Rosszabbul jártunk, mint négy éve?

Amikor az egész elkezdődött, álmomban sem gondoltam volna, hogy így végződik. Terence Hillnek a Szuperzsaruban hallott monológja ugyan nem teljesen igaz a Nerazzurri blog 14.28%-ának hétvégi milánói kiruccanására, de valahogy el kellett indítani az elmúlt két egész egy tized nap krónikájának bevezetőjét. Először arra gondoltam, hogy utalok "odaátról" benito és Dino Vercotti bloggerpajtások meccsnézős kalandjaira, mert velük általában történik valami sci-fi szerű, ha túráznak, ám csapatunk szombatja még Quentin Tarantinónak is feladná a leckét. No de a másnap!Amikor az egész elkezdődött, álmomban sem gondoltam volna, hogy így végződik. Terence Hillnek a Szuperzsaruban hallott monológja ugyan nem teljesen igaz a Nerazzurri blog 14.28%-ának hétvégi milánói kiruccanására, de valahogy el kellett indítani az elmúlt két egész egy tized nap krónikájának bevezetőjét. Először arra gondoltam, hogy utalok "odaátról" benito és Dino Vercotti bloggerpajtások meccsnézős kalandjaira, mert velük általában történik valami sci-fi szerű, ha túráznak, ám csapatunk szombatja még Quentin Tarantinónak is feladná a leckét. No de a másnap!

Négyen csekkoltunk be reggel a repülőtéren, kis társaságunk egyetlen, eddig kizárólag szárazföldi utazási lehetőségeket igénybe vett tagja légikatasztrófás poénokkal igyekezett morbid hangulatot kölcsönözni a várakozásnak, el is neveztük magunkat a Lostban látottakra utalva Oceanic 4-nak. Később kiderült, hogy nem Lapidus vezette a gépet. Elfelejtettem újságot venni, ezért négyesünk legcsinosabb tagjával megpróbáltunk visszakérezkedni az előcsarnokba, a marcona biztonságiak az amerikai filmek kisvárosi mézes-mázos nagymamáinak kedvességével adták tudtunkra, hogy nem lehet - ez van, ha szépségkirálynővel megy oda érdeklődni az ember. Ha egyedül tettem volna, valószínűleg bilincsbe verve vezetnek az elkülönítőbe.

Most jöhetne, hogy leszakadt a gép egyik szárnya Szlovénia fölött, hogy megszüntették a mai napra a Bergamo-Milánó buszjáratot, hogy pornófilmet forgat Rocco Siffredi a szállodában, ahová Géza lefoglalta a szállást, hogy hamisak a meccsjegyek bérletek, amiket félretettek nekünk, de nem, semmiféle ilyen esetről nem tudok beszámolni, talán a szálloda portásának vicces megjegyzése érdemel kiemelést: a nyakamban feszítő meseszép kék-fekete sál láttán benyögte, hogy ha Milan-szurkolók lennénk, nem szolgálna ki minket. Nevettünk, de azt elhallgattuk, hogy csak ketten megyünk a meccsre és harmadik férfitagunk Róma városának bordó-sárga gladiátoraiért szorít. Ági futballtudására a táplálkozásnál derült fény: ismeri Tottit meg Cristiano Ronaldót és még annyit tud, hogy az Internek csalnak a bírók.

Valami istentelenül sokan korzóztak a belvárosban, hosszú percekig tartott, míg átverekedtük magunkat a Dóm téren (közben a mennyország Football Team névre keresztelt shopjában fotóztam egyet a méltán népszerű és zseniális Balotelli blognak), hogy belessünk az Inter frissiben nyílt ajándékboltjába. Sorba kellett állni 15 percet a bejutáshoz. Íme az első meglepi, a második, hogy kis túlzással a Rákóczi úti Lion's sportban nagyobb a választék interes cuccokból, mint ott. Külön "szektora" volt a mezeknek, ez oké, de az alagsorban néhány klasszikus merchandising csecsebecsét és drága ruházati cikket leszámítva gyakorlatilag nem leledzett semmi. A lépcsőknél található kisebb tárlat mentette meg a Solo Inter becsületét, ennek ellenére csalódás volt, na.

Kettészakadtunk, mint Aczél Zoltán további edzői karrierje. Ági és Krisztián az üzletek, Géza és én a Giuseppe Meazza stadion képzeletbeli GPS-koordinátáit tápláltuk be a testünkbe. Szeretnék bizonyítani egy sztereotípiát. Az olasz csajok tényleg nem szépek. A belvárosi sétánk alatt egy, azaz egy darab hölgyemény után fordultam meg, aki ráadásul orosz volt. Mondtam is Gézának, hogy alkohol bevitele nélkül kezdek ki az első szembejövő jó csajjal - túl nagy kockázatot aligha vállaltam.

Szurkolótársammal, plusz a népsportos rögbi blog kék-fekete érzelmű szerzőjével kiegészülve négy évvel ezelőtt jártunk utoljára hazai Inter-meccsen. Legalábbis a környéken, mert be a prefektusi döntés értelmében nem engedtek minket. A Gézából és belőlem a nap folyamán többször kitörni kívánt deja vu-nek annál a büfékocsinál parancsoltunk megálljt, ahol 2007-ben szakadó esőben sasoltuk az Atalanta elleni mulatságot. Nem csak az egyre alacsonyabb hőmérséklet miatt fagyott meg bennünk a szar, amikor a kapuknál a sárga mellényes bácsi értetlen fejjel vizsgálta a bérleteinket és küldött el egy másik bejárathoz, de végül sikeresen bejutottunk. Januárban Udinében egy oszlop, itt a második karzat első sorából tökéletesen látható korlát járult hozzá a minőségi szórakoztatásunkhoz.

Korábbi milánói mérkőzéseim alkalmával egyszer sem jött össze, hogy a játékosok bemutatásakor teli torokból üvölthessem a vezetékneveket (hol a Milan volt a pályaválasztó, hol csak ollézni kellett), legnagyobb boldogságomra ezt is beleírhattam az önéletrajzomba. A találkozó első félideje hangulatilag néhány hangos klasszikus Inter-nótát leszámítva csendben csordogált, a népek Chivu 10-12 méterrel célt tévesztett beadásai után szitkozódtak leginkább. Talán érdemes lett volna elejteni az olasz stadionokban oly' divatos hanggránátot, aminek olyan hatása van, mint egy mosdókagylóba eresztett 5.1-es térhatású fingnak.

Ranieri kifundálta, hogy egy kvázi az egész jövő évi kupaszereplésről döntő mérkőzést úgy kíván megnyerni, hogy a szünetben az egyetlen támadó középpályás helyére balhátvédet állít, ellenkező oldalon pedig fent hagyja a 20 éves, iskoláit középső védőként elvégzett taknyost. Va bene!Egy kontrából Isla vezetést szerzett az Udinesének, aztán kiállították Zanettit. Javiert, nem Cristianót. A Kapitányt. Kiállították. Először az Inter mezében bajnoki mérkőzésen. Nem láttam onnan tisztán a történteket, talán reklamálásért kapta a második sárga lapot. Amikor leszedte karjáról az 1998 óta rajta simuló karszalagot és elindult az öltöző felé, a stadion ezen része felállva tapsolta a 38 éves labdarúgóistent, a Nord pedig tiszta szívből énekelte a neki írt Tra il nerazzurri c'e, un giocatore che, dribbla come Pele, dai Zanetti olé, hey-hoh dalt. (Egyébként furcsálltam, hogy egyetlen egy, valamelyik játékost éltető rigmus sem hangzott el a találkozó alatt).

Történelmet láttunk, még mindig képtelen vagyok feldolgozni.

Az utolsó pár percre felpörögtek az események, emberhátrányban sikerült valahogy kiharcolni egy tizenegyest, amit a hetven napja gólképtelen Pazzini eljohnterryzett. Abban a pillanatban dőlt el, hogy másnap nem nő eggyel az eladott kék-fekete 7-es mezek száma.

Éjfélre értünk vissza a szállodába, ahol Krisztián vodka-kóla kombóval, Ági pedig buliruhába átöltözve várt ránk - utóbbi látvány egyértelműsítette, hogy elszontyolodott hangulatom ellenére hiába próbálok kibúvót kicsikarni, neki fogunk menni az éjszakának. Szekundumok alatt elfogyott az üveg szovjet itóka, tehát megfelelő mennyiségű szesszel a vérünkben szálltunk be a taxiba, célba véve a Lombard főváros egyik legmenőbbnek tartott szórakozóhelyét, ahol gyakran megfordulnak a játékosok is. Az izmos pultos fiatalember javaslatára Krisztián egy újabb üveg vodkát vásárolt (mert így jobban megéri, mintha egymás után tolnánk a feleseket), amihez végtelenített kóla járt. A nőstényállomány itt már elérte a kívánt színvonalat (a zenei felhozatalról ugyanez nem mondható el, bizonyíték erre minden buli legalja, az I will survive), más kérdés, hogy egy-egy hölgyre párosával repültek a Gianlucák és a Federicók. Hajnalodott, mikor valahogy kiszúrtam a tömegben az Udinese egyik játékosát, a liga tophátvédjei közé tartozó Mehdi Benatiát. Azonnal lecsaptam rá és cibáltam Krisztiánhoz (neki van vakus kamera a telóján), kb. háromszor kellett elmondani, hogy kit halásztam ki a tömegből és mit akarok. Míg Ágival kiegészülve beálltunk a celebfotóhoz, mondtam a marokkói bekknek csillogó szemekkel, hogy you are in my fantasy team!!, de vagy nem értette, vagy a balján mosolygó fiatalasszonyra koncentrált inkább. Benatia mellett-mögött vigyorgott egy ébenfekete ember rózsaszín szíves szemcsivel a nyakában, először azt hittem, hogy Pablo Armero az, a zebrák kolumbiai balbekkje (Update: utánanéztem, Abdul-Wahid Sissoko, a friuliak fiatal mali csatára a delikvens, aki két kézzel hívta táncba királynőnket - sikertelenül). A fényképek elkészülte után nyelvemen volt a Benatiának feltenni szándékozolt kérdés, hogy haver, remélem, azért maradtál Milánóban, mert másnap Brancával ebédelsz az Interbe igazolásodat tárgyalván, de sajnos hirtelen eltűnt a sötétben. Géza szerint nem akármilyen bravúr volt enyhén szólva ittasan kiszúrni egy alig ismert futballistát, ő például Drogbát vagy Ronaldinhót sem vette volna észre ilyen állapotban.

Fincsi négy óra alvás után az interes szekció vissza villamosozott/buszozott/metrózott az arénába, ugyanis egyikünk sem járt még stadiontúrán. Tizenkét euróért cserébe néhány fős csoportokat vezetnek körbe angolul, lemehettünk a pálya szélére (kísérőnk nevetve felelt nemmel az általam feltett can I score a goal for plus money? kérdésre). Jártunk az interjúszobáktól kezdve a szponzoroknak kialakított teraszon át az öltözőkig elég sok helyen. Sajnos a wc-be például tilos volt a belépés, pedig úgy megnéztem volna, hol szokott Muntari kakilni. A Milan dressing roomjában valamennyi játékosnak külön széke van név nélkül, ennek ellenére idegenvezetőnk elsorolta, ki melyik futballista helyén csücsül. Nekem a Christian Abbiatié jutott, Gézának Antonio Cassanóé, nem volt hát kérdéses, hogy egy kis tréfával megbecstelenítjük Fantantonio székét. Apropó. A legérdekesebb sztori ide kapcsolódik: egy helyet üresen hagynak, ki nem találnánk kiét, Paolo Maldiniét, bizony. A Rossoneri legendájának helyére soha többé senki sem ülhet. Létszámproblémák esetén tesznek kizárólag kivételt, Luca Antonini ha bekerül a meccskeretbe, használhatja Maldini boxát, de kizárólag a mezét akaszthatja fel, le nem ülhet. Kemény...

A túra vége a két klub közös múzeumában van. El lehetne tölteni az egész napot a lenyűgöző emléktárgyak között bogarászva, két dolgot emelnék ki: mi a pitypangos búbánatot keres Nagatomo meze kiállítva egy ilyen szent helyen (vajon le van adva a rendelés egy Gresko-szoborra?) és a Maldini-Antonio Puerta emlékmez pedig egy nagyon tiszteletre méltó gesztus a Milantól.

A San Siro Store, akék-fekete és a piros-fekete csapat hivatalos ajándékboltja jelentette akövetkező állomást, hát mit mondjak, nem aléltam el a választéktól itt sem. Miután Ágiék szétcsaptak a ruházati üzletek között, a már említett Dóm melletti focis áruházban szereztem be az utóbbi 10 év szerintem legszebb Inter-mezét, végül újabb sportélményre kiéhezve elcaplattunk a város szélén lévő Mediolanum Forumba, hogy élőben láthassuk a község európai kosárlabda elitjéhez tartozó Olimpia Milano, vagyis ahogy mostanában hívják EA7 Emporio Armani Milano soros bajnokiját.

Kétszeresen is mákunk volt, egyrészt ugye pont ezen a hétvégén játszottak itthon, másrészt a Cremona elleni mérkőzésen lépett utoljára pályára az NBA-lockout befejeztével a piros-fehérek legnagyobb csillaga, Danilo Gallinari. A Denver Nuggets sztárját külön drapival búcsúztatta a kb. 4500 néző ultrás részlege, de érdekesség, hogy az utolsó egy percre (!) beállított egykori soproni (!) kosaras, Jeff Viggiano legalább akkora tapsot kapott pályára lépése után, mint a tengerentúlra visszatérő lányok kedvence a búcsújakor. Majd' elfelejtettem, hogy a klub elnök-tulajdonosa bizonyos Giorgio Armani. A kopaszodó őszhajú öregúr valamennyi meccset az első sorból figyeli, Gallinari elsőként tőle köszönt el.

Vacsora után két feladatunk maradt: beöltöztetni Ágit a világ legjobb jobbhátvédjének a mezébe és pihenni. Nekem sikerült ezúttal kb. 2 teljes órát aludnom, vagyis nem voltam életem formájában a másnap reggeli 4.45-ös kelésnél. A visszaúton sem láttunk Dubaiból hazarepülő ismert magyar lányokat és egy lakatlan szigetre sem zuhantunk le. Talán mert Géza félig-meddig poénos javaslatára mégsem a 13-as számú Maicon mezben utaztam.