Nyírkarászi Elefántból amerikai Cápa

2020-ban volt az Év sportolója gála díszvendége Budapesten, Csillag Péter pedig annak az évnek az áprilisában szenzációs dolgozatban tárta fel Mark Spitz őseinek magyarországi, nyírkarászi eredetét. (Nemzeti Sport, Mark Spitz magyar gyökerei, 2020. április 1. és 2.). Ebből kiderül, amit a sportoló édesapja, Arnold Spitz az 1972-es müncheni olimpia idején Vad Dezsőnek, a Népsport újságírójának mondott: „A már jó néhány éve elhunyt nagyszüleim magyarok voltak, s az első világháború előtti időszakban vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Szüleim még jól beszéltek magyarul, én legfeljebb halványan emlékszem egy-két magyar szóra. De írja meg nyugodtan: büszke vagyok arra, hogy családunk apai ágon magyar származású.”

Richard J. Foster 2008-as életrajzi könyvében (Mark Spitz: The Extraordinary Life of an Olympic Champion) így írt: „Mark édesapja, Arnold Spitz 1925-ben született zsidó csirketenyésztők gyermekeként Kaliforniában, a vasút mellett kiépült Turlock városában. Szülei mindkét oldalon első generációs amerikaiak voltak, akiknek a családja az 1900-as évek elején vándorolt ki Magyarországról, a régió első világháborút megelőző bizonytalansága elől”.  Lázár György 2015-ben a Szombat című zsidó kulturális és politikai folyóiratban publikált cikke szerint Mark Spitz nagyapja, Morris Spitz szülei, Nathan Spitz és felesége, Terry 1892-ben vagy 1893-ban érkeztek meg amerikai földre (a feleség neve eredetileg Elefánt Terézia volt), míg az apai nagymama, Alice Schwalb szüleit Robert és Roze M. Schwalbnak hívták.

Nem lehet azt mondani, hogy Mark Spitz karrierjének érdemi része sokáig tartott, hiszen a világ az 1967-es Pánamerikai Játékokon ismerte meg a nevét, öt év múlva pedig a müncheni olimpia királyaként tulajdonképpen vissza is vonult. Huszonkét éves volt ekkor. Csak azért érdemes idebiggyeszteni, hogy „tulajdonképpen”, mert amikor hosszú évekkel később is azt konstatálhatta, hogy 100 pillangón a müncheni rekordja még mindig világszínvonalú időnek számít, és másfél másodpercen belül van az érvényes világcsúcshoz képest, elhatározta, hogy megpróbál az 1992-es (!) barcelonai olimpián bekerülni az amerikai csapatba – 42 évesen. Ez persze valójában korabeli médiahack volt, egy Bud Greenspan nevű, sportos témákra szakosodott hollywoodi filmes rendező-producer (esetünkben inkább szerencselovag) kínált neki egymillió dollárt, ha sikerül – és olyan nagyon nem volt messze tőle, ám két századmásodperc hiányzott a barcelonai szintidőhöz.

Amikor 1972. szeptember 4-én az Egyesült Államok férfi 4x100-as vegyes váltójának harmadik embereként kijött a vízből, látta, hogy a gyorsúszó Jerry Heidenreich 3:48.16-os űridővel a célba csap, és ezzel Spitz megnyerte hetedik müncheni, kilencedik olimpiai aranyérmét, amivel holtversenyben minden idők legjobbja lett. Korábban csak a ’20-as évek finn csodafutója, Paavo Nurmi és a csodás szovjet tornászlány, Larisza Latinyina volt képes ugyanennyire. (Azóta előbb felzárkózott melléjük az amerikai atléta, Carl Lewis, majd Michael Phelps előzte még négyüket alaposan, 23 arannyal – benne az egyazon olimpián elért rekordot jelentő pekingi nyolccal –, tavaly nyáron pedig Katie Ledeckynek és Caeleb Dresselnek is összejött a kilenc.)

Mark Spitznek mozgalmas gyermekkora volt: a kaliforniai Modestóban született Lenore Sylvia Smith (eredetileg Sklotkovick) és Arnold Spitz három gyermeke közül a legidősebbként, kétévesen viszont már Honoluluban élt, ahol a híres Waikiki strandon tanult meg úszni, környezete nem kis rémületére. Hatéves korától megint Kaliforniában, Sacramentóban cseperedett, és kezdett versenyszerűen úszni – 1959-től már Sherm Chavoor irányításával az Arden Hills Swim Clubban. Jól választott, Chavoor (1977 óta az Úszó Hírességek Csarnokának tagja) Spitzen kívül további hat olimpiai érmes amerikai úszó edzője is volt 1968 és 1984 között.

Spitz már tízévesen egy sor országos korosztályos csúcsot tartott, 14 évesen pedig családjával Santa Clarába költözött, ahol a helyi úszóklubban (egészen a mexikóvárosi olimpiáig) George F. Haines lett a mestere. Innentől nem volt megállás, a varázslatosan tehetséges tinédzser halmozta a korosztályos világrekordokat, 100 pillangón már 16 évesen országos bajnok lett, de addigra büszke zsidóként az izraeli Maccabi Játékokon is tarolt négy arannyal – fura mód nem sprintszámokban, hanem 400 és 1500 méter között a hosszabb távokon. (Már olimpiai bajnok sztárként 1969-ben visszatért, és újabb hat számot nyert meg.) 1967-ben előbb 4:10.60-nal 400 gyorson felállította első világcsúcsát, majd a Pánamerikai Játékok öt aranyérmével negyven évig fennálló mennyiségi rekordot is elért, amit csak 2007-ben döntött meg a brazil Thiago Pereira. Mexikóra hatalmas reményekkel „úszott rá”, az amerikai válogatón ő volt a király, ehhez képest be kellett érnie két váltóarannyal (a vegyes váltóban az egyéni eredmények miatt nem is úszhatott…), fő számában, 100 pillangón ugyanis simán kikapott az abban az évben már tízszer megvert Doug Russelltől és ezüstérmes, 100 gyorson pedig (az ausztrál Michael Wenden és az amerikai Ken Walsh mögött) bronzérmes lett. És csalódott.

Ezért aztán elment az Indiana Universityre, edzőt váltott, és Doc Counsilman irányításával készült tovább. „Ez volt életem legjobb döntése” – mondta utóbb, még szép, a müncheni hét arany volt rá a bizonyíték. Pedig már az olimpia helyszínén azon gondolkozott, hogy a 100 gyorsot kihagyja, mert nem volt biztos a győzelmében, és úgy érezte, ha hatból hatot nyer, az siker, de ha hétből csak hatot, az kudarc… Végül hétből hét lett, 100 gyorson 51.22-es világcsúccsal csapott oda Heidenreichnek.

Egy nappal Spitz hetedik, történelmi aranya után a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet az olimpiai faluban a minősíthetetlen (nyugat-)német biztonsági szolgálatok asszisztálása mellett rajtaütött az izraeli küldöttség nagyrészt súlyemelőkből, birkózókból és edzőikből álló részén, és a rosszul koordinált rendvédelmi szervek nem tudták megakadályozni a tragédiát. Ráadásul a müncheni repülőtéren kialakult tűzharc mérlege borzasztó: végül valamennyi túsz (köztük az elsőként, még a faluban kivégzett birkózóedző Moshe Weinberg, aki 1969-ben izraeli otthonában vendégelte meg a Maccabi Játékokon részt vevő Spitzet), továbbá egy német rendőr meghalt, miközben a nyolcból három terrorista is megszökött – az izraeli titkosszolgálat szerint kettőt közülük később likvidáltak, az arabok szerint ebből semmi sem igaz.

A NOB nem alaptalanul tartott attól, hogy a zsidó Mark Spitz is célponttá válhat, és a szervezőkkel karöltve – nem megerősítve, de valószínűsíthetően – az NSZK-ban állomásozó amerikai tengerészgyalogság segítségével Londonba menekítette az olimpia legnagyobb hősét.

Mark the Shark (Mark, a Cápa) – írta róla az amerikai sajtó, amely hazatérését, majd gyors visszavonulását követően is a tenyerén hordozta, mint ahogyan azóta is egyöntetű a vélemény, hogy a szép emlékű 20. század sportjának egyik legnagyobbját tisztelhetjük a nyírkarászi gyökerű csodaúszóban, Mark Spitzben.

Névjegy
MARK ANDREW SPITZ
Született: 1950. február 10., Modesto
Állampolgársága: amerikai
Sportága: úszás
Eredményei: 9x olimpiai bajnok (4x100 m gyorsváltó, 4x200 m gyorsváltó, 1968; 100 m gyors, 200 m gyors, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 4x100 m gyorsváltó, 4x200 m gyorsváltó, 4x100 m vegyes váltó, 1972); olimpiai 2. (100 m pillangó, 1968); olimpiai 3. (100 m gyors, 1968); 5x Pánamerikai Játékok-győztes (1967)