Leonardo és a milánói derbik - I.rész.

Kicsit skizofrén a helyzet, ugyanis az alábbi elemzéshez az Intert mint kedvelt csapatot ellenfélként kellene kezelni, ha Leonardo helyzetét teljesen mértékben át akarjuk élni. Utólag minden Leonardós Milan meccs kincset ér(het).Kicsit skizofrén a helyzet, ugyanis az alábbi elemzéshez az Intert mint kedvelt csapatot ellenfélként kellene kezelni, ha Leonardo helyzetét teljesen mértékben át akarjuk élni. Utólag minden Leonardós Milan meccs kincset ér(het).

Tavaly a második fordulóban jött el a Derby Della Madoninna, magyarán Leonardo második tétmeccse egyből egy ekkora összecsapás volt, ráadásul nem is akármilyen Inter ellen. Az alapban sem gyenge Inter azon a nyáron szerezte meg Militót, Eto'ot, Luciót, Mottát, és Sneijdert, egyedül Ibrahimovic távozott, de lényegében mégis erősödött a csapat. A Milannal Kaká és Ancelotti távozását semmilyen szinten nem kompenzálta a vezetőség, a keret pedig ekkor már jócskán benne volt a kiöregedés és kiégés stádiumában. Leonardo feladata cseppet sem volt egyszerű, az elvárások természetesen a plafonon ezzel szemben.

A Milan ekkor már évek óta súlytalan volt, 2007es BL-cím után a 16 között estek ki az Arsenallal szemben, utána a BL-indulást sem sikerült kiharcolni, maradt szégyen szemre az Uefa-Kupa ahol megint nem sikerült maradandót alkotni, a 32 között a későbbi döntős Werder Bremen volt a végállomás. A bajnokságban már a BL-specialista Milan sem volt domináns, tökéletesen elég volt a biztos BL-indulás. Leonardonak mint pályakezdőnek, ebből kellett volna várat építeni. Berlusconin és Gallianin kívül igazából senkit nem lepett meg, hogy ez nem sikerült.

Leonardo a hagyományos, úgymond trendi felállást preferálta, a rombusz középpályát két csatárral és egy irányítóval. Egyébként, van hasonlóság a közelmúlt Inter felállása és az akkori között. Pato inkább szélre húzódott (Eto'o), Ronadlinho kötetlenül mozgott, sokszor a center pozícióba is fellépve, Borriello mint center pedig egy feltolt összekötő-szerűség volt, az Ő tulajdonságait figyelembe véve elég nagy tévedésként. Ezen a meccsen gyakorlatilag labdába sem ért.A mérkőzés lényegében 30 percig tartott. Az Inter itt még nyögte a rombusz felállás hátulütőit, egyszerűen kevesen vannak a támadó harmadban ebben a felállásban. A Milan fegyelmezetten visszazárt a 3 (Flamini, Pirlo, Gattuso) védekező felfogású középpályással, 7 a 3 elleni szituációk voltak, az Internek nem volt kidolgozott akciója egyáltalán. A Milan Leonardo támadófelfogása miatt, pedig a bal szélen erőltette a támadásokat Jankulovski fel-fellépegetett a támadásokkal, Flamini is, sokszor 3an is fenn voltak Pato, Flamini, Jankulovski azon az oldalon. Nincs is momentum a másik oldalról, se Inter, se Milan részről a meccs kiegyenlített keretek között zajló periódusában.

Lényegi változás állt be Gattuso sérülésénél amikor is a Milan elvesztette a kontrollt a középpálya felett, az Inter megjelent a Milan térfelén, egyre többet tudták tartani a labdát. A megoldás az lett, hogy többen is felléptek a támadáshoz, a Milan védelmét pedig szinte egyből hibára lehetett kényszeríteni.

Fellépett Maicon és Zanetti is a támadáshoz, utóbbi éppen visszafele kocog. A Milan középpályásai teljesen inaktívak a támadás lekövetésében, Pirlo lemaradva, Gattuso teljesen tehetetlen és Flamini sincs a helyén, óriási terület jön létre, ahova Motta egyből meg is indul, a francia csúnyán lemaradva róla. Jankulovski a támadás szempontjából már elhanyagolható Maiconon maradt, Flaminival ketten hozták össze gólt. Milito egyébiránt tanári labdát adott.

Az Inter itt már dominált illetve az előny is megvolt, a Milan ész nélkül kitámadott szinte azonnal jött is a büntetés, kb 5 perc múlva egy szöglet után csúnyán lekontrázta az Inter a Milant, Eto'oval szemben Gattuso szabálytalankodott piros lapot és tizenegyest érően, előbbi elmaradt. Gattuso ugye cserét kért sérülése miatt, Leonardo amatőr hibával fenn hagyta a pályán, mert Seedorf nem készült még el (?), majd Gattuso megcsinálta a második sárgáját, gyakorlatilag vége is volt a meccsnek. Maicon a félidő vége előtt nem sokkal, megadta a kegyelem döfést, 0-3. Leonardo bemutatkozása ennél csúfosabbra nem is sikerülhetett volna.

Igazából sosem fogjuk megtudni mi van ha Gattuso nem sérül meg, vagy sikerül lebonyolítani a cserét. A Milan lényegében veszélyesebben játszott, kedvezményezőbb volt és a labdát is többet birtokolták, Leonardo a játékképe szempontjából valószínűleg elérte amit akart. Az Inter Mourinho alatt tipikusan kivárásra játszott, ahogy ezen a meccsen is, de volt egy-két a csapattól független fejlemény ami döntően befolyásolta a meccset. Mindenesetre az Inter nem hazudtolta meg önmagát, kegyetlenül kihasználta az ellenfél hibáit, szinte azonnal.

(A képek minőségéért elnézést kérek, de úgy gondolom a lényeg látszik, tudatosan vannak ennyire lebutítva a képek, tárhely miatt, ugyanis eredeti formájukban nagyon sok helyet foglalnak.)