Hogyan nevelj válogatott focistát

Melyik sportoló nem örül annak, ha a választott sportágban sikereket ér el? Melyik gyerek nem szeretne a legnagyobbakkal, a legnagyobbak ellen játszani? Melyik anya nem szeretné, ha fiára büszke lehet akár egy egész ország? Melyik szülő nem szeretné, ha gyermeke sikeres?Melyik sportoló nem örül annak, ha a választott sportágban sikereket ér el? Melyik gyerek nem szeretne a legnagyobbakkal, a legnagyobbak ellen játszani? Melyik anya nem szeretné, ha fiára büszke lehet akár egy egész ország? Melyik szülő nem szeretné, ha gyermeke sikeres?

Ezekre a kérdésekre eléggé egyértelmű választ lehet adni. De eszébe jutott már valakinek, hogy milyen áldozatokat kell hozni annak érdekében, hogy az ember gyermeke elérhesse a vágyát?

Most Kádár Tamás édesanyjával sikerült riportot készíteni, aki elárulta nekünk, hogy milyen buktatói lehetnek a sportolói karrierről álmodozó gyermek útján.

Kádi anyu, ahogyan sok Newcastle Utd. hazai szurkoló ismeri, nagyon készséges és segítőkész, amennyiben a fiáról érdeklődik az ember. Ez nem is meglepő számunkra, hiszen aktív résztvevője az első számú Newcastle Utd. szurkolói oldal (www.nufc.co.hu - Szarkafészek) fórum oldalán is. Ezeken felül folyamatosan frissíti és szerkeszti Kádi hivatalos oldalát is.

A mi blogunk is sokat köszönhet Kádi anyunak, hiszen közreműködése, segítsége nélkül nem készíthettük volna el az egyetlen magyar Newcastle Utd. játékossal riportunkat. (Kádi riport)

Mivel a riport alkalmával megtudtuk, hogyan éli meg Tamás azt, hogy a Newcastle Utd-ban focizhat, kíváncsiak lettünk, hogy milyen áldozatot kell hoznia egy szülőnek ahhoz, hogy ilyen magasságokba jusson el gyermeke. Természetesen az eddigiekben is említett lelkesedéssel válaszolt a kérdéseinkre.

Mivel nagyon sok focit és sportot szerető ember olvas bennünket, akik közül néhányan eljutnak, vagy már el is jutottak, arra a szintre, hogy gyermeke sportolni szeretne. Tekintse minden olvasó egy úgynevezett használati útmutatónak is ezt a kis riportot, amiből megtudja, hogy mennyire szükséges az önállóság, a céltudatosság és a szülői támogatás azon a göröngyös úton, amin a gyermeke elindul, ha arra adja fejét komoly sportoló szeretne lenni.

Ezt a riportot remélem nem csak a szülők, hanem fiatalabb olvasóink is hasznosítani tudják. Remélem erőt tudnak meríteni belőle, és rájönnek, hogy az életben szinte minden lehetséges, amennyiben megteszik a megfelelő erőfeszítéseket. Természetesen fontos a kötelességtudat is, hiszen nagyon sok játékos megelégszik egy minimális siker elérésekor, és utána öntelt, nagyképű sportoló lesz, pedig mi mindent el lehetne érni, ha arra koncentrálna, hogy még az elért eredményétől is jobb teljesítményre sarkallja magát.

Fogadjátok és olvassátok ugyan olyan lelkesedéssel a következő riportot, amilyen lelkesedéssel Kádi anyu válaszolt a kérdésekre:

Mikor mutatkoztak az első jelek Tamásnál, ami arra engedte a szüleit gondolni, hogy komolyan kell a sporttal foglalkozni?

Már óvodás korában is igen izgő-mozgó kisgyermek volt. Nálunk olyan sosem volt, hogy leült az egész család az étkezőasztalhoz, és szép sorjában elfogyasztottuk a fogásokat. Tamásnak oly nagyfokú mozgásigénye volt, hogy 2-3 kanál étel között mindig futott pár kört a lakásban. Csak néhány percig tudott a fenekén megülni egyvégtében. El lehet képzelni, hogy pár kanál étel, aztán Tomi uzsgyi, már meg is szökött az asztaltól…valaki meg utána és így kergetőzött mindig család. Úgyhogy már akkor gondolkoztunk a sporttagozatos iskolán, bízva abban, hogy a fölösleges energiáit ott majd lekötik.

Tamás magától sportolt, vagy kellett hozzá egy minimális szülői ráhatás?

Amikor a 2 évvel idősebb nővére iskolába került, a kötelező úszás mindig délután 16 órakor volt. Tomit elhoztam az óvodából és mentünk az uszodába a tesóért. Aztán valahogy Tomi is kedvet kapott hozzá, így bekönyörögtük 4 évesen a 6 évesek közé. Már akkor lehagyta az idősebbeket a vízben.

Érdekes módon, a labda nagyon sokáig nem érdekelte. A ház előtti játszótéren vagy a homokozóban építgetett, de legtöbbször nővére babakocsiját tologatta, és imádta a nyuszimotorral és a bicajjal a „száguldozást”. És persze futni is imádott, ráadásul olyan fürge volt mindig, hogy rajta aztán igazán lehetett edződni, mikor próbált elszökdösni mellőlünk. :)Az iskolaválasztásnál milyen szempontokat vettek figyelembe?

Mint már említettem, a fölösleges energiák lekötése érdekében csak és kizárólag sportos iskolában gondolkodtunk. Szerencsére a lakóhelyünk szomszédságában lévő iskola minden évben indított sporttagozatos osztályt, mely az akkori VÁÉV kézilabda szakosztály (mai nevén MKB Veszprém) mindenkori utánpótlásbázisát képezte. Persze számunkra csakis az volt a szempont, hogy mozgástere legyen a gyereknek… s hogy ez milyen sportban nyilvánulhat meg, az teljesen mindegy volt.

Milyen korán kezdett Tamás komolyan a sportra fókuszálni, és ez napi hány óra sportot jelentett?

Ahogy bekerült az általános iskolába, onnantól kezdve szinte a sport töltötte be a legfontosabb szerepet az életében. Érdekes volt a felvételi is. Abban az időben minden tagozatos iskolába többszörös volt a túljelentkezés. Izgultunk is persze, hogy sikerül-e bejutni. A szintfelmérés különféle sorversenyekből és gyakorlatokból állt, mellyel többnyire a gyorsaságot és ügyességet mérték fel. Igaz, a labdapattogtatással némi gondok adódtak, az sehogy sem ment, mindig elgurult a labda, de messze még így is elsőként ért mindig a célba, gyorsasága olyan kiemelkedő volt. Fel is figyeltek már akkor rá.

Így a napi 1 testnevelés órák és ezen kívül a délutáni edzések szépen ki is töltötték a szabadidejét. Mind a kézilabda, mind a különféle atlétikai sportágak és egyéb szabadidős sportok területén is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Számos elismerés – érem, oklevél és kupa – bizonyítja ezt. Sokszor elhangzott már, hogy 14 évesen kezdett el focizni, ez annyiban helytálló, hogy egyesületi szinten, nagypályán ekkor kezdett a sportággal foglalkozni. Természetesen, mint minden gyerek ő is rúgta a bőrt a lakótelepi pályákon, és az iskolában is tagja volt a kispályás csapatnak, többször szerepeltek a Góliát kupán is. De ezek kispályás vagy teremfocik voltak.

Mennyire volt nehéz, vagy könnyű a megfelelő iskolát megtalálni Tamás számára, hogy a sportolási lehetősége ne szenvedjen csorbát?

Amikor eljött a középiskolai pályaválasztás ideje, hát nem volt egyszerű dolgunk. Igazából akkor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy gyermekünket a sporton kívül tulajdonképpen nem érdekli semmi más. Pedig mint minden átlagos szülő, mi is szerettünk volna valami szakmát adni a kezébe, de igazából semmi célravezető ötlet nem volt jó. (Igaz még vizuálisan sem tudtam volna elképzelni más területen, hiszen sportruhán kívül nem volt hajlandó fölvenni semmi mást. A ballagásán is csak nagy nehezen tudtuk rákönyörögni az öltönynadrágot és a fehér inget. Persze a sportcipőhöz akkor is ragaszkodott.)

Én akkor elkezdtem körbejárni a lehetőségeket. Kis segítséget ugyan kaptam a testnevelő tanároktól, de leginkább az érdekelt, hogy milyen sportintézmények vannak az országban - lehetőleg minél közelebb Veszprémhez - illetve próbáltam olyan szülőkkel felvenni a kapcsolatot, akik már végigjárták ezt a tortúrát.

Érdekes tapasztalataim voltak. A legtöbb fővárosi sportiskola szóba sem állt velem, mindenhol csak már igazolt (elsősorban fővárosi) élsportolók jelentkezését fogadták el. Volt olyan is, ahol az volt a kifogás, hogy 14 éves gyermekem semmilyen európa- vagy világbajnoki szereplést nem tud felmutatni. Debrecenben tárt karokkal várták volna, ám túlságosan messze volt a családi fészektől. Három iskola maradt a listán. Győr, Szombathely és Zalaegerszeg. (Megjegyzem, akkoriban Veszprémben nem nagyon hallottunk focis akadémiákról.)

Győrben ajánlással részt vettünk a győri Rába ETO ifi válogatásánál, ahol azonnal „lecsaptak” Tomira. Már csak a helyi sportiskolába kellett bejutni, ahol többfordulós matek és magyar felvételi vizsgát kellett tenni. Sajnos ez nem sikerült (azt be kell ismerni, hogy nem ezek a tárgyak voltak Tomi erősségei), és hiába egyezkedett a sportklub az iskolával, nem nagyon akartak vidéki gyereket így a nyakukba venni. Így nem lett győri focista Kádi.

Aztán mentünk Szombathelyre. Ott már a sport került előtérbe a felvételin. A gyűrű, a rúdmászás, a talajgyakorlat és más hasonló tornamozdulatok. Mulatságos is volt nézni Tomit, amikor mérlegállást és egyéb tornagyakorlatokat csináltattak vele. Arra emlékszem, a rúdmászást olyan gyorsan megcsinálta, hogy amikor elhangzott a sípszó és éppen felnézett a tanár, Tomi már vissza is ért, a többiek pedig még csak a felénél tartottak. Szinte mindenben az első vagy második volt, ennek ellenére a felvételt nyert listára még sem került föl. Mivel vádaskodni ennek okáért már nem érdemes, ezért máris elmesélem inkább azt, hogy hogyan lett végül is a ZTE labdarúgója. Annyit azért elárulok, hogy a felvételi tisztaságát több szülő is reklamálta a helyszínen.

Zalaegerszegen csak a sportegyesületnél volt megmérettetés, persze azért a tanulmányi eredmények is számítottak egy kicsit. Három hétvégén voltak a megmérettetések. Az elsőn emlékszem, a srácoknak mondták, hogy a jobb lábasok álljanak jobb oldalra, a ballábasok balra. A mi Tamásunk meg ott toporgott középen, merthogy ő jobb és ballábas volt. Ez volt tulajdonképpen az első belépője a „karrier kapuján”. Persze, hogy felfigyeltek rá, hiszen ez már önmagában is ritka. A nap végén aztán felsorolták a továbbjutókat. Aztán vártuk a kiértesítést, hogy mikor kell legközelebb menni. És csak nem jött az értesítő, végül érdeklődtem telefonon, kiderült, véletlenül kimaradtunk az értesítésből, de éppen aznap van a következő rosta, ám az ónos esőben már esély sem volt arra, hogy odaérjünk. Így hát kivételt tettek Tomival, mehetett a 3. rostára. Itt már mérkőzéseket játszottak különböző összeállításokban. Végül közölték, hogy Tomit felvették a Clubhoz.

A sportok közül beleszóltak-e abba, hogy Tamás milyen sportot űzzön? Tudjuk, hogy a kézilabda is közel áll Tamáshoz, de ő mégis a foci mellett döntött, miért lehetett ez?

8. osztályban már a veszprémi fociklub is felfigyelt rá, ám annyi idejét lekötötte az összes többi sport, hogy egyszerűen nem fért bele a napba több edzés. Amikor eljött a pályaválasztás ideje, akkor viszont dönteni kellett. Abba mi nem szóltunk bele, hogy melyik sportágat választja, bár valahogy úgy gondolkodtunk, hogy a kézilabda egyik fellegvárában – ismerve a képességeit – talán ezen a területen nagyobb sikereket érhet el. És tessék, az élet rácáfolt erre. Szerencsére. Hozzáteszem, hogy Tomi döntésében az is szerepet játszott, hogy az iskolában az akkori kézi edző nem volt annyira népszerű a srácok körében, így a sportág is kegyvesztett lett kissé Tomi számára.

Napi szinten milyen áldozatokat kellett hozni, mint szülő, hogy Tamás tudjon a sportolásra koncentrálni? (Gondolok itt arra, hogy hozni-vinni edzésre, vagy hétvégéken meccseken ott lenni stb.)

Általános iskolában semmilyen megterhelést nem jelentett a család számára mindez, hiszen sporttagozatos iskolába járt, az iskola keretein belül minden megoldott volt. A helyi meccsekre szívesen jártunk, mivel a szülői közösség is nagyon jó volt, rendszeresen találkoztunk, sőt az iskolai kirándulásokra is közösen mentünk. Mint szülő, áldom a szerencsét, hogy Tomi sportolt, mert így a szabadidejét is lekötötte, nem kellett sosem félni attól, hogy esetleg elkallódik. Ha ki is maradt itthonról, mindig nyugodtak voltunk, mert abban biztosak voltunk, hogy valamelyik sportpályán található.

Az áldozatvállalás inkább az anyagiak terén jelentkezett, hiszen a sportcipők sokáig azért nem tartottak ki. No meg aztán amikor a kollégiumba került, a rengeteg utazás és a mindennapi szükségletek jelentősen megterhelték a családi költségvetést. Ezek akkor enyhültek, amikor a zsebpénzre valót már 17 évesen megkereste, mint ZTE játékos.

Amikor Tamás Zalaegerszegen focizott ki tudtak menni a meccseire?

Mikor Tomi Zeg-re került, szokatlan volt a család számára, hiszen ha 14 évesen kirepül az ember gyereke, azért az nem olyan zökkenőmentes. Logisztikailag és érzelmileg egyaránt. Szerencsére a kollégium az iskola szomszédságában volt, a belső szabályzók pedig olyan szigorúak voltak, hogy egy idő után azért megnyugodtunk, jó kezekben van a gyerek.

Az iskolai órarend gyakorlatilag a fociedzésekhez igazodott, így kezdetben nem voltak hiányzások a suliból. Sőt, még az is belefért, hogy az iskolai kézicsapatban is sportoljon Tomi. Viszont ez azt is eredményezte, hogy mindegyik edző szerette volna, ha a másik sportágat kevésbé részesítené előnybe Tomi. Egyszer kétszer az edzők egymásnak is feszültek ez miatt. Aztán megjött az első behívó korosztályos ifiválogatottba, s innentől kezdve „megpecsételődött” Tomi sorsa.

(a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Szakközépiskola kézilabdacsapata 2006—ban.)

Sajnos a meccsekre a távolság miatt nem nagyon tudtunk kimenni, abban az időben még autónk sem volt. Tomi többnyire vonattal közlekedett. Már amikor a mérkőzések miatt haza tudott jönni hétvégére. Volt, hogy csak a heti szennyes érkezett egy ismerős által, de olyan is előfordult, hogy a csapat éppen Debrecenből tartott vissza Zalaegerszegre, az M7-es autópályán találkoztunk, tisztaruha-csere, ellenőrző aláírás és már Tomi robogott is tovább a csapattal.

Milyen érzés volt azt hallani, hogy az éppen csak tinédzser fiukat külföldi csapatok keresik?

Természetesen büszkeséggel töltött el a tudat, mindamellett, hogy azért a riadalom is jelen volt. El nem tudtam képzelni, hogyan lesz tovább, hiszen Tomi semmilyen nyelvismerettel nem rendelkezett, annak ellenére, hogy ugyan tanult németet az iskolában, ám nyelvet beszélni – mint ahogy az átlaggyerekek többsége – ő sem tudott. Igaz, az önállósága a kollégiumi évek alatt már megszokottá vált. Meg hát semmilyen élettapasztalattal sem rendelkezett. Hogyan kell pl. lakást fenntartani, közüzemi költségeket rendezni, bankszámla ügyeket intézni, főzni, mosni…stb.

Nagyon szépen hangzik és egyszerűnek tűnik egy külföldi igazolás lehetősége, de a háttérben rengeteg szervezési munka előzi meg. Ráadásul a különböző országokban más és más jogszabályok érvényesek, még az unión belül is. Anglia meg egy külön kategória.

Akartak-e, vagy tudtak-e hatással lenni a külföldre igazolásánál Tamásra?

Az első alkalommal Olaszországban járt próbajátékon, alig 17 évesen Regginában. Emlékszem a nagy nevű menedzser, aki ezt rendezte anno, nem utazott vele. A repülőtéren kezébe adta a jegyet, elmondta neki, hogy Rómában át kell majd szállnia egy másik repülőgépre, Regginában pedig várják majd a kiszállásnál. Hát mit is mondjak? Nagy volt a riadalom bennünk akkor. Végül telefonon navigáltuk Olaszországban a gyereket úgy, hogy mi sem ismertük a helyszínt. Ráadásul Regginában sem várta senki.

Mindenesetre nagy élmény volt neki. Sikeres volt a próbajáték is, de mivel már akkor más külföldi csapatok is érdeklődtek utána, így a tárgyalások függőbe maradtak.

Még ugyanebben az évben elutazott a Boltonhoz is próbajátékra, ahol az egymás közötti játékban a világhírű Nicolas Anelkát kellett semlegesítenie. Aztán a következő állomás Newcastle volt, innen pedig már nem ismeretlen a szurkolók számára az ő története.(2 bőrönddel indult neki a világnak 2008. januárjában)

Az első időben nem volt állandó menedzsere Tamásnak, bár időközben többen is megkerestek bennünket, szülőket. Voltak köztük szimpátiát kiváltók és voltak köztük nagyon rámenősek is. Volt olyan is, aki bejelentkezett a telefonon, hogy szeretne a menedzsere lenni, aztán másnap tőlem kérdezte meg, hogy éppen néz egy videófelvételt, ugyan mondjam már meg, melyik a Tamás, hányas mezben játszik. Mondtam neki, ha tudja, melyik a balhátvéd poszt, akkor könnyen be tudja azonosítani. :)

Mivel a zalaegerszegi évek alatt nagyon jó kapcsolatot ápoltunk a ZTE vezetésével és Tomi edzőivel, így Tamás jövőjével kapcsolatban mindig mindent át tudtunk beszélni, mindenben közösen döntöttünk. Ha bennünk volt is alkalomadtán bármiben valami bizonytalanság, akkor pedig mindig akadt valaki ismerős, aki hasznos szakmai tanácsot tudott adni. A ZTE pedig mindenben partner volt. Nem volt cél mindenáron külföldre igazolni, bár kétségkívül a ZTE-nek is kapóra jött Tomi eladásából származó pénz.

Sokszor olvasni cikkeket, amelyben szakemberek, netán szurkolók mondják el véleményüket arról, hogy helyesnek vélik-e, ha fiatalon külföldre szerződnek focisták.

Nyilván, mindenki a saját álláspontjából közelíti meg az üléspontját.

Mi szülők, persze hogy örülünk, hogy gyermekünk élete megoldottá vált ezzel a szerződéssel, akár az anyagi akár az erkölcsi oldalát nézzük. Ezáltal persze a család élete is megváltozott, természetesen pozitív irányba.

Nyilván az első és a tartalék csapat közt mindig is lesz különbség, ám ha mindenképpen összehasonlítást akarunk végezni, azért egy tartalék és itthoni élvonalbeli mérkőzés esetén is elbillenne a mérleg. Azt persze ki-ki döntse el maga, hogy szerinte melyik irányba. Ahhoz látni kell egy-egy tartalék meccset is, ahol sokszor azok a játékosok is játszanak, akik az első csapathoz tartoznak, ám éppen csak padon ültek az előző mérkőzésen, vagy sérülésből épültek fel. Mindenesetre ezeken a mérkőzéseken az átlag nézőszám többszöröse az itthoni bajnokik nézőszámának.

Sokakban mindig felmerül a kérdés, vajon nem lenne-e célszerűbb itthon egy csapatnál az elsők között lenni, mint külföldön egy nagynevű csapat tarcsiban?

A válasz megint csak összetettebb. (Persze mindenféle anyagi kérdést félretéve, csakis szakmai megközelítés szerint.) Fejlődik-e a játékos technikai tudása azáltal, hogy külföldre szerződött? Hasznára válhat-e a későbbi pályafutása során mindaz a plusz tapasztalat, amit itthon sosem szerezhet meg? Még akkor is, ha nem az első csapatban játszik? Van-e út visszafelé, és később itthon folytatni a pályafutást, ha úgy adódik.

Aki ezekre a kérdésekre határozott és mérlegelt válaszokat tud adni, akkor választ is talál a fenti kérdésre.

Mi mindenesetre sosem kérdőjeleztük meg a korábbi döntésünk helyességét, Tomi sem bánta meg, hogy így alakult a pályája.

Hogy sokszor sérült volt? Meg a tartalékok között játszik?

Ez is többször vita tárgya. Nézem más focisták karrierjét is, nos ezek a sérülések, melyek Tominál is jelentkeztek, „átlag sérülések” egy focista életében. Csak persze mindig rosszkor. De mikor is jön jókor egy sérülés? Soha! Ha eltörik valakinek a lábát, annak sosem a testi felépítés az oka. Ha beleszállnak teljes erőből stoplival a combizomba, óhatatlanul szakadnak a szalagok. Ha gödörbe lép valaki futás közben, az is kivédhetetlen sérülést okozhat. Az influenzát sem szándékosan idézi magán elő valaki. Csak van aki mellől időnként elpártol a szerencse. De hiszek abban, hogy hamarosan eljön Tomi sikeresebb ideje, amelyre oly sokan várunk már. Rajta nem fog múlni, ezt ígérhetem.

Milyen gyakran tudnak Tamással beszélni és milyen formában, Skype, e-mail, vagy telefon?

Eleinte naponta beszéltünk, elsősorban Skype-on. A napi beszámolókon kívül a hivatalos ügyekben is próbáltuk segíteni Tomit. A meccseket természetesen mindig kielemeztük, elsősorban az ő játékát. És nem kell azt hinni, hogy a szülő elfogult a gyermekével szemben, ha úgy vettük észre, hogy éppen nem a formáját hozta, azt mindig meg is mondtuk neki, és ez így van a mai napig is, ha tudjuk követni a mérkőzéseket.

Manapság már inkább telefonon kommunikálunk heti rendszerességgel, de előfordul, hogy váratlanul az internetes közösségi oldalakon is „összefutunk”.

Mivel naprakész vagyok NUFC információk terén, így sokszor előbb olvasok el róla valamit az interneten, mint ahogy telefonon beszélünk.

Mit tanácsolna azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekére azt mondják az edzőik, hogy megfelelően tehetséges? Milyen problémákkal kellett még szembenézniük, mik voltak azok a dolgok, amiben sokkal több segítséget vártak volna a tanároktól, edzőktől?

Leginkább a középiskolai pályaválasztást tartom olyan mérföldkőnek, ami lényegében megváltoztathatja az irányt egy sportoló életében. Itt kell nagyon észnél lenni és helyesen dönteni, cselekedni. És a mi példánk is mutatja, hogy mindenképpen nagyon kitartónak lenni.

Érdemes fölvenni a kapcsolatot más családokkal is, begyűjteni a tapasztalatokat, mérlegelni a család lehetőségeit is, ha messzebb kerül el a gyermek.

Hogy érzik, megfelelő edzői kezekben volt Tamás karrierjének kezdetében?

Zalaegerszegen nagyon jó edzői voltak mindig. Meg kell említenem Nagy Mihály szerepét, aki nemcsak mint edző, hanem mint pótszülő is közreműködött Tomi fejlődésében. Odafigyelt a magaviseletére, a tanulmányi eredményeire. Rendszeresen megosztottuk nevelési szempontból a tapasztalatainkat egymással. Nekünk ez nagy segítség volt, hiszen a kamaszkort átvészelni mindenkinek nehéz, még a sportoló szülőknek is.

Tamás később mindezt úgy hálálta meg korábbi edzőjének, hogy vendégül látta 1 hétre Newcastle-ban.

Önök szerint adottak a lehetőségek itthon ahhoz, hogy a tehetséges fiatal sportolók ki tudják aknázni saját képességük és később igazán jó sportolóvá váljanak?

Természetesen minden lehetséges, erre nagyon sok példa mutatkozik manapság is, ám nyilvánvaló, hogy a fiataloknak meg vannak a maguk álmai, melyek megvalósulásához, ha csak egy csöppnyi lehetőség is mutatkozik, miért ne élnének vele. Persze a környezetnek (rokonok, edzők, tanárok, barátok) óriási szerepe van abban, hogy tudatosítsák a játékosokban, hogy szakmailag, fizikailag, lelkileg elég érett-e ahhoz, hogy éljenek egy talán soha vissza nem térő lehetőséggel. A „mi lett volna HA” kérdések mindig is megmaradnak, és válasz sosem lesz rájuk. Életünk viszont csak egy van és megismételhetetlen.

Tamás édesapja mennyire volt nagy hatással Tamás focista karrierjére, azaz mennyire foci rajongó a kedves apuka?

Sajnos átlagpéldával nem szolgálhatok, a mi családunkban az anyuka volt mindig is a focirajongó, nem az apuka. Talán ez onnan eredendő, hogy egészen fiatal koromban – lehettem vagy 12 éves – egy szőke fürtös hajú, kék szemű kis focistába voltam szerelmes, a lakótelepi srácok így mindig bevettek a focicsapatba a grundon. A fiú azóta persze már a múlté, de a fociimádat megmaradt.

Apuka viszont a mai napig is nagy segítség a hátországban. Amikor Tomi kikerült Angliába, ő költözött ki vele fél évre, és közösen indították be ott a háztartást, így Tomi könnyebben átállt az önálló életmódra. A következő szezont pedig már barátnőjével kezdte, azóta is együtt élnek kint, az elmúlt évben Carlos kutyájuk is csatlakozott hozzájuk.

Mennyire kellett szigorúbban fogni Tamást annak érdekében, hogy ne kallódjon el a tehetsége? Vagy Tamás mindig is olyan célorientált volt, hogy nem nagyon kellett rá túlzottam odafigyelni ilyen téren?

A korábbi válaszokból adódóan egyértelmű erre is a felelet. Nem kellett rá figyelni.

Fociban, vagy kéziben érte el Tamás az első éremmel jutalmazott eredményét?

Mivel kezdetben csak kézilabdázott, aztán jött csak hozzá a foci, így természetesen az első eredmények is a kézilabdához fűződtek.

Számos érem és kupa bizonyítja a sportsikereket.

Profi labdarúgóként a teljesség igénye nélkül talán amire a legbüszkébbek lehetünk magyarországi pályafutása során:

2006/2007. Magyar Nemzeti Bajnokság: bronzérem a ZTE FC-vel

2007. január Magyarország legfiatalabb profi labdarúgója

2007. ősz A ZTE drukkerek értékelték a játékosok őszi teljesítményét, mely alapján Kádit a második legjobb védőnek ítélték meg.

2007. december az NB1.hu szerint az év felfedezettje

2007. december az év legfiatalabb játékosa, aki bajnoki mérkőzésen betalált a kapuba

2007. december az év legjobb zalai férfi junior sportolója kitüntetés

Angliai léte alatt az első nagy sikere 2008. áprilisban volt, amikor a Newcastle United Reserve csapatával megnyerték a Northumberland Senior FA Kupát.

Néhány nappal ezelőtt pedig ismét részese volt Tomi ennek a kupának az elnyerésében, sőt, mint csapatkapitány ő emelhette azt magasba.

A legfényesebb érem természetesen a Championship 2009/10 bajnoki aranyérem, ami a Premier League-be történő visszajutást is jelentette. Ebben az idényben - beleértve az edzőmérkőzéseket és a reserve meccseket - is, 51 alkalommal húzhatta magára a NUFC mezt. 24 alkalommal pedig pályára is lépett.

Mivel Tamásnak nagyon korán fel kellett nőni a feladathoz, valamint fiatal korában már külföldre ment 'dolgozni', így gondolom máshogyan élte a gyermekkorát, mint a vele egy korú társai. Mennyire komolyodott meg Tamás azután, hogy külföldre került és ilyen komoly sikert ért el? Gondolok itt arra, hogy azonnal teljesen komolyan vett mindent, vagy azért amikor a barátokkal van, vagy családdal, akkor ugyan az az ember, mint aki ki sem ment külföldre, mint aki el sem hagyta volna a barátait, családját?

Is-is. Óhatatlanul hirtelen felnő egy kamaszgyerek, ha önálló életet kell elkezdenie. Nyilván más dolgok foglalkoztatják már, ha saját magának kell megszerveznie az életét, esetleg még másokról is kell gondoskodnia. Azonban valahol mindig megmaradunk gyerekeknek is a lelkünk legmélyén.

A sportoló is ember, ugyanolyan emberi tulajdonságokkal mint akárki más.

Nyilvánvaló, már nem ugyanaz a 17 éves gyermek az, aki hazajön hozzánk, de hát azóta már 22 éves fiatal férfivé vált. Ha egy fiatal bekerül a felnőttek közé, óhatatlanul elkezd rájuk hasonlítani, míg végül maga is felnőtté válik. Max. a mi esetünkben az volt a furcsa, hogy mindez nem a szemünk láttára történt. De igazából ez a folyamat már Zalaegerszegen elkezdődött, a felnőtt csapatba kerüléssel.

Most már bizonyos esetekben nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik, mint mi. Sokszor előfordul, hogy ő látja el tanácsokkal a szüleit.

Ma már kitűnően beszél angolul, önállóan intézi hivatalos ügyeit, időközben megszerezte a jogosítványát is. Otthonosan vezet és repül keresztül Európán. Ugyan mindene meg van, amire szüksége van, ám mégis takarékoskodó életet él, nem szórja két kézzel a pénzét, kérés nélkül támogatja családtagjait is.

Ha hazajön, persze a régi szobája várja és a régi barátok, ismerősök. Rendszeresen összejönnek, néha csak egy jó X-boxozásra, de közös bulikat is szerveznek. Szinte kimaradhatatlan egy jó sátorozás a Balatonon a barátokkal, mielőtt visszautazik Angliába.

Tudom, hogy nagyon fontosnak tartja a Tamásról szóló újságcikkek gyűjtését, valamint üzemeltet egy Tamásról szóló weboldalt is. Gondolom szokott büszkélkedni a Tamás által elért sikerekkel?

Az elején még, amikor számunkra szokatlan volt ez a média dolog, persze hogy többet büszkélkedtünk vele, manapság azonban már teljesen megszokottá vált, hogy időközönként megjelenik valami róla. Természetesen, mint minden hasonló szülő, én is gyűjtöm a róla szóló újságcikkeket, fotókat, relikviákat és persze a mezeket is. Magyar válogatott meccsekre én is Kádár mezt húzok. Az eredeti cikkek egy albumba kerülnek, illetve több száz oldalnyi dokumentum gyűlt össze internetes írásokból is, melyeket egyszer majd emlékkönyvként szeretnék összefűzni. Szerintem minden hasonló családnál így van ez.

Több foci-anyuval és focista barátnővel találkoztam már meccseken, de a közösségi oldalak is lehetőséget teremtenek a kapcsolattartásra. Természetesen követjük a srácok karrierjét, sikerek esetén gratulálunk egymásnak, sérülésekkor közösen búslakodunk. Gulácsi anyukával rendszeresen együtt szurkolunk hazai U21 válogatott meccseken, Németh Krisztián barátnőjével is közelebbről ismerjük egymást, Simon Krisztián anyukájával a facbook-on chat-elünk, Gosztonyi anyuval korábban egy Nők Lapja interjú kapcsán kerültünk közelebbi kapcsolatba.

Mennyiben változott meg az Önök, mint szülők élete azzal, hogy Tamás külföldre ment focizni, és ott építgeti a karrierjét?

Mivel elég korán, már 14 évesen kirepült a családi fészekből, amikor a zalaegerszegi kollégiumba került, így nem éreztünk óriási változást. Sőt, mióta külföldre került, többször kerültünk kapcsolatba, mivel a Zeg-en internetezési lehetősége nem volt, csak a telefonra tudtunk hagyatkozni. Itthon is ritkán járt, hiszen hét közben iskola volt, hétvégén meg mindig meccs.

Amikor behívót kap valamelyik válogatottba, akkor mindig úgy érkezik Magyarországra, hogy pár napot el tudjon tölteni családi körben. És mivel elég sűrűn hívják azért Magyarországra, így a nyári szabadságon kívül többször is tudunk találkozni. Általában minden évben valaki kiutazik a családból Angliába. Tavaly a nővére kapott ajándékba egy 3 hetes angliai utat a barátjával, később én is csatlakoztam hozzájuk. De volt olyan év, amikor mindannyian együtt ünnepeltük márciusi születésnapokat Newcastle-ban.(Kádár Veronika – Kádár Tamás és Kádárné Hegedűs Veronika)

Egyébként nem jellemző, hogy a család sűrűn kiutazik, mindenki teszi itthon a dolgát, dolgozni járunk, mint mindenki más, Tominak meg amúgy is az edzésekre kell leginkább koncentrálnia.

A család idejét viszont be kell osztani, mert azért a hétvége nálunk is meccs időszak, ha tehetjük a NUFC meccseket megnézzük a TV-ben vagy az interneten, ha hazajön, akkor pontosan meg kell szervezni az utazását a reptér és a telki edzőközpont között, érintve persze Veszprémet is. Be kell tervezni szépen a rokonokat, barátokat, és az ebédmenü is ilyenkor mindig kérésre teljesül.

Tomi kedvencei egyébként: paradicsomleves, gyümölcsleves, spenót, krumplifőzelék és krumplistészta.

Amúgy családunk ugyanolyan hétköznapi élet él, mint korábban, talán kicsit többet foglalkoztat bennünket a foci.

Gondolom, szűk körben tisztában vannak azzal, hogy Önök Tamás szülei, városukban sokan szokták az utcán megállítani Önöket és sokan szoktak érdeklődni Tamás hogy létéről?

A közösségekben, ahová járunk, illetve a munkahelyünkön többen vannak nagy foci rajongók. Mi sem természetesebb, mint hogy téma a labda köztünk. Velük rendszeresen elemezzük a meccseket, Tomi helyzetét és a várható eredményeket.

Egyszer láttam egy ismeretlen férfit az utcán Kádi mezben, de nem mertem leszólítani és bemutatkozni.

Van olyan kollégám, akinek akkora mezgyűjteménye van az irodájában, amilyennel egy focirelikviákat áruló shop sem rendelkezik. Természetesen Kádi mez is van köztük. Mostanában azzal ugratnak páran, hogy ha Tominak más csapathoz kell esetleg szerződnie, akkor ők már kiválasztották mez alapján, hogy hová menjen, mert az milyen jól állna rajtuk. :)

Azt is tudom, hogy szokott Newcastle Utd-el kapcsolatos híreket is olvasni, valamint meg is van a véleménye az ottani dolgokról. Mennyire követik rendszeresen a csapat meccseit, tabellán való helyezését?

Van kb. 8-10 magyar és külföldi focis oldal, ahol rendszeresen követem az eseményeket. Nem csak a Newcastle meccseket, hanem a rivális csapatokat is. Ezeket az oldalakat naponta 2-3 alkalommal megtekintem.

Kik a kedvencek a nemzetközi foci porondon?

Ha nem a NUFC az ellenfél, akkor általában a Manchester Citynek, a Chelsea-nek, Liverpoolnak szurkolok és a Real Madridnak. Kedvenc játékosaim: Gerard, Torres, Arshavin, Bogdán Ádám, Ronaldo, Nani, Chicharito.

Kik a kedvencek itthon?

A magyar játékosok közül Koman Vladimir játékát szeretem nagyon, az ő pályafutását egészen fiatal korától van szerencsém követni, mivel Tomival sokszor játszottak együtt az utánpótlásban.

Mivel foglalkozik szabadidejében?

Hát ezt nagyon le kell rövidítenem azt hiszem, nehogy az olvasók elunják a felsorolást. Egyenruhás katonaként szolgálok a Légierőnél, de mielőtt bárki rosszra gondol, el kell oszlatnom azt a hitet, hogy a családban azért nem katonásan zajlik az élet. Tomi apukája is egyenruhás volt korábban a rendvédelemnél, úgyhogy nálunk ez nem újdonság.

De nem csak hivatásos katona vagyok, hanem hivatásos előadóművészként is működöm, többféle műfajban. Szólóénekesként gyerekdalokat, musicaleket, könnyűzenét, countryt és operetteket adok elő. Konferálóként rendezvények háziasszonyaként közreműködöm, de alkalmanként verseket is szavalok. A városi kórusban pedig komolyzenével foglalkozom.

Sporthoz, mint tevékenységhez nagyon nem vonzódom, persze katonaként nekem is teljesítenem kell az előírt testnevelési feltételeket 3200 m-es futásból, fekvőtámaszból és felülésből. Inkább a szurkolást részesítem előnybe. A foci mellett – mint minden veszprémi – az MKB kézilabda meccseit is követem.

Milyen célokat szeretne elérni az életben?

Mint minden szülőnek, sikeresen egyengetni gyermekeim pályafutását, a magam területén pedig megtartani azt a színvonalat, amit eddig elértem.

Úgy néz ki, Tominak az életét már nagyon nem kell irányítgatni, csak segíteni az újabb állomásokon. Néhány napon belül talán kiderül, hogy lesz-e következő állomás, vagy marad-e Newcastle-ban. Ha távozásra kényszerül, akkor a menedzserek dolga az újabb állomás megtervezése, rám és a barátnőjére pedig a költöztetés megszervezése, a hivatalos ügyek intézése, az új életre való berendezkedés vár.

Tamásnak van egy nővére is, aki a gasztronómiában jeleskedik, az utóbbi időben több versenyen aranyérmes lett tortacsodáival, cukorszobraival.

Azt hiszem, elmondhatom, hogy az egész család sikeresnek mondható, és mindenki más-más területen tudja megcsillogtatni saját tehetségét. Szolgáljuk a Magyar Hazát, a Magyar Sportot, a Magyar Kultúrát és a Magyar Gasztronómiát. Mindenki elégedett Kell ennél több?

Kádi anyu saját oldalát is megtekinthetitek: (LINK)

Ezek után bízzunk abban, hogy Tamás maradni fog a Newcastle Utd-ban. Természetesen Kádi azzal, hogy több alkalommal pályára lépett a Szarkák első csapatában szerzett akkora örömöt nekünk, hogy pályafutását folyamatosan követni fogjuk, és természetesen mindig szurkolni fogunk neki, bárhova is sodorja őt a sors.

Nem sok külföldi csapat magyar szurkolói csoportja mondhatja el magáról, hogy volt alkalma magyar játékossal a kezdőben büszkélkednie szeretett klubjára és játékosára. Köszönjük Kádi!!!

Ezúton kívánunk Tamásnak és az egész családjának jó egészséget és további sikereket az életben!

Ruzsinho Da Costa