Népsport: Németh Angéla és a szürkületi arany

Az ember sohasem tudhatja, melyik esztendő lesz sorsfordító az életében. 1968. február 18-án, 22. születésnapján Németh Angéla – miközben a szezonra meg a vizsgáira készült – még csak reménykedhetett abban, hogy eljut Mexikóvárosba. „Bekerültem az ifjú tehetségeket összegyűjtő válogatott C-keretbe, köszönhetően annak, hogy az előző ősszel 55 métert dobtam – mesélte. – Azzal biztattak, ha minden jól megy, talán ott lehetek az olimpián.”

Vállsérülése miatt nem kezdte jól a szezont, de májusban a főiskolai bajnokságot megdobta az olimpiai szintet (54.60), majd júniusban jött a mainzi verseny, ahol 60.20 méterrel váratlanul a világranglista élére állt. Eredménye nem mellesleg az ötödik legjobb volt az örökranglistán.

„Én már az első dobásomnál nagyon elégedett voltam, nem is számítottam többre. A negyedik kísérlet előtt azonban Kulcsár Gergely felbíztatott, szedjem össze magam, talán még javítani is tudok. Amikor elhajítottam a gerelyt, éreztem, hogy technikailag nagyon jól sikerült a dobás, de azt hittem, ez is ötvenkilenc körül lesz. Amikor azután lemérték és megjelent az eredményhirdetőtáblán a 60.20, nem akartam hinni a szememnek, örömömben majdnem sírva fakadtam” – emlékezett.

Ettől kezdve esélyesként emlegették az olimpiáról szólva, a Népsport is szükségesnek érezte, hogy bemutassa. Kiderült, hogy magasugróként kezdte, azután a súlyon és a diszkoszon keresztül jutott el a gerelyhez, hogy már serdülő korában valósággal letarolja a dobószámokat. „Jól emlékszünk, hogy első dobóedzője, Rockenbauer István a Bp. Vörös Meteorban már 1962-ben jósolgatta, hogy a gerely lesz a legjobb száma, és a 60 méter benne van” – jött elő a múlt. Benne az is, hogy éveken át ingadozott az atlétika és a kosárlabdázás között, s ez a kettősség – a cikkíró szerint – alaposan késleltette a remények beváltását. Az viszont segítette, hogy remek edzőre lelt: „Nagyon sokat köszönhetek Koltai Jenő bácsinak. Ha nem biztat, bátorít állandóan, akkor a sok csalódás után sehogy sem jutottam volna el idáig.”

Augusztus 9-én hirdettek csapatot az olimpiára, természetesen a kiválasztottak között volt. Mellette Antal Márta indult gerelyhajításban, aki négy évvel korábban Tokióban ezüstérmet nyert a játékokon (58.27).

Aztán már Mexikó… Ahol házi próbaversenyeket rendeztek a nagy fellépés előtt, ezek egyiként volt egy 62 méter körüli dobása is. Nem mérték le, mert nem látszott pontosan, hol ért talajt a gerely hegye, de így is csak 28 centiméterrel maradt el a Népsport által nagy esélyesnek tartott Daniela Jaworskától. A lap egyébként Németh Angélát dobogóra várta, Antal Mártától pedig helyezést remélt.

Aztán Németh Angéla aranyérmes lett, Antal Márta negyedik, a Népsport pedig jöhetett a lírával, e szerint „a szürkületbe hajló mexikói késő délután arannyá változott mindannyiunk végtelen örömére és boldogságára”. Azzal fokozva az örömöt, hogy a szerző szerint az olimpián történelmet írnak a nők, elvégre a lángot a mexikói gátfutó (később politikus) Enriqueta Basilio lobbantotta föl, most pedig Németh Angéla…

Akinek a magyar tévénézők (először volt élő egyenes közvetítés olimpiáról) egyetlen dobását sem láthatták, a szerkesztők nem tartották érdemesnek rá a számot.

Ami a versenyt illeti, Németh Angéla a többiekhez képest nyugodtabb volt előtte, bemelegítésként futkározott, lazította, melegítette vállizmait. Úgy használta a gerelyt, mint valami expandert. A dobási kísérleteknél csak a mozdulatot hajtotta végre, erőt nem adott bele.

Aztán már élesben, az első sorozatban Rudasné dobott egy nagyot (56.38), utána Németh Angéla egy még nagyobbat (57.66). amelyet a Tokióban olimpiai bajnok román Mihaela Penes túlszárnyalt (59.92). A második sorozat döntött. Németh Angéla „lendületes nekifutás után egészen lapos ívben, de hatalmas erővel hajította el a gerelyt. Először tartottunk tőle, hogy a szél lenyomja, olyan erő volt azonban a dobásában, hogy a szél nem bírt vele. Mintha célba dobott volna, úgy vágódott a gerely hegye a fűbe. A magyar táborban ujjongva ugrottak fel: »Ez túlment a hatvanon...!« Angi néhány pillanatig állt a dobás után a vonal előtt, nézte, hol esik le a gerely, aztán mielőtt még tudta volna a pontos eredményt, magasba emelte mindkét karját. De milyen mozdulattal! Az öröm szobrát meg lehetett volna alkotni róla!… 60.36!” – így a tudósítás, ő pedig:

„Nem az lepett meg, hogy nyertem, hanem hogy senki sem dobott túl, pedig roppant erős volt a mezőny. Ha előtte mondják, el sem hiszem, hogy négy sorozaton át meg tudom őrizni az első helyet” – magyarázta, majd kitért a részletekre: „Az első dobásom után majdnem 58 méterre szállt a gerely. Ez megnyugtatott, elégedett voltam. Sok versenyemen megfigyeltem, hogy az első általában mindig gyengébb, és a legjobb dobásom között átlagban három méter a különbség. Mexikóban is éreztem magamban ezt a három méter pluszt. Azután, hogy ez a második kísérletre bejött, bevallom, kiengedtem. Éreztem, hogy többet már nem tudom a harci kedvemet felszítani, nem tudok javítani.”

Az érdeklődés középpontjába került „a 22 éves, halk szavú pesti lány”, aki a földön maradt, tudta, hogy a legnagyobbak is legyőzhetők: „A vereségtől nem véd meg az olimpiai aranyérem… Engem is le fognak győzni jó néhányszor, és erre már most megpróbálom magamat felkészíteni.”

Mindenesetre egy évvel később még nem sikerült legyőzni őt, Athénban Európa-bajnok lett (59.76), meglepetésre mögötte Paulinyi Magda lett a második (58.80). A két siker mindkét évben az Év női sportolója címet jelentette számára, s maradéktalan bizalmat még a müncheni olimpiára (1972) is. Ahol 13. lett. „Amikor az olimpia előtt ötvenöt méternél tartottam, biztos volt, hogy két hét alatt nem javulok öt métert. Mégis kivittek. Azt mondták, megérdemlem, ez jólesett” – emlékezett később.

Még 1968-hoz tartozik, hogy az olimpia után férjhez ment a kosárlabda-válogatott (később mesteredző, szövetségi kapitány) Ránky Mátyáshoz, aztán az esküvő másnapján ott volt a BEAC DVTK ellen győztes (55:53) kosárlabdacsapatában, fiatalasszonyként 12 pontot szerzett. Mert a kosárlabda volt az igazi szerelem: „Mindig a kosárlabda volt nálam az igazi, közelebb áll az alkatomhoz. Az atlétika nagyon magányos sport, az igazi öröm csak a tied, ami jó érzés, de a csapat közös, önfeledt boldogságához nem hasonlítható. Ugyanakkor, ha csak kosarazom, biztos, hogy nem lennék olimpiai bajnok. A sors tudja, mit akar…”

Szintén a mexikói győzelem esztendejéhez kapcsolódik, hogy diplomát kapott, testnevelő tanár lett. Igazi, elhivatott pedagógus volt, szerette is, amit csinál. „Mindig egyetemistákat tanítottam, jó korosztály az övék. Fiatal – na jó, inkább fiatalos – maradok köztük, jó látni, hogy tudják, mit akarnak, ugyanakkor telis-tele vannak jó szándékkal. Azt mondják, én is ilyen voltam… Remélem, maradtam is…” – vallotta hatvanévesen.

Hogy aztán fiatalon, 68 esztendősen hagyja itt a földi létet. „Halk szavú pesti lányként”, azaz már asszonyként. Aki ismerte, a mosolyát nem feledheti.

NÉVJEGY

NÉMETH ANGÉLA Született: 1946. február 18., Budapest Elhunyt: 2014. augusztus 5., Budapest Sportágai: atlétika (gerelyhajítás), kosárlabda Klubjai. Atlétika: Bp. Vörös Meteor (1959–1965), TFSE (1965–1968), BEAC (1968–1972). Kosárlabda: Budapesti Pedagógus (1961–1965), TFSE (1965–1968), BEAC (1968–1972), Vasas Izzó (1972) Legjobb eredményei. Atlétika: olimpiai bajnok (1968), Európa-bajnok (1969), 3x magyar bajnok (1968, 1969, 1971) Elismerései: 2x az év sportolónője (1968, 1969), 2x az év atlétája (1968, 1969), MOB Nők sportjáért-életműdíj (2002), Budapest díszpolgára (2012), Emléktábla a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán (2016)