Népsport: „Az ezüstérem nem kudarc!”

Az 1976-os U23-as labdarúgó-Európa-bajnokságnak úgy vágott neki Magyarország, hogy az 1974-es tornát megnyerte, a döntőben az NDK-t múlta felül: Drezdában a vendéglátó 3–2-re nyert, de a visszavágón a Népstadionban 4–0-ra visszavágtunk. Az új kiírást 1975 őszén 23 válogatott kezdte meg nyolc csoportban, az egyikben csupán két résztvevő szerepelt, a végső győztes Szovjetunió és Törökország, ráadásul a szovjetek Ankarában kikaptak 2–1-re, a taskenti visszavágón ledolgozták a hátrányukat (3–0). A csoportelsők alkották a legjobb nyolc mezőnyét, ahonnan egyenes kieséssel folytatódtak a küzdelmek.
Magyarország Ausztriát és Luxemburgot megelőzve végzett a 2. csoport élén, az döntött, hogy a mieink Szabó Ferenc (2) és Czeczeli Károly góljaival Szolnokon 3–0-ra legyőzték az osztrákokat. A negyeddöntőben Anglia következett (3–0, 1–2), az elődöntőben Jugoszlávia (3–2, 1–1), a fináléban pedig a Szovjetunió.

Miután a felnőttek nem jutottak ki sem az 1970-es, sem az 1974-es világbajnokságra, a szakma az élvonalhoz visszazárkózás zálogát az utánpótlás-nevelésben látta. A témával kapcsolatos viták fel-felhorgadtak, 1973-ban például az Újpest korábbi 24-szeres válogatott védője, Balogh II Sándor kritikusan jegyezte meg: „Minden egyesület vezetői minden évben új, fiatal tehetségeket követelnek az utánpótlás edzőjétől. Rendszerint meg is kapják ezeket a fiúkat. De tesznek-e vajon valamit azért, hogy minél több ilyen fiú nevelődjék?” Tichy Lajos, a korábbi 72-szeres válogatott csatár, a Bp. Honvéd ifijeinek trénere hozzátette: „Én egyébként szívesen lemondanék a bajnoki címekről, ha minden évben néhány használható játékost tudnék adni az első csapatnak.” Illovszky Rudolf, a válogatott szakvezetője, korábban Vasas kölyökcsapatának edzője szigorú volt: „Nem kevesen csak azért edzők, hogy fizetést kapjanak! (…) a szeretetet nem lehet pénzzel megvenni!” Rákosi Gyula, a Ferencváros fiataljainak trénere arra is rávilágított: „Van olyan gyerek az ifiben, aki kocsival jön az edzésekre! Tizenhét esztendős és kocsival jár. Mi lesz később? Ölben hozzák majd?”
A kritikus hangok ellenére azért volt miből merítenie a honi szakmának. Más kérdés, hogy az 1974-es Eb-sikerrel kapcsolatban a Népsport az NDK-ban elszenvedett 3–2-es vereség után megjegyezte, a keletnémet szövetség nem erősítette meg válogatottakkal az együttest, a magyar csapatban viszont csak a két MTK-s, Kiss Tibor és Becsei József nem volt válogatott addig – aztán persze ők is.
Az 1976-ban ezüstérmet hozó sorozat negyeddöntőjében, 1976 márciusában Anglia ellen az Üllői úton pályára lépő utánpótláscsapatban (3–0) heten már korábban a nagyok között is szerepewltek. A Jugoszlávia ellen májusban 3–2-re megnyert elődöntőben pedig már valamennyien A-válogatottnak is mondhatták magukat.

A Szovjetunió elleni döntő első mérkőzését megszokott helyen, az Üllői úton játszotta a csapat. Nem véletlenül ott, mivel a finálét megelőzően Baróti Lajos szakvezető – a szövetségi kapitány vezette az utánpótlás-együttest is – kijelentette, továbbra is az újdonsült bajnok Ferencvárosra épít, s ezért is segítette munkáját a zöld-fehérek edzője, Dalnoki Jenő. A szaklap leszögezte: „A magyar fiatalok számára itt a nagy lehetőség, hogy méltóképpen zárják az eseményekben, eredményekben gazdag tavaszi idényt.” A szovjet válogatott Törökország, Franciaország és Hollandia legyőzésével jutott be a végjátékba. Dalnoki optimista volt: „Nem lesz semmi baj. Ha már egyszer idáig eljutottunk, nem szabad elbuknunk. Miénk lesz az aranyérem! Ez a megállapítás persze nem jelenti azt, hogy lebecsüljük az ellenfelet.” A Videoton jobbszélsője, Májer Lajos is bizakodott: „Igazán elvárható tőlünk, hogy győzzünk, hiszen mi lényegében véve a legjobb magyar tizenegyet vonultatjuk fel. Persze, nagyon nehéz lesz, mert a szovjet csapatok ellen kevés a tapasztalatunk. Én is csak egyszer játszottam ellenük, az ifjúsági válogatottban. S kikaptunk! De ez számomra nem jelent semmiféle gátlást.” Gujdár Sándor egy nagy családhoz hasonlította a magyar együttest, hozzátéve: „Úgy vélem, mi biztosabban vettük az akadályokat, hiszen nincs vereségünk! (Kivéve az angliait… – a szerk.) Ez a tény kedvezően befolyásolja az önbizalmunkat. A szovjet csapat gyors ritmusban játszik, de mi is! Kizárt dolognak tartom, hogy ne mi diktáljuk a tempót.”
Az ellenfél szakvezetője, Valentyin Nyikolajev arra a felvetésre, hogy rendre a visszavágókon harcolták ki a továbbjutást, megjegyezte: „A mi csapatunk egységes, jó együttes, amely idegenben ugyanúgy érhet el jó eredményt, mint otthonában. Ez a döntőre is vonatkozik!” Megkérdezték tőle, miért nem válogatta be Leonyid Burjakot, a Dinamo Kijev 1975-ben KEK-győztes középpályását, Nyikolajev ezt azzal indokolta: „Burjak valóban kitűnő játékos, csak éppen a játékfelfogása nem illik bele abba az együttesbe, amelyik eddig sikeresen szerepelt, így lemondtam róla, s inkább szerepeltetek egy szerényebb képességű, de csapatjátékot játszó futballistát.” Az edző derűlátó volt: „A döntetlen nagyszerű lenne, de egygólos vereség sem ejtene kétségbe.” Az is szóba került, ha Burjak nem is, de a Dinamo Moszkva középpályása, Minajev a csapattal tartott. Továbbá megtudtuk azt is, David Kipiani, a Dinamo Tbiliszi játékosa a saját labdájával tréningezett: „Hiszen ő minden alkalommal külföldre is magával viszi kiválasztott kedvenc játékszerét, mindig csak ezzel edz.”
Fiataljaink az első meccsen nem játszottak jól, az NS leszögezte: „Ez az 1–1 azt jelenti, hogy utánpótlás-válogatottunk már csak nagy bravúr árán védheti meg Európa-bajnoki címét.” Nyilasi Tibor szerzett vezetést, amelyet a második félidőben Petrovics Szlobogyan kiegyenlített. A meccsről mindent elmond, hogy a mieink legjobbja a kapus Gujdár volt. Baróti nem tagadta: „Bágyadtan, erőtlenül játszottunk. Remélem, a visszavágó mérkőzésre jobb egyéni teljesítményekkel rukkolunk ki, s az eredmény sem marad el.” Nyikolajev optimista volt: „Fiatal csapatunk taktikai érettségről tett bizonyságot és biztató eredményt harcolt ki a visszavágó mérkőzésre.”
A visszavágón a szovjetek hamar 2–0-s vezetést szereztek, a szaklap jól fogalmazott: „Az első félidőben sokkal jobb volt az ellenfél, szünet után feljavult a csapatunk, de már későn.” Baróti így látta: „Az otthoni 1–1-nek tulajdonítom, hogy nem sikerült megvédenünk az Európa-bajnoki címet.” Nyikolajev reálisan értékelt: „Az első félidőben nagyszerűen játszott a csapat, de megint kihagytuk a helyzeteket, 2–0 után azt hittem, biztosan győzünk, aztán végül is ez nagyon nehéz volt, mert a magyarok a szünet után alaposan feljavultak.” Mégis, az NS szerint: „Kevés jó teljesítmény a magyar csapatban.” Az értékelésben már megengedőbb volt a kritika: „Az ezüstérem nem kudarc!”
Hol van manapság egy utánpótlásezüst?
U23-as Európa-bajnokság, döntő 1976. június 23., visszavágó |

Népsport: Isten győztes keze-lába

Népsport: Horthy előtt száguldott az autóversenyzők krémje

Népsport: Franz Beckenbauerra már nem került sor

Népsport: Max Schmeling indiántáncot járt örömében a ringben

Nyolcvanéves Fabio Capello, a futball olasz vasőrmestere

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?


