A felelősök: Trianon, Egyiptom, MLSZ

A Nemzeti Sport már száz éve sem ment a szomszédba egy kis érzelgősségért. „A szeretet ünnepén, amikor a leszálló alkonyattal boldog várakozás ébred kicsik és nagyok szívében, a mi karácsonyfánkon is ott csüngenek az ajándékaink, amelyeket a magyar sportgyerekeknek szántunk” – kell-e, lehet-e szebb szavakat leírni december végén?

Más kérdés, hogy ezek az ajándékok kellő vitriollal lettek körülírva, „Braun Csibi gyerek drága játékbabát kap. Fekete a színe. »Made in Egyptom«…” „Az MLSZ-gyerek nagyon jó volt ebben az évben, s két ajándékot is kap. Egy vasalót, különös tekintettel a túrákra, ahol a vasaló révén meg lehet majd spórolni a szokásos nagy nadrágvasalási költségeket és egy pénztárkönyvet, hiszen az első ilyen könyv abba a sok elszámolásba már biztosan megtelt…” És még sorolhatnánk.

A labdarúgásról leszakadva például „A MUSz-nak báránykát, pardon Báránykát hozott ebben az évben a Jézuska. Ez az a nevezetes bárány, amely az úszni már nagyon gyengén tudó MUSz-bácsit az idén kihúzta a vízből” – utal az írás arra, hogy Amszterdam későbbi ezüstérmese, a 100 gyorson Johnny Weismuller mögött célba csapó Bárány István ebben az évben lett válogatott úszó, még nem volt tizenhét éves, amikor rárúgta az ajtót a kor menőire, és már elődöntőt úszott a párizsi olimpián is.

És a végére, csak hogy könnybe lábadjanak az olvasói szemek: „Végül a Nemzeti Sport olvasói kerülnek sorra, akik a szokásos, gondosan összeállított karácsonyi számon kívül más, szép ajándékokat is kapnak zálogaként annak a megbecsülésnek, amely a Nemzeti Sportot olvasóihoz és annak a ragaszkodásnak, amely olvasóinkat a Nemzeti Sporthoz fűzi…”     

Na persze négy és fél évvel Trianon után igazán érthető, ha nem volt csupa mosoly a sportnapilap élete sem, az „egyiptomi csapás”, a lesajnált araboktól a futballolimpián elszenvedett 3:0-s vereség semmi sem volt ahhoz a tragédiához képest, amit a világháborút lezáró békeszerződés jelentett a nemzetnek. Ennek szellemében íródott az első oldalas vezércikk is.

„A karácsony két, szelíd napja a békét jelentette, a karácsonyfa zöldjén ott lebegett a szebb jövő reménye, a remény gyertyalángban reszkető tüze.     
De gyertyaláng volt minden!     
Elmúlt, elszállt s mi maradt meg mára nekünk?     
Csupasz, feketén kopár fák között álljunk. A föld feketéje kegyetlenül mered ránk. Nincs hótakaró, ami selymét borítaná a tátongó sebekre s nincs csillag, ami kigyúlna az ég alján, hogy békét, jobb jövőt hirdessen, reményt fakasszon. Sötétség vesz körül mindannyiunkat. Köröttünk vajúdnak a nagy problémák s ha rájuk gondolunk élemedett fejjel, felzúg bennünk az év minden keserve, csatába kezd ezernyi, szörnyű, gondolat…”   
 
És még nincs vége, bár a cikk írója figyelt arra, hogy legalább a záró gondolatokat ne a nemzethalál víziója, hanem az optimizmus töltse be. „Egyszer majd csak felenged az átok, megenyhül a keserű magyar sors és a mi megváltónk szétkergeti a magyar sportra boruló sötét, fojtó ködöt is akkor majd ismét csendes, puha hó fedi be a didergő magyar földet és lesz karácsonyfánk fényes, csillogó, amelyre boldogan ragyog majd a szemünk. Mert a tiszta erkölcsök, a nemzeti sport ideálja és a nemes verseny ellenfelei, megbecsülő szeretete fogja derűs fényével díszíteni azt és a mi örülő szemünkben fog ragyognia magyar jövendő.”

Az 1924. karácsonyi szám szépen egyensúlyoz a súlyos, elgondolkoztató témák és a szilveszterre való vicces írások között. Az örök téma persze a futball, ahogyan ma is divat andorrázni és klaksvíkozni, amikor éppen sorozatban három Eb-re jutottunk ki, a Fradi meg hatodszor csoportkörös/alapszakaszos az európai kupákban, úgy az Egyiptom elleni kudarcot sem feledtette, hogy száz éve a franciákat idegenben, a lengyeleket itthon verte meg a nemzeti tizenegy, majd szeptember végén a németekre mért 4:1-es „budapesti csapást”.

„Most, amikor már teljes biztonságban érezzük magunkat afelől, hogy ebben az évben derék Labdarúgó Szövetségünk nem örvendeztet meg bennünket válogatott mérkőzéssel, végérvényesen búcsút mondunk az 1924-es évnek, amelyet sokan a labdarúgósport gyászévének szeretnének feltüntetni. Hát nincs igazuk azoknak az elkeseredett sportembereknek, akik ilyesmit állítanak, mert igenis nem volt hiábavaló az olimpiádra való nagy felkészültségünk, Párizsba való kimenetelünk és a 600 milliónak nyakára hágása…”     

És még nem volt vége, hiszen a húszas-harmincas évek kellően pikírt, rendkívül bátor és szókimondó Nemzeti Sportja úgy írt a magyar sport ügyeiről, hogy annak a töredékétől ma azonnal kitörne a harmadik világháború. „De lám-lám, az a hálátlan közönség nem akarta belátni, hogy ennek a világsikernek milyen nagy jelentősége van a magyar futballsport fejlődésére és mindig csak azon a vicces egyiptomi–magyar mérkőzésén rágódott és rágódik ma is, pedig észrevehette volna, hogy a magyar csapat a fenn említett igazságon kívül pusztán az Egyiptom iránti szimpátiából engedte el ennek a jelentéktelen mérkőzésnek a sikerét az egyiptomiaknak. No és kérem a Nyugat régen vágyott kultúráját is mellre lehetett színi. Párizsi olimpiád nélkül sosem tanulmányozhatta volna az MLSZ 65 tagú különítménye a franciák világhírű kultúrintézményeit, a Folies Bergere sporttelepét, meg a többit, ahogyan hívják őket…”     

A Nemzeti Sport karácsonyi ajándékként három „rádióállomással” lepte meg a szerencsés olvasókat. „A három készülék közül az egyik egy háromlámpás és kettő kristálydetektoros készülék. Sajnos, helyszűke miatt nem bocsátkozhatunk a rádiótechnika elveinek részletezésébe, de az felesleges is, miután a szerencsés nyertes úgyis rövidesen szakkönyvekből elsajátíthatja ezeket…”     

Az új előfizetők pedig a 6. oldalon boldogan értesülhettek arról, hogy karácsonyra ingyen megkapják már az 1924. évi sportévkönyvet is, majd elég volt tízet lapozniuk, hogy a 16.-on kiderüljön: 

„A Sport-Évkönyv szétküldését az expedíció karácsonyi túlterheltsége miatt csak a jövő héten kezdjük meg…”     

De megkezdték, és ez a lényeg. Hiszen a Nemzeti Sport élt és virult, a dr. Vadas Gyula újraalapító főszerkesztő által felvirágoztatott sportnapilap, Trianon hatása ide, egyiptomi csapás oda, megkezdte első virágkorát.