Az elmúlt tíz év Super Bowljainak legjobbjai

A minden idők egyik legjobb védelmeként számon tartott 2000-es Baltimore Ravens alakulat egészen elképesztő módon alig több mint 10 ponton tartotta az ellenfelek támadóit, főleg futás ellen volt rettegett, hiszen mindössze 2.7 yardot engedélyeztek kísérletenként, és alig több mint 60 yardot haladtak ellenük talajon mérkőzésenként. A döntő sem hozott meglepetést, a Hírességek Csarnokába pályafutása után jó eséllyel bekerülő Lewis vezérelte védelem szinte megfojtotta New York-i alakulatot (összesen 152 yardot tudott csak megtenni a Giants, amely a 3. legkevesebb a Super Bowlok történetében), és végül magabiztosan nyertek a Hollók.

Előbb a védelmet lehetett kiemelni, ezúttal azonban a történelem egyik legjobb támadó alakulatát figyelhették meg a nézők. Apró szépséghiba, hogy a Kurt Warner (irányító), Marshall Faulk (futó) vagy éppen a két nagyszerű elkapó, Isaac Bruce és Torry Holt fémjelzette szekció nem a később győztest New England Patriotsot, hanem a St. Louis Ramset erősítette. A Hazafiak védelmével azonban ezen az estén egészen a záró játékrészig nem tudtak mit kezdeni, és 17–3-as hátrányba kerültek. A Rams azonban Warner révén egy futott és egy passzolt touchdownnal másfél perccel a rendes játékidő vége előtt kiegyenlített (17–17), és már mindenki felkészült az első hosszabbításra a Super Bowlok történetében, amikor a szárnyait bontogató Tom Brady irányította Patriots még egyszer nekivesekedett, és Adam Vinatieri 48 yardról próbálkozhatott mezőnygóllal. Óriási tét, nem kisebb táv, de a kulcsszituációkban zseniális (erre látunk még példát később) Vinatieri lába nem remegett meg, és a sokkal esélytelenebb New England örülhetett.

Az Oakland Raiders irányítója, Rich Gannon nem zárt túl jó napot ezen a januári estén… Bár 272 yardot haladt előre csapata átadásaival, és két touchdownpasszt is kiosztott, ötször is a Buccaneers védőihez játszott – amelyekből ráadásul háromszor is TD-t értek el a Tampa Bay-játékosok. Dexter Jackson ezen az estén kétszer is lehalászta az Oakland-irányító indítását, melyet követően az MVP címet is megkaparintotta.

Az első, hazánkban is közvetített Super Bowlról nemrégiben a Sportnaptár keretein belül tettünk említést bővebb cikk formájában, így ezúttal csak az utolsó momentumokra térünk ki: a találkozó folyamán két rövid (31 és 36 yardos) mezőnygólt kihagyó Vinatieri négy másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt – amikor tehát igazán szükséges volt – 41 yardról már nem hibázott, és végül ismét a Hazafiak örülhettek.

Bár ez a találkozó is csak három pont különbséggel ért véget, ez volt a legsimább a New England-iek részéről. Donovan McNabb L.J. Smithnek adott 6 yardos TD-passzával a Sasok szerezték meg a vezetést, ám a végig nagyszerűen játszó Brady (236 yard yard, 2 TD) és Deion Branch (11 elkapásból 133 yard, és MVP-cím) vezetésével a Patriots a fej-fej (14–14) mellett elkezdett záró játékrészben előbb egy Corey Dillon által futott TD-vel, majd Vinatieri 22 yardos mezőnygóljával tízpontos előnyre tett szert, és az Eagles a hajrában Greg Lewis 30 yardos elkapásával csak szépíteni tudott (24–21) – a Philly még 46 másodperccel a zárás előtt a saját négyeséről nekivesekedett az egyenlítés, esetleg fordítás reményében, de McNabb harmadik interceptionje (Rodney Harrison húzta le) végleg eldöntötte a találkozót.

„Big” Ben Roethlisberger első nagydöntős szereplésén egy erősen vitatható egyyardos futott TD-vel tette le névjegyét (ezzel 7–3-ra módosítva az állást), ám ezen kívül inkább csak pontatlan passzaival és interceptionjeivel tűnt ki a mezőnyből (21 átadásból csak 9 sikeres, 123 yardért, 0 TD, 2 interception). Hogy mégis nyert a kevesebb támadóyardot megtevő Steelers abban nagy szerepe volt a rekordot jelentő 75 yardos futás végén TD-t szerző „Fast” Willie Parkernek, valamint a két elkapónak, Antwaan Rande Elnek és Hines Wardnak is: előbbi 43 yardos passzából utóbbi szerzett hatpontost (5 elkapásából összesen 123 yardot szerzett, amellyel kiérdemelte az MVP címet is).

A Colts a mérkőzés elején elkövette azt a hibát, hogy odarúgta a labdát Devin Hesternek. Ő köszönte szépen, és 92 yardon keresztül nyargalva TD-re hordta vissza (0–7). Peyton Manning egy parádés, 53 yardos átadással találta meg Reggie Wayne-t (az extrapont nem sikerült, 6–7), ám Muhsin Muhammad elkapása után ismét a chicagói játékosok örülhettek (6–14). Ezt követően azonban fölénybe került a Colts, és míg a Bears csak egy 44 yardos Robbie Gould-mezőnygóllal tudott ismét feliratkozni az eredményjelzőre, addig az Indy három sikeres Vinatieri hárompontossal, és egy Dominic Rhodes-TD-vel ötpontos előnnyel várhatta a negyedik negyedet (22–17). Hiába támadta az egyenlítésért a Bears, Rex Grossman interceptionje után Kelvin Hayden 56 yardos visszahordásával a Colts bebiztosította a sikert.

Mintha csak a 36. Super Bowlt láttuk volna. A Patriots a szezon előtt szerzett zseniális elkapóival (Randy Moss az Oaklandtől érkezett egy 4. körös draftjogért, Wes Welker a Miami Dolphinstól egy 2. körös és egy 7. körös választási jogért cserébe, de a szabadügynök piacról érkező Donté Stallworth is sokat tudott a játékhoz tenni) és a parádézó Tom Brady irányításával rekordok tucatját döntötte meg – többek között a 16 mérkőzéses alapszakasz-rendszer bevezetése óta először végzett együttes százszázalékos mérleggel –, legtöbbször szinte megalázva a riválisokat. A döntőben azonban a fantasztikus védőfalemberekkel rendelkező Giants teljesen dominálta a szezon során kifogástalanul működő Patriots-támadófalat, és sokáig nem engedte kibontakozni Bradyéket. A New England az utolsó negyed végéhez érkezve Brady Mossnak adott 6 yardos TD-passzával átvette ugyan a vezetést (10–14), ám hagyott még 2 perc 45 másodpercet a New York-iaknak. Kis híján végleg eldőlt a mérkőzés, ám Asante Samuel elejtette a már biztosnak látszó interceptiont, majd következett az egyik leglehetetlenebb játék az NFL történetében: 3 és 5-nél saját 44-esénél Eli Manninget kis híján már többen is földre vitték, ám végül a csodával határos módon talpon maradt, és célba vette David Tyree-t. Az elkapónak szánt labda nem volt a legpontosabb, amelyet valaha láthattunk, de Tyree elképesztő módon sisakjához szorítva megszelídítette a tojást, és megteremtette a lehetőséget a győztes TD eléréséhez, amelyet végül Plaxico Burress kapott el.

Ha a 2000-es szezon baltimore-i védelmét az egekig magasztaltuk, bátran megtehetjük ezt a két évvel ezelőtti Steelers-szekcióval is. A passz és futás ellen is egyaránt gyilkos alakulat röpítette Steelers a döntőben a leglátványosabb támadójátékot felvonultató Arizona Cardinalsszal csapott össze, utóbbit pedig nem más irányította, mint Kurt Warner. A Steelers kezdett jobban, ám Ben Patrick tight end 1 yardos elkapása után 10–7-re feljött a Cardinals, és az első félidő hajrájában ismét a pontszerzés reményében támadott. Már csak 18 másodperc volt hátra, és Pittsburgh 1 yardosáról jöhetett első kísérlettel a Cards, ám Warner Boldinnak szánt átadását James Harrison (az év védője) elcsípte és 100 yardon keresztül hordta vissza touchdownra (17–7). A folytatásban a Steelers akarata érvényesült, és egy újabb Jeff Reed mezőnygóllal (18 yardról és 21 yardról volt eredményes az estén) meggyőző előnyre tett szert az utolsó játékrész előtt (20–7). Ott azonban új erőre kapott az Arizona. Egy nem egész négyperces támadás végén Warner Larry Fitzgeraldot találta meg egyyardos átadással (20–14), majd egy Steelers támadószabálytalanság miatt safetyt ítéltek a Pittsburgh ellen (20–16), amely után ismét az NFC bajnoka jöhetett, és volt majd’ 3 perce, hogy 64 yardot megtéve megfordítsa a mérkőzést. Nos, ehhez még fél perc sem kellett végül, második próbálkozásra ugyanis Warner 64 yardos passzából ismét Fitzgerald szerzett TD-t (20–23). A maradék két és fél perc azonban elegendőnek bizonyult a Steelers számára, és végül Santonio Holmes bravúros elkapásával megszerezte a győztes pontokat (27–23).

Ez a Colts-találkozó sem úgy végződött, ahogy a kezdés sugallta. Az Indianapolis Matt Stover 38 yardos mezőnygóljával és Peyton Manning 19 yardos Pierre Garconnak adott touchdownpasszával tízpontos előnyt épített fel az első negyed végére (0–10). A fokozatosan éledező Szentek két Garrett Hartley field goallal (46 és 44 yardról) szépítettek az első játékrészben (6–10), majd váratlanul a második félidőt egy onside kickkel kezdték, amely után vissza is szerezték a labdát, és végül Pierre Thomas 16 yardos elkapása után először a mérkőzésen a vezetést is megszerezték (13–10). Manningék ekkor még egy Joseph Addai futással fordítottak ugyan (13–17), de a mérkőzésen nagyszerűen játszó Drew Brees (39 passzkísérletből 32 sikeres, 288 yardért, 2 TD-vel interception nélkül) vezette New Orleans előbb Hartley újabb távoli bombájával felzárkózott (16–17), majd az utolsó negyedben Jeremy Shockey 2 yardos elkapásával az előnyt is megszerezte (Brees Lance Moore-nak adott kétpontos kísérlete is sikeres lett, így 24–17-re módosította az állást). Peytonék egy utolsó támadásra meg nekigyűrkőztek, ám a New Orleans 31-esénél a nagyszerű irányító Reggie Wayne-nek szánt passzát Tracy Porter kaparintotta meg, és vitte vissza 74 yardon keresztül touchdownra (31–17), bebiztosítva a Saints első bajnoki címét.

Folytatás vasárnapról hétfőre virradóra 0.30 perctől, ahol a legtöbb bajnoki címmel rendelkező (12) Green Bay Packers és a legtöbb Super Bowl-sikerrel büszkélkedő (6) Pittsburgh Steelers csap össze.