Hertha: már bánja a nagybefektető, hogy a klubba invesztált

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 13:50
null
Lars Windhorst bánja a befektetést, de nem adja fel (Fotó: AFP)
Csakúgy, mint az elmúlt idényben, a Hertha a jelenlegi kiírásban is a bennmaradásért küzd a német Bundesligában. A korábban Dárdai Pál által is irányított, a tabella 14. helyén álló berlini egylet jelenleg egy pontra van a kiesőzónától, ez pedig természetesen nem csak a szurkolóknak nincs ínyükre. A klubba 2019 júniusa óta 375 millió eurót feccölő Lars Windhorst élesen kritizálta a klubvezetést, továbbá azt mondta a Capital című üzleti lapnak, hogy jelenleg úgy tűnik, hiba volt a Herthába invesztálni. 

 

„Azt hittem, hogy a Herthánál racionális és előrelátó személyek hozzák a döntéseket. Olyanok, akik – hozzám hasonlóan – tartós sikereket szeretnének elérni. Ehelyett néhányukat csak a hatalom fenntartása és a klikkesedés foglalkoztat” – vallotta meg kendőzetlenül a 45 éves Lars Windhorst, aki arra a kérdésre is őszintén válaszolt, hogy megérte-e pénzt pumpálni a klubba.

„Jelenleg úgy tűnik, sajnos nem. Azt leszámítva, hogy néhány emberrel pozitív a tapasztalatom, a befektetés csak veszteséget hozott.”

A 2007 decemberében egy halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenséget túlélő Windhorst nem adja fel egy könnyen – ígéretet tett, addig nem száll ki az üzletből, ameddig az sikeres nem lesz.

„Senkinek sem hagyom, hogy elkótyavetyélje a 375 millió eurós befektetésemet. Sohasem adom fel! Sikeres lesz a befektetés, még akkor is, ha több időt vesz igénybe, mint amennyit eredetileg terveztem” – mondta a német üzletember.

Nem új keletű a vállalkozó panaszkodása: korábban Dárdai Pált is kritizálta.

Mint ismeretes, tavaly november végén a Hertha vezetősége menesztette Dárdait a klub éléről. Fredi Bobic indoklása szerint a magyar szakember már nem élvezett teljes bizalmat sem a vezetők, sem a csapat körében. Továbbá a csapat „passzív” felfogását is kifogásolta a sportigazgató.

Más kérdés, hogy azóta változatlanul a 14. helyen tanyázik a csapat, és nem igazán lehet érzékelni a Bobic által vizionált pozitív változást.

Legfrissebb hírek

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

Német labdarúgás
2 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
6 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
8 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59
Ezek is érdekelhetik