Gyász: elhunyt a német futballklasszis, Uwe Seeler

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 18:11
null
Uwe Seeler az 1966-os világbajnokságon (Fotó: AFP)
Nyolcvanöt éves korában csütörtökön az otthonában, szerettei körében elhunyt Uwe Seeler, a német labdarúgás nagy alakja.


Az utóbbi időben sokat betegeskedő Uwe Seeler profi klubkarrierjét szülővárosa csapatában, a Hamburger SV-ban töltötte (1953–72), egy-egy bajnoki címet és Német Kupa-sikert ünnepelhetett, 1964-ben – a sorozat első évadának végén – a Bundesliga gólkirálya volt.

A nyugatnémet válogatottban 72-szer lépett pályára (1954–70), 43 gólt szerzett. Tagja volt az 1966-ban vb-ezüstérmes és az 1970-ben vb-bronzérmes nationalelfnek. Háromszor megválasztották az év labdarúgójának az NSZK-ban.

Seeler volt az első labdarúgó, aki négy világbajnokságon (1958, 1962, 1966, 1970) is gólt szerzett, és ugyancsak az első, aki húsz világbajnoki meccsen lépett pályára.

Seeler 1970. szeptember 9-én a mieink ellen játszotta utolsó válogatott mérkőzését – az NSZK 3–1-re megnyerte a nürnbergi kilencven percet.

Sportvezetőként 1995 és 1998 között a Hamburger SV elnöke volt, a jobb lábfejét ábrázoló szobor a stadion előtt látható. Hamburg díszpolgárává választották 2003-ban.

A német szövetség 1972-ben a válogatott második tiszteletbeli csapatkapitányává választotta meg, az első Fritz Walter volt.

Uwe Seeler, 1936–2022 (Fotó: AFP)
Uwe Seeler, 1936–2022 (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Varga Ákos motorversenyző

Egyéb autó-motor
1 órája

Tragédia, kiesett a 11. emeletről a 35-szörös válogatott csatár

Minden más foci
Tegnap, 11:42

A jövő csütörtökön temetik Budai Miklóst

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:39

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 19:12

Tragédia és botrány Chilében, nem folytatják a Libertadores-kupa-mérkőzést

Minden más foci
2025.04.11. 10:07

Minden idők egyik legjobbja távozott el – Thury Gábor nekrológja Sterbinszky Amáliáról

Kézilabda
2025.04.03. 23:03

Gyász: elhunyt Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2025.04.03. 18:36
Ezek is érdekelhetik