A lockout során költözhetnek az NFL-játékosok

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 22:14
null
Lehet, hogy néhányan Európába jöhetnek játszani jövőre (Fotó: Action Images)
Címkék
A Superbowl kapcsán nem csak a két résztvevő csapattal foglalkoznak a különböző orgánumok, hanem előtérbe került a lockout fenyegető lehetősége is, vagyis az, hogy a mai mérkőzés után akár másfél évig is NFL-meccsnap nélkül maradhatnak a szurkolók.

Szabados Gábor sportközgazdász az NSO Tv-nek elmondta, a következő szezon kimaradására több esélyt lát, mint arra, hogy megegyezzenek a felek. A lockout során ugyanis sem a tulajdonosok, sem a játékosok nem járnának rosszul. Hiszen sejthető, hogy egyetlen profi amerikai futballista sem engedné meg magának, hogy egy teljes évadot játék nélkül töltsön, így maradnának a világon fellelhető más bajnokságok. Első körben természetesen a szomszédos Kanadára kell gondolni, de nyilvánvalóan Európába is jópáran érkeznének.

Ez pedig akár a franchise-tulajdonosoknak jól is jöhetne, hiszen éppen azért kívánnak módosításokat eszközölni a kollektív szerződésen, hogy többet fordíthassanak az Öreg Kontinens felé irányuló marketingre. A játékosok fizetéshez jutnának, és reputációjuk jelentősen emelkedne a tengeren innen is. A klubok pedig ezzel egyrészt egy teljes szezon kiadásait tudnák megspórolni, miközben a következő idényre már eladhatóbbá válnának "termékeik" a nagyobb piacon.

Emlékezhetünk arra, hogy a legutóbbi NHL-es lockout során hazánkba is érkeztek tengerentúli jégkorongozók, így még arra is lehet esélye a magyarországi amerikai foci rajongóinak, hogy ez az esetleges NFL-szezon elmaradása esetén újra bekövetkezik. A legnagyobb lehetőség természetesen arra lenne, hogy a Közép-Európai Futball Ligában (CEFL) induló Budapest Wolves erősítheti meg keretét, hiszen a nemzetközi sorozatban való játék kihívást jelenthet akár az észak-amerikaiaknak is.

AZ NFL-LOCKOUT VÁNDORLÁST INDÍTHAT EL
 

 

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
2 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
21 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
46 perce

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik