Egy próféta, két piros, három pont

Tegnap este lejátszottuk a szezon első olyan meccsét, ami miatt beleszerettem az Interbe annak idején. Volt tempója a csapatnak, egész gyorsan játszottunk, nem ment el a kedvünk a kapott gól után, láthattunk egy vezéregyéniséget Inter szerelésben, ráadásul sikerült a bírót is lefizetni. Persze nem lenne teljes a kép, ha nem kezdenék el sopánkodni, hogy miért is kellett erre várni a 35. fordulóig? Hajtás után nézzük meg, hogyan is sikerült is szereznünk három pontot az egyetlen szimpatikus olasz ellenfelünktől.

Nem túl jó előjelekkel vártuk a mérkőzést, mivel Michel Platini gittegylete, valami UEFA, valami FFP-re hivatkozva megbüntette klubunkat 20 millió euróra. Ez valami olyasmi, mikor az aluljáróban a vak koldus nyakából leveszed a tarisznyát. Visszatérve a meccsre, Mancini a szokásos 4-3-1-2-vel állt fel, Ranocchia tudta vállani, JJ kiment bal bekkre, Hernanes játszott a két ék (Palacio-Icardi atomcsatársor) mögött.Továbbra is érthetetlen a blog szerzői között Shaqiri és Santon mellőzése, de mi már sok dolgot nem értünk. A másik oldalon egy kicsit fostam Klosétől, Andersontól meg nagyon. Ráadásul a Lazio még harcban van a BL indulásért, mi meg ugyanott tartunk, mint három évvel ezelőtt, talán meglesz az EL-selejtezős hely. Érvényes ránk is Egervári klasszikusa: az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.

A római sasok nem is sokáig óvatoskodtak, igazi ragadozóként vetették magukat fiainkra. Az első tíz percben gyakorlatilag azt sem tudtuk, hogy melyik bolygón stadionban vagyunk. Persze azért a kapott gólunkhoz kellett az is, hogy visszafelé igyekvő D'Ambrosiónak sikerüljön olyan ügyesen belebotlania a labdába, hogy az mindjárt Felipe Anderson elé pattanjon, aki meg ott tart már, hogy tud a tizenhatoson belül is passzolni (Icardi figyelted?), így Candrevának már nem vot nehéz dolga a hálóba belsőzni. Belegondolok, hogy ahol most D'Ambrosio játszik ott pár éve még egy Maicon zakatolt, azért egy picit felmegy a cukrom. Meg voltam győződve, hogy a szépen kivégeznek minket, aztán a meccs végén mindenki kiveheti az elemet a számológépéből, mert a kan kutyának a nemi szerve lesz itt, nem EL-hely. A kapott gól valami pofonszerűként hatott csapatunkra, mert felébredtünk és rájöttünk, hogy: hahó ez itt egy focimeccs. Hernanes kavargatott, majd kiugratta Icardit aki ezeket be szokta lőni, most valahol a Colosseum közelében landolt a lövése után a labda. Nem sokkal később Handa védte a Parolo ziccerét, a kipattanó után is próbálkozott a Lazio játékosa, de Ranocchia vészkapus módjára hárított a gólvonalon és szerencsére kéznél volt a fej. Még hüledeztem Bandi bravúrján, mikor Palaciót rántotta le Mauricio tiszta ziccerben, jogosan villant a piros. Hernanes állt a labda mögé, szépen be is verte a hosszúba, de legyünk reálosak reálisak, nem volt szabályos a gól. A sorfal mögött keresztbe futó és lesen tartózkodó Medel igencsak zavarta a Marchettit, de ez most legyen a laziósok problémája, én simán örültem a gólnak, meg Hernanes is, aki egy laza hátra szaltóval meg is ünnepelte. A félidő szépen lecsorgott, nagy helyzetek már nem igazán voltak, esetleg egy trükkös Guarin szabadrúgást említhetünk (bele is sérült Frédi, Poldi jött a szünetben Kloséval haverkodni), de Marchettinek nem volt nehéz dolga.

A második félidőben egész egységes csapat benyomását keltettük, jobban játszottunk, mint ellenfelünk, nem értem, hogy miért nem lehet máskor is így? Meg akartuk a nyerni a meccset, na. Egy előreívelt labdát Icardi visszapasszolt, Hernanesnek, a Proféta ajtó-ablakba hozta vele Maurót, aki egy kicsit hosszan vette át, de pont elég volt ahhoz, hogy átessen Marchetti kezén. Most jött az első félidőben is említett, kiállítás-büntető koktél. Icardi most nem "Panyenkázott", mint a Nápoly ellen, hanem annak rendje és módja szerint belerúgta a vetődő kapusba. Ha van olyan tanagyag, hogy "hogyan ne végezzünk el tizenegyest" akkor ott ez kötelező lecke.