Népsport: hatvan éve nyitották meg az első innsbrucki téli olimpiát

Innsbruck már az 1960-as téli olimpiára is beadta a pályázatát, de azt még az amerikai Squaw Valley 1956 tavaszán szoros versenyben elhappolta az alig egy évvel korábban semleges állammá váló, független és boldog osztrákok elől. Négy évvel később aztán már nem volt vita, a müncheni szavazást nagy fölénnyel, már az első körben megnyerte Tirol fővárosa. Amely lelkesen azt hirdette magáról, hogy 117 ezer lakójából 91 ezernek van valamilyen köze a téli sportokhoz…

Először indult ezernél több sportoló, már majdnem az ötödük nő, összesen 36 ország vett részt, ami szintén rekordot jelentett. Először indult a Koreai NDK, India és Mongólia. Bemutatkozott a programban a szánkó, továbbá nyolc év szünet után visszatért a bob (bemutatóként pedig 1936 után ismét a curling egy bajor változata…), összesen hét aranyéremmel osztottak ki többet 1964-ben, mint négy évvel korábban Squaw Valley-ben.

A megnyitón 1958 szlalomvilágbajnok alpesi sízője, Josef „Josl” Riedler lobbantotta fel a lángot, amely a téli olimpiák történetében először érkezett meg közvetlenül Olümpiából. A IX. téli olimpia összesen nagyjából 40 millió dollárjába került Ausztriának, Tirol tartománynak és Innsbruck városának.

A játékokat tragikus halálesetek árnyékolták be, hiszen néhány nappal a megnyitó előtt (nem utolsósorban az akkori kezdetleges védőfelszerelések miatt) edzésen vesztette életét az ausztrál alpesi síző, Ross Milne és az ukrajnai születésű, ám lengyel származású brit szánkós, Kazimierz Kay-Skrzypecki. Az amerikai műkorcsolyázás pedig három évvel korábban veszítette el a komplett válogatottat és családtagjaikat, amikor a prágai világbajnokságra menet lezuhant a repülőjük…

Az Egyesült Államok így húsz évnél is alacsonyabb átlagéletkorú műkorcsolyacsapattal utazott el Innsbruckba, és két bronzéremmel tért haza, köztük a nem egészen 15 éves Scott Allenével – ő lett minden idők legfiatalabb téli olimpiai dobogósa.

Az 1964-es téli játékok legnagyobb hőse persze nem Allen volt, hanem női gyorskorcsolyázóknál valamennyi távon diadalmaskodó, így négyszeres aranyérmes szovjet Ligyija Szkoblikova. Honfitársnője, Klavgyija Bojarszkih pedig a női sífutók között tarolt a maga három aranyával.

Az alpesi sízők a klasszikus innsbrucki pályákon versenyezhettek – csak éppen nem volt elég hó, ezért az osztrák hadsereg egységei az olasz határ mellől, a Brenner-hágótól szállítottak Tirolba több ezer köbméternyit… Versenyzőik meghálálták a gondoskodást, mert három bajnoki címet otthon tartottak a hatból, különösen a királyszámot, a férfi lesiklást megnyerő Egon Zimmermann diadala váltott ki össznépi eufóriát az osztrákokból. A francia Marielle és Christine Goitschel testvérpár pedig megosztozott az óriás-műlesiklás és a szlalom arany- és ezüstérmein.

Síugrásban a norvégok és a finnek egyetlen érmet sem engedtek át másnak, igaz, akkor még csak két számot rendeztek, és majdnem hasonló volt a helyzet szánkóban is, ahol a németek és az osztrákok sajátították ki a dobogót, az egyetlen „idegen” köztük olasz, ám valójában dél-tiroli osztrák volt.

Műkorcsolyában a mindössze 13 és fél éves Almássy Zsuzsa, későbbi vb- és Eb-érmesünk a becsülendő 17. helyen végzett, a férfiaknál Ébert Jenő 22. lett. A női verseny zsűrielnöke, Terták Elemér így értékelte Almássy szereplését a Népsportot a helyszínről tudósító Vad Dezsőnek: „Helyezése komoly siker. Kűrje jobban sikerült, mint Grenoble-ban, az Eb-n, néhány kisebb hiba, bizonytalanság azonban közbúcsúzott. Legszorosabb vetélytársnői, elsősorban a német Gaby Seyfert, a csehszlovák Jana Mrázková és a svájci Franziska Schmidt, sőt az angol versenyzők is lényegesen gyengébben futottak nála.”

A hölgyeknél a holland Sjoukje Dijkstra, az uraknál a német Manfred Schnelldorfer fölényes győzelmet aratott, a párosoknál (jégtáncot csak 1976 óta rendeznek) viszont rendkívül szoros versenyben utasította maga mögé a szovjet Ljudmila Belouszova, Oleg Protapopov házaspár a németek rendkívül népszerű duóját, Marika Kiliust és Hans-Jürgen Bäumlert. Ám az utóbbiak (akik közül a vitán felül nagyon csinos Kiliusnak jó időzítéssel az olimpia alatt jelent meg a kislemeze  „Amiről a cowboy álmodik” címmel…) csak két évig örülhettek az ezüstjüknek, mert az amatőrszabályra oly kényes, Avery Brundage elnökölte NOB nem tolerálta, hogy korábban felléptek a Holiday on Ice jégrevüben, és 1966-ban elvette az érmüket…

A jégkorongtornán tarolt a Szovjetunió, holott Kanada először nevezett igazi válogatottal, nem pedig valamelyik klubcsapatával, de a juharlevelesek (akik utoljára versenyeztek a régi, brit zászlóval kombinált lobogó alatt, 1965-től él a ma ismert változat) így is csak a negyedik helyre voltak jók. De mindmáig utoljára ott voltak a mezőnyben a mieink is, akik a megnyitó előtti selejtezőben 19:1-re kikaptak a favorit szovjetektől, így a B-csoportba kerültek. Itt az utolsó, azaz a nyolcadik (összesítésben a 16.) helyen végeztek hét vereséggel, a legszorosabb csatát az olaszokkal (4:6) és a jugoszlávokkal (2:4) vívták. De a 28 tagú magyar csapat nagyjából kétharmadát így is a 17 játékost (köztük Babán Józsefet, Zsitva Viktort, Jakabházy Lászlót, Bikár Pétert vagy Rozgonyi Györgyöt) felvonultató hokisok tették ki, nem véletlenül mind a mai napig ez a téli olimpiai részvételi csúcsunk.

Az éremtábla élén a Szovjetunió rekordot jelentő 11 arannyal és 25 éremmel végzett, megelőzve a négy bajnoki címig jutó házigazda osztrákokat. A helyszíneken több mint egymillión kísérték figyelemmel a versenyeket, a legtöbb nézőt a stabil osztrák éremreményekkel kecsegtető alpesi sí és a jégkorongtorna vonzotta, de a televíziós közvetítéseknek hála az innsbrucki olimpiát már szerte a világon százmilliók láthatták. Harmadszor sugároztak képeket téli olimpiáról, másodszor kelt el a közvetítési jog, de a négy évvel korábbi 50 ezer dollárhoz képest a NOB 1964-ben már 937 ezret kaszált, azaz csaknem meghússzorozta a bevételét. Harminc országban nézhették élőben az innsbrucki küzdelmeket, köztük első ízben Magyarországon és a Szovjetunióban is. A rendezés gyakorlatilag tökéletes volt, a Népsport csak azon kesergett, hogy a sajtóközpontban napi 6000 üveg Coca-Cola fogy, ám ez az egyetlen termék, amihez ingyen lehet hozzájutni…

Innsbruckban hatvan évvel ezelőtt aligha gondolták, hogy tizenkét évvel később ismét olimpiát rendeznek majd. De a coloradói Denver 1972-ben visszamondta jelentkezését, és a NOB rendkívül hálás volt a kész helyszínekkel és infrastruktúrával megáldott, eredetileg 1976-ra nem is pályázó osztrákoknak, hogy megmentik a téli olimpizmus ügyét. Így aztán a svájci St. Moritz (1928, 1948) után másodikként Innsbrucknak is sikerült házigazdaként dupláznia.