TÁMADÓK

Irányító: Peyton Manning (Denver Broncos)

Az idén már 37. életévét betöltő irányítólegenda bizonyította a kétkedőknek: még mindig a liga egyik, ha nem a legjobb irányítója. A 2011-es szezont sokadik nyakműtéte után teljesen kihagyó, az idény végén Indianapolisban nem marasztalt passzmester a Denver Broncoshoz tette át a székhelyét, és 4659 yarddal, 37 TD-vel és 105.8-as irányítómutatóval hálálta meg a bizalmat – a Tim Tebow irányítása mellett elit futócsapatból pedig kiemelkedő passzoló együttest varázsolt. Kiváló játékának fő élvezője a két fiatal elkapó, az egyaránt 25 éves Demaryius Thomas és Eric Decker lett, mindketten 1000 yard és 10 TD feletti szezont zártak (1434/10 és 1064/13). Viszonyításképp, Thomas 551 yarddal és 4 TD-vel, Decker 612 yarddal és 8 TD-vel zárt egy évvel korábban. A képzeletbeli dobogóra még Aaron Rodgers (39 TD/8 int, 108.0-s irányítómutató) és Tom Brady (34/8) fért fel.

Futók: Adrian Peterson (Minnesota Vikings), Marshawn Lynch (Seattle Seahawks)

Adrian Petersont aligha kell részletezni. Rendkívül súlyos térdsérülésekből felépülve nem csak hogy ismét futni tudott, hanem csapatát egészen a rájátszásig vezette. Nem mellesleg 2097 yardjával mindenidők második legjobb szezonját mondhatja magáénak, egészen kiváló, 6.0-s kísérletenkénti átlag mellett. A második hely már nehezebb kérdés volt, Arian Foster 15 TD-jénél többet senki nem szerzett, Alfred Morris újoncévében 1613 yarddal és 13 TD-vel zárt, Doug Martin is nagyszerű első éven van túl (1454/11), de C. J. Spillerben és Jamaal Charlesban is mindig benne volt a nagy játék lehetősége. Ennek ellenére mégis a Seattle Seahawks futószörnyetege, Marshawn Lynch mellett tettük le a voksunkat. A sokszor 2-3 védővel a nyakán is rendületlenül rohamozó running back 1590 yardjával a harmadik, 11 TD-jével holtversenyben az ötödik legjobb teljesítményt mondhatja magáénak, és nem mellesleg óriási segítsége volt Russell Wilson újoncirányítónak a rájátszás elérésében.

Elkapók: Calvin Johnson (Detroit Lions), Brandon Marshall (Chicago Bears)

Calvin Johnsont megint csak nem kell túlragozni. PM és AP érdemeinek elismerése mellett Megatron nagysága előtt fejet hajtottunk szubjektív díjkiosztónk során. 1964 yardjával a legendás Jerry Rice 1995-ös szezonban felállított csúcsát (1848) több mint 100 yarddal fejelte meg, és közel került hozzá, hogy az első 2000-es teljesítményt elérje elkapóként. A második helyre megint többen pályáztak. Brandon Marshall Jay Cutler kedvenc célpontjaként több mint 1000 yarddal többet gyűjtött, mint bármelyik elkapótársa (!), 1508 egységgel zárta az alapszakaszt, és emellett a TD-ket tekintve sem a vert mezőnyben végzett 11-gyel. Végül ez a két adat emelte a szintén parádés szezont futó, Andre Johnson fölé nálunk. A Houston Texans elkapó 1598 yarddal végzett az idényben, de a célterületen nem volt olyan hatékony (illetve a lehetőségek túlnyomó többségét Arian Foster kapta meg). Mindenképpen említést érdemel rajtuk kívül a már említett Thomas, az új állomáshelyén brillírozó (elkapásonként 19.2 yardot átlagoló, 1384-gyel záró) Vincent Jackson, az ujjtöréssel együtt is kiváló Dez Bryant (1382/12), az Andrew Lucknak nagy segítséget nyújtó Reggie Wayne (1355), az Atlanta Falcons két kiválósága, Roddy White és Julio Jones (1351/7 és 1198/10), Wes Welker (1354) és A. J. Green is (1350/11).

Tight end: Tony Gonzalez (Atlanta Falcons)

Egy újabb veterán, a napokon belül 37. születésnapját ünneplő Tony Gonzalez előtt is megemeljük a kalapunkat. Ebben a kőkemény ligában ebben a korban már önmagában a pályára lépés sem túl gyakori, de hogy emellett még ilyen szinten teljesítsen, amilyenen ő, az már egészen rendkívüli. Pedig tight endként kapja az „ívet" rendesen a nagyszerű védőktől, de ő nem látszik lassítani, és 93 elkapásból 930 yardot, valamint 8 TD-t így is hozzátett a Falcons parádés meneteléséhez. Jimmy Graham kiváló előző éve után kissé visszaesett, bár ezt a 982 yardot és 9 TD-t valószínűleg nagyon sokan elfogadnák kiugró szezonjukban is, Jason Witten pedig szinte mindig mentőövet nyújtott Tony Romónak, 110 elkapásánál többet még az elkapók közül is csak négyen teljesítettek – egyedüli TE-ként pedig az 1000 yardot is átlépte ebben a szezonban (1039). Az alternatív díj azonban így sem hozzájuk vándorolna, hanem Rob Gronkowskihoz. A liga legjobb támadósorából (New England) így kezdőként egy játékost sem tudunk beszorítani az év csapatába, de ha nincs az a kartörés, Gronkowski valószínűleg utcahosszal nyerte volna az idei viaskodást (is). Az előző idényben TE-rekordot jelentő 1327 yardot és 17 (+1, végül futottnak adott) TD-t elérő játékos az első 10 fordulóban 748 yardot és 10 TD-t szerzett (ennél többet összesen öten kaptak el az egész idény során, és közülük mindegyik elkapó volt), és hogy mennyire fontos a Patriots támadásainál? Brady TD/interception-mutatója Gronkowskival: 23–3, nélküle 11–5, pontossága 65.7 százalék vele, 58.4 százalék nélküle.

Támadófal: Duane Brown (Houston Texans), Mike Iupati (San Francisco 49ers), John Sullivan (Minnesota Vikings), Marshal Yanda (Baltimore Ravens), André Smith (Cincinnati Bengals)

A liga tán legjobb offensive tackle párosa Cincinnatiben található jelenleg, Andrew Whitworth és André Smith is saját posztja szűk elitjébe tartozik. Közülük utóbbi volt kiemelkedőbb – saját posztot tekintve –, a jobb oldali tackle szerepét így neki adjuk meg, mert bár hétszer is sackelték róla Andy Daltont, az Eagles ellen gyenge mérkőzését leszámítva megbízhatóan őrizte az irányítót, futásoknál pedig kifejezetten jól takarított BenJarvus Green-Ellis elől. Bal oldali tackle posztra a Peyton Manning vakoldalát védő Ryan Clady, a tavaly nálunk az év csapatába kerülő Joe Staley és a liga egyik, ha nem a legjobb LT-je, Joe Thomas is jó eséllyel pályázott, de végül a houstoni Duane Brownra esett mégis a választás, miután mind Matt Schaub védésében, mind Arian Foster előtti takarításban nagyszerű teljesítményt nyújtott. A fal belsejébe természetesen bekerült egy játékos az Adrian Peterson kiváló szezonját elősegítő Minnesota Vikinsgból, John Sullivan kulcsblokkjai sokat segítettek a kiváló futónak, a 49ers falának bal oldaláról ha már Staley nem is, de a futójátékban szintén nagyon erős Mike Iupati mindenképpen befér, a jobb oldali guard poszton a Jets üde színfoltjaként ténykedő Brandon Moore szoros csatában alulmaradt a Ravenst erősítő Marshal Yandával szemben.

VÉDŐK

A védőknél alapvető nehezítés, hogy – a támadóktól eltérően, ahol a fal minden esetben öttagú – alapvetően kétféle felállásban dolgoznak a csapatok, 4–3-as és 3–4-es alapsémával, a két szám a védőfalemberek és a linebackerek számát jelöli a két felállásban. Ennek megfelelően nem egyféle front sevent dolgozunk fel, telezsúfolva passzsiettetőkkel minden poszton, ahogy arra jó példa a Pro Bowl-szavazás, hanem mindkettőre hozunk egyet-egyet a játékos csapatának védekezési filozófiáját követve – egy picike kis csalással.

3–4-es front seven:

Védőfalemberek: J. J. Watt (Houston Texans), Vince Wilfork (New England Patriots), Justin Smith (San Francisco 49ers)

Linebackerek: Anthony Spencer (Dallas Cowboys), NaVorro Bowman (San Francisco 49ers), Daryl Washington (Arizona Cardinals), Aldon Smith (San Francisco 49ers)

Mivel a 3–4-es nose tackle-ök között ebben a szezonban nem volt annyi átlag feletti teljesítmény, mint a 4–3-as DT-k esetében, így egy, a szezon során leginkább 4–3-at játszó együttes játékosára esett a választás. Vince Wilfork éveken keresztül a liga egyik legjobb 3–4-es nose tackle-jeként ténykedett, így esetében ez messze nem nagy csúsztatás a beválogatás, brutális futás elleni teljesítményének is köszönhetően a Patriots védőegysége ezen a téren az élmezőnybe tartozott, 48 szerelése mellett 6 levédekezett passzt, 3 sacket és 2 kierőszakolt labdavesztést is bemutatott. A fal két szélének egyiket teljesen egyértelmű volt, J. J. Wattot nem szimplán a legjobb 3–4-es DE-nek, de az egész liga legjobb védőjének választottuk meg. Érdemeit méltattuk pénteki cikkünkben eleget, de azért jegyezzük meg, hogy 20.5 sackkel a kategória elsőjeként végzett – holott még véletlenül sem ez a poszt szokta adni a sackkirályt.

A Super Bowlba jutott San Francisco 49ers védelme talán a legjobb volt az egész szezon során, így nem meglepő, hogy innen hárman is bekerültek az év csapatába, Justin Smith évek óta az egyik legjobb 3–4-es DE, nagyban neki köszönhetően tudott Aldon Smith parádés, 19.5 sackes idényt teljesíteni. A fiatal linebacker utolsó fordulókban mutatott visszaesésénél látszott igazán, mennyire sokat is jelent a védelemnek Justin Smith. Gond nélkül választhattunk volna két San Franciscó-it a linebacker sor közepére is, Patrick Willis és NaVorro Bowman (149 szerelés, 2 sack, 1 int, 1 fumble) ugyanis ezúttal is hozta a szokott rendkívül magas szintet, de végül előbbi helyére az Arizona védelmének vezérét, Daryl Washingtont tettük be. A harmadéves játékos 134 szerelése mellett kilencszer is földre vitte az ellenfelek irányítóját, és emellett még egy interceptionje és két kierőszakolt labdaszerzése is volt. A linebackersor másik oldalára nem egy kimondott passzsiettető-specialista, hanem a futásoknál is nagyon hasznos Anthony Spencerre esett a választásunk, aki 95 szerelése mellett azért 11 sacket így is fel tudott mutatni. Szélső linebacker poszton a négy mérkőzés kihagyva is 13 sackig jutó Clay Matthews, valamint a Kansas City Chiefsben második évére berobbanó Justin Houston (66 szerelés, 10 sack) is kiemelkedő teljesítményt szállított, a defensive endek között Muhammad Wilkerson (70 szerelés, 5 sack, 3 fumble) és Calais Campbell (63 szerelés, 6.5 sack), belső LB-poszton pedig London Fletcher (139 szerelés, 3 sack, 1 fumble, 5 interception) is mindenképpen említést érdemel. Idei is van egy alternatív díjasunk, Sean Lee pazarul kezdte az idényt, de sérülése miatt csak hat mérkőzésen tündökölhetett.

4–3-as front seven:

Védőfalemberek: Jason Pierre-Paul (New York Giants), Geno Atkins (Cincinnati Bengals), Gerald McCoy (Tampa Bay Buccaneers), Cameron Wake (Miami Dolphins)

Linebackerek: Von Miller (Denver Broncos), Bobby Wagner (Seattle Seahawks), Jerod Mayo (New England Patriots)

Jason Pierre-Paul az előző idényben nagyjából csak a díjkiosztóknál nem számított a legjobb védőnek (ezt akkor Terrell Suggs kapta végül meg), és bár a Giantshez hasonlóan neki is jócskán visszaesett a teljesítménye (sackek terén csak 6.5-del zárt, bár irányító siettetésekből és megütésekből összejött neki még 48), futás terén kimagasló teljesítménye miatt így is megszavazzuk neki az erős oldali kezdő pozíciót. A másik oldalon kevesebb a kérdés, Cameron Wake egyértelműen a mezőny fölé emelkedett, 15 sackje mellett még összesen 69 „irányítózargatást" írhattak a neve mellé a statisztikusok, a legjobb passzsiettető volt a klasszikus posztról. Charles Johnson (12.5 sack, 7 fumble) és Julius Peppers (11.5 sack, 1 fumble) egyaránt erősítés lenne azért még majd' minden 4–3-as csapat számára, Michael Bennett pedig kilenc sackje mellett a futásoknál is tevékeny volt. A fal közepének egyik helye megint csak beton biztos volt, Geno Atkins a running backek megállítása mellett olyan szintű terror alá vonta az irányítókat, mint a nem szélső posztokat tekintve J. J. Wattot leszámítva senki. A DT-ként elért 12.5 sackjével épphogy lemaradt a top5-ről minden játékost figyelembe véve, emellett pedig 13 még szabályos irányító megütést és 49 (!) siettetést is bemutatott a fal közepéről indulva. Mellette Henry Melton, Ndamukong Suh is jó esélyekkel pályázott, de végül a Tampa Bay Bucceneers ligaelit futás elleni védelméből (mérkőzésenként átlagban 82.5 yardot tettek csak meg talajon a Kalózok ellen) Gerald McCoyt választottuk ki.

A linebackersorban Von Miller helye megkérdőjelezhetetlen volt, a poszttól eltérően kiemelkedő számú sacket (18.5) és fumble-t (6) bemutató kiválóság természetes vita nélkül viszi az erős oldali LB-szerepét. A gyenge oldalra két szerelésgyáros összecsapásán Jerod Mayo (147 tackle, 3 sack, 4 fumble, 1 interception) egy paraszthajszállal megelőzte Chad Greenwayt (148 tackle, 3 sack, 1 interception), míg középen a tegnap már említett párharcnak megfelelően ugyanilyen különbséggel nyert Bobby Wagner (140 szerelés, 2 sack, 3 interception) Luke Kuechly (164 szerelés, 1 sack, 2 interception) ellen. Messze nem futottak még kategóriában James Laurinaitis és Lavonte David is mindenképpen szót érdemel.

Cornerbackek: Richard Sherman (Seattle Seahawks), Charles Tillman (Chicago Bears)

Itt már nem kell különválasztani a csapatokat, túl könnyű helyzet így sem állt azonban elő. Richard Sherman óriási szerepet játszott abban, hogy a Seattle védelme a legrettegettebb egységek közé tartozzon, 32 passz védekezett ki, ebből nyolcat interception formájában, az ellenfelek irányítói pedig az ő ellene felálló elkapóra pocséknak mondható 41.1-es indexszel dobáltak. Természetesen a liga legjobb cornerback párosából is illik legalább egyet beválogatni egy ilyen összeállításba, bár Tim Jennings neve mellé a ligában legtöbbnek számító, kilenc interception került, mégis társára, Charles Tillmanre voksoltunk. Tillman egészen brutális, 10 kikényszerített labdavesztést könyvelhetett el, 3 interceptiont is szerzett, amelyekből kivétel nélkül TD-t is ért el. Mindenképpen említsük még meg Antoine Winfield nevét, aki a futások megállításában játszott óriásit, Casey Haywardot, akinek az irányába mindössze 31.1-es mutatóval dobtak az irányítók, a hét interceptionje mellett visszahordóként is kiváló Patrick Petersont vagy éppen Antonio Cromartie-t, aki Darrelle Revis sérülése után nagyszerűen teljesített első számú cornerbackként.

Safetyk: Bernard Pollard (Baltimore Ravens), Jairus Byrd (Buffalo Bills)

Itt volt a legnehezebb dolgunk. Ha csak a safetyként, és nem a cornerbackként nyújtott teljesítményét nézzük, Devin McCourty egészen elképesztő szintet hozott free safetyben, a Patriots ekkor nem kapott róla TD-t, cserébe volt három interceptionje, és csak 10.1-es mutatóval dobáltak az emberére. De keveset játszott ezen a poszton ahhoz, hogy az egyik kezdőt odaítélhessük neki. Quintin Mikell szerelések sokaságát gyűjtötte össze, és háromszor még az ellenfél irányítójához is odaért, Bernard Pollard ütközéseitől mindenki retteg, Stevie Brown nyolc interceptiont szerzett, Jairus Byrd öt interceptionje mellett négy fumble-t is kiharcolt, Eric Weddle passzoknál is futásoknál is jól teljesített, Rashad Jones is jól szerepelt a Miamiban, Dashon Goldson a 49ers, Earl Thomas pedig a Seahawks biztos pontját jelentette. Végül arra voksoltunk, ki ellen szeretne legkevésbé játszani egy támadó, így Pollardra és Byrdre esett a választás.

SPECIÁLIS CSAPATRÉSZT

Rúgó: Blair Walsh (Minnesota Vikings)

Az elsőéves Blair Walsh egészen kiváló idénnyel mutatkozott be a profik között, 38 mezőnygólkísérletéből 35 volt eredményes, de ami ennél sokkal többet mondó adat: mind a tíz legalább 50 yardos rúgása sikeres volt! Volt közte két 55 és egy 56 yardos is, ami igencsak magasnak számít. Rajta kívül egyébiránt még kilenc sikeres 50 yard feletti mezőnygólja sem volt senkinek egy szezonon belül, így elsőévesként csúcstartó lett.

Punter: Andy Lee (San Francisco 49ers)

Brandon Fields évek óta folyamatosan javuló számokat produkál a Miamiban, ebben az évben pedig az övé a legjobb átlag is puntoként, a visszahordásokkal levont nettó átlagban azonban az Andy Lee, Thomas Morstead kettőstől két yardnyi lemaradása van. Kettejük közül Morstead felé billen, hogy a rúgásai közül egyet sem vittek vissza TD-re (Lee-nél egy ilyenre volt azért precedens), utóbbi viszont héttel kevesebb rúgásból (67–74) 16-tal többször rúgta az ellenfél húszasán belülre a labdát (36–20) – ráadásul rúgásait követően átlagban is kevesebbet tudott az ellenfél visszahordani.

Visszahordó: Jacoby Jones (Baltimore Ravens)

Három jelölt volt az első helyre, Trindon Holliday kezdőrúgás és punt utáni is egy TD-t szerzett (11/358 – 32.5-ös átlag, 1 TD; 31/334 – 10.8, 1 TD), Leodis McKelvin puntok után futott kétszer vissza a célterületre (18/510 – 28.3; 23/431 – 18.7, 2 TD), Jacoby Jones pedig összesen háromszor volt eredményes (38/1167 – 30.7, 2 TD, 37/341 – 9.2, 1 TD). Érdekesség, hogy Holliday és Jones a rájátszásban összecsapott egymással, akkor előbbi két TD-t is szerzett, utóbbi pedig elejtett labdával jelentkezett, így, ha a playoffot is figyelembe vennénk, simán Holliday sikerére szavaznának, de mivel ez egy alapszakaszbeli teljesítményeket értékelő díjátadó, így mégis Jacoby Jonesnak kell nyernie.