az FC Andorra magyar kapusa

Légiósok
2025.10.20. 14:22

Heti légiósprogram: indul az MLS rájátszása

Légiósok
2025.10.20. 13:52

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik