Költészet pengeélen – Szilassy Nadine műkorcsolyázó verseket is írt

„Tapsvihar a befutónál, tapsvihar a kűr alatt, zúgó taps a végén: ez persze a hófehérben futó Szilassy Nadinka! Pompás kürt fut, minden pillanatban ad valamit, s amit ad, művészi előkelőséggel adja. Lendülettel köti össze slágerekben gazdag programjának figuráit. Kétségtelen, hogy a legszebb női szabadkorcsolyázást ő mutatta be! Nagyon tud!”

A Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának lelkesedése kilencven évvel később is szinte felforrósítja a papírt/ kijelzőt, ráadásul „Nadinka”, azaz Szilassy Nadine remekbe szabott kűrjének köszönhetően nemcsak az 1935-ös magyar országos műkorcsolya-bajnokság női győztese lett, de saját magát is felköszöntötte, miután alig egy héttel korábban töltötte be a tizenhetedik életévét.

Kétségtelen, az Angolkisasszonyok Budapesti Sancta Maria Leánygimnáziumának hetedik osztályát végző ifjú hölgy addigi legnagyobb sportsikerét érte el 1935. január 20-án a városligeti Műjégpályán – nyolcezer tátott szájjal figyelő érdeklődő előtt – aratott győzelmével, azt viszont nem mondhatjuk, hogy minden előzmény nélkül lett bajnoki aranyérmes.

Nem, Szilassy Nadine ekkor már több mint tíz éve tartó műkorcsolyázó „előélettel” büszkélkedhetett. Az 1918. január 12-én Szilassy Géza császári és királyi huszáralezredes és Rajner Melinda gyermekeként Budapesten született Nadine ötévesen kötött először korcsolyát a lábára, és két évvel később már műkorcsolyaversenyen indult. Neve aztán egyre gyakrabban jelent meg a különböző korosztályos versenyek tudósításaiban, sőt a Színházi Élet 1929-es, a budapesti korcsolyaéletről szóló színes kis riportja külön kiemelte a nevét: „Az ifjú generáció korcsolyázói között feltűnést kelt Szilassy Nadine, aki fiatal kora ellenére, máris a legbriliánsabb technikával korcsolyázik.” Mindezt abban az esztendőben, amikor a sportág egyébként is az érdeklődés középpontjába került a Budapesten megrendezett női és páros-világbajnoksággal (a férfiak még külön, ekkor éppen Londonban versengtek), nem utolsósorban a magyar fővárosban sorozatban harmadik vb-aranyérmét megnyerő norvég „szupertini”, Sonja Henie lenyűgöző produkciójának köszönhetően.

SZILASSY Nadine Született: 1918. január 12., Budapest Elhunyt: 1998. január 5., Graz Sportága: műkorcsolya Legnagyobb sikerei: 4x országos bajnok (3x egyéni: 1935, 1937, 1938, 1x páros: 1940 – Kertész Ferenccel), világbajnoki 7. (1939, páros)

Szilassy Nadine persze nem a norvég klasszishoz fogható kvalitásokkal megáldott versenyző volt (noha 1938-ban a Délibáb című lap külső hasonlóságot vélt felfedezni a két korcsolyázó között: „Meleg, lelkes, csillogó szempár, Sonja Heniére emlékeztető arcél, sőt a mosolya is ugyanaz…”), annak ellenére sem, hogy a harmincas évek első éveiben a lapok nem fukarkodtak a tehetségét magasztaló jelzők használatával. A Magyar Hírlap 1931-ben, a Nemzeti Sport egy évvel később nevezi „csodagyereknek”, ám talán minden szuperlatívusznál többet árul el a fiatal Szilassyról az Ifjúsági Testnevelés című lapban 1930 decemberé­ben megjelent nyilatkozata, melyből a sportolói ars poeticája is kirajzolódik. „Sokszor elestem, sokszor elkedvetlenedtem, de mindig előttem volt a cél, hogy nekem meg kell tanulnom korcsolyázni”, mivel a sport és a mozgás „felfrissít és a szellemi munka után jótékonyan hat rám ez a léleküdítő szórakozás, mely játékjellegén kívül egy kis jóleső munka.”

Ám ami elég volt a hazai mezőnyben, az nemzetközi szinten már kevésnek bizonyult a versenyben maradáshoz. 1935-ben, rögvest az ob-t követően, élete első Európa-bajnokságán a 14. helyen végzett a tizenhat tagú St. Moritz-i mezőnyben, de legalább egy jégen futhatott a tátott szájjal csodált norvég Heniével. Szilassy egyébként három évvel később is kipróbálhatja magát a festői svájci városban a kontinens legjobbjai között, és ekkor egy helyezést javítva a 13. helyen végzett. A világbajnoksággal viszont – legalábbis egyéniben – nincs szerencséje: 1935-ben ott volt a bécsi mezőnyben, ám a kötelezők első gyakorlata után tönkrement a korcsolyája, ami ekkoriban egyet jelentett a verseny feladásával. Még szerencse, hogy párosban – amely versenyszámra 1939-től fekszik rá két további egyéni ob-címet (1937, 1938) követően – is termett neki babér. Párja Kertész Ferenc lett, akivel ’39-ben a budapesti vb-n a hetedik helyig repültek előre, egy évre rá pedig megnyerték a magyar bajnokságot a nagy favorit Szekrényessy testvérpárt megelőzve.

Ekkorra viszont már Szilassy Nadine több volt egyszerű műkorcsolyázónál.

1938-ban, húszéves korában magánkiadásban, a Révai Nyomda egyszerű, de elegáns kötetében megjelent ugyanis Szilassy Nadine Versek című irodalmi munkája. A nagyjából hatvan verset tartalmazó könyvecske elé Császár Elemér irodalomtörténész, a Petőfi Társaság akkori elnöke írt előszót, amelyben meleg hangon szólt Szilassy verseiről. „Ez a kis kötet a maga félszáz versével egy nagy vallomás. Egy fiatal lélek tárja fel benne önmagát a költészet nyelvén, színes, csillogó szólamokban, a ritmus bilincsében, de őszintén szólaltatva meg azt az érzésanyagot, amelyet eddig szíve mélyére zárva rejtegetett.”

Szilassy még középiskolás korában kapott rá az írásra. Eleinte novellákkal próbálkozott, és az angliai utazása élményeiből merített témát, de aztán átnyergelt a személyesebb hangvételű lírára. „Verlaine, Geraldy, Valéry, Ady, Kosztolányi. De legnagyobb élményem még ma is Petőfi” – sorolta fel legkedvesebb szerzőit a Délibáb című lapnak adott interjújában 1938 nyarán, de azt is elárulta, hogy az addigi munkáit nagyapja biztatására rendezte kötetté, s ahogy a Versek elé írt köszönetnyilvánításban is kiemelte, a könyv „sohasem születik meg a Te bátorításod, a Te segítséged – a Te szereted nélkül”.

S hogy milyenek ezek a versek?

Olyan igazi első lírai alkotások. Végtelenül személyesek, olykor kissé felszínesek, néha túlságosan is „költőiek”, viszont kétségtelenül érződik bennük Szilassy Nadine művészi vénája, pontosabban a megléte.

„Ma harmatot ne küld a földre már.
Helyetted sírtam édes Istenem…”  – zárja például ezzel a meglepően kiforrott és kifejező költői képpel a Nyár című, az Új Időkben is megjelent versét. Vagy itt van a Boldogság című kis költeménye:
„Mélykék a mennybolt s a tenger is kék
De tiszta szemednek tükrin az ég
Kékebb…
Nézem a tengert s az eget,
De nékem – hidd el – a szemed
Mélyebb…
Boldognak lenni:
Nagyszerű semmi:
Csak nézni a végtelen kéket,
S benned a végtelenséget!…”

Hogy miképpen alakult volna Szilassy Nadine további sorsa, ha nincs a világot gyökerestül megváltoztató és fenekestül felforgató második világháború, nehéz megmondani. Tény, hogy a négyszeres magyar bajnok műkorcsolyázó 1943-ban férjhez ment báró Konradsheim Konrád Ferenchez, akivel a háború befejezését követően Ausztriába költözött. Rövid ideig Bécsben éltek, majd Grazban telepedtek le élethossziglan – a szülőföldhöz közel, mégis távol. Konradsheim-Szilassy Nadine igen aktív közösségi életet élt a helyi magyar kisebbség tagjaként, s az írást sem engedte el – novelláit külföldi lapok publikálták, a Két házasság címűt hat nyelven, hét különböző országban jelentették meg. Magyarországon viszont csak az Egy tinédzser halála című, műfaját tekintve talán lélektani kriminek nevezhető, kifejezetten jó stílusban megírt kisregénye jelent meg későn, 1988-ban – ahogy a könyv fülszövege írja, ezzel Szilassy megvalósította régi vágyát, magyar szerzőként írt regényt magyar nyelven.

Hosszú betegeskedést követően 1998. január 5-én hunyt el a stájer fővárosban, a St. Leonhard-i temetőben alussza örök álmát.