Tízmenetes boksziskola

Feltételezhető, hogy a bokszvilág sohasem lesz egységes Vladimir Klicsko (40–1, 37 K. O.–T. K. O.) tudásának megítélésekor. A WBO (Bokszvilágszervezet) nehézsúlyú világbajnoka szombaton újfent idő előtt védte meg a koronáját, miután kihívója, az amerikai Jameel McCline (28–3–3) nem jött ki ellene a tizenegyedik menetre – a hivatalos végeredmény szerint az ukrán technikai K. O.-val diadalmaskodott –, ám a meccs fogadtatása "természetesen” eléggé vegyes volt. Akadt, aki tapsviharral fogadta a Las Vegas-i produktumot, mások viszont amiatt fanyalogtak, hogy Klicsko csak annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett.
Nem könnyű igazságot tenni a kérdésben, annyi mindenesetre bizonyos, hogy az ukrán nem feltétlenül bokszol látványosan – sorozatos Mike Tyson-féle nekiugrásokat például senki se várjon tőle –, ugyanakkor a kifinomult, letisztult bunyója mindenképpen elismerésre méltó. Eddigi kar-rierje legnehezebbnek ígérkező összecsapása is ennek a stílusnak a jegyében telt el. Klicsko az első menettől kezdve irányított, és egy pillanatra sem engedte ki a kezéből a kezdeményezést.
Már a párharc elején érződött, hogy McCline tart a címvédőtől, gyakorlatilag teljesen lemondott arról, hogy ő üssön először, inkább arra próbált meg építeni, hogy megkontrázza Klicsko akcióit. Az ukrán eleinte nem erőltette a támadásokat, a szorító közepéről terelgette az ameri-kait, egy-egy balossal meg is fogta – az Universum Box-Promotion öklözőire jellemző módon Klicsko is remekül használta a "gyengébb” kezét az irányításhoz –, ettől eltekintve azonban semmi érdemleges sem történt a mérkőzésen. A harmadik felvonás hozta az első igazán komoly felhördülést, akkor az európai balkezes szurkákkal előkészített egy akciót, majd az addig "pihenőn lévő” jobbjával rávert egyet riválisára, aki a sarokig tántorgott, ám megrendülésről kár lenne beszélni.
Olyannyira nem, hogy McCline a következő három percben meglepő éberségről tett tanúbizonyságot, testen meg is tudta fogni Klicskót, aki a következő menetben megtorolta a szemtelenségét. Szép balhorgaival az amerikait meglepte, a közönséget pedig felébresztette: a Mandalay Bayben zúgott a "Klicsko, Klicsko!” buzdítás, ami több okból is furcsa volt: a meccsre az Egyesült Államokban került sor, a közönség soraiban túlnyomó többségben amerikaiak ültek, és ők szurkoltak a honfitársuk ellen!
Némi pihenés után Klicsko a hetedik menet végétől kezdte meg a "kivégzés” előkészítését. Akkor egy gyors rohammal nehéz helyzetbe hozta az élete első vb-címmeccsét vívó kihívóját, de a gong akkor időben érkezett. Akárcsak a következő felvonásban, amikor egy kombináció tisztán ült McCline fején. Hogy az előtte lévő két percben végig fütyült a közönség? Istenem, Klicsko az alkalomra várt, csakhogy az nem akart jönni, mert McCline úgy határozott: a saját testi épsége mindennél fontosabb.
A kihívó taktikája azonban a tizedik menetben csődöt mondott. Klicsko egy iszonyatos erejű balhorgot helyezett el McCline fején, majd további ütésekkel árasztotta el ellenfelét. Az igaz, hogy a már említett balhorog kivételével egyik sem volt pontos, ám az összhatás eredményeként a tengerentúli a padlóra került, a mérkőzésvezető számolt rá, ennek befejezéseként Klicsko azonnal újabb rohamra indult, csakhogy a gong megállította. Mint később kiderült, McCline-nak még időnyerésre sem volt elég ez a röpke szünet, edzője határozata értelmében ugyanis nem folytathatta a küzdelmet.
"Nagyon jól döntött, amikor jelezte, többet nem akar kijönni a ringsarokból – kommentálta a találkozót a régi-új uralkodó. – Ha egy Klicsko szorítóba lép, akkor nyer is. Tudtam, hogy egy ütéssel mindent eldönthetek, ezért nem akartam feleslegesen kockáztatni. Még szükségem lesz a fejemre!” Két egykori világbajnokot mindenesetre sikerült meggyőznie a teljesítményével. "Még jobban meggyőzött a képességeiről. Nagyszerű mérkőzés volt. Jameel McCline-nak rengeteg ütést kellett elviselnie, ugyanakkor hosszú ideig kiválóan tartotta magát. Vladimir jól bokszolt, remekül építette fel a stratégiáját és kitűnően kamatoztatta a tapasztalatát” – értékelt Mike Tyson, aki egykoron a királykategória vitathatatlan bajnoka volt. George Foreman pedig csak anynyit mondott: "Megvan benne annak a lehetősége, hogy a nehézsúly első számú alakja legyen.”
A kaszinóvárosi gála másik főmecscsén az amerikai Floyd Mayweather Junior (29–0, 20 K. O.–T. K. O.) az előző összecsapáshoz képest kisebb különbséggel, ugyanakkor sokkal meggyőzőbben verte meg a mexikói José Luis Castillót (46–5–1), és megőrizte a WBC (Bokszvilágtanács) könnyűsúlyú világbajnoki övét. A ringben két, egymástól homlokegyenest eltérő stílus találkozott egymással: Pretty Boy a remek lábmunkájára alapozva inkább a technikát helyezte előtérbe, míg kihívója megalkuvás nélkül zakatolt, próbált "hirigelni”, de ritkán járt sikerrel.
Ugyanakkor a közönség inkább az ő bokszára volt vevő, és a meccs felétől ki is fejezte hangos nemtetszését (az odaát megszokott "búzás” elég gyakran felhangzott) Mayweather táncát látva. Persze, ettől még inkább a világbajnok akarata érvényesült a szorítóban, és ezt tükrözte a végén a pontozás is: Mayweather 115:113, 116:113 és 116:113 arányban diadalmaskodott, és sikerét ezúttal senki sem vonta kétségbe. (Csak érdekességképp jegyezzük meg, hogy áprilisban az amerikai 115:111, 115:111 és 116:111 arányban, azaz a mostaninál fölényesebben nyert, akkor mégis rengetegen vitatták az eredményt.)
A Compubox nevű cég elkészítette a meccs statisztikáját, amiből kiderül, hogy Castillo sokkal több ütést indított útjára (a kísérletekben 604–399-re nyert), ugyanakkor a könnyűsúlyban mindössze másodszor bunyózó Mayweather sokkal pontosabb volt (az ő 162 pofonjával szemben a mexikói csak 137-et juttatott célba). A precizitás jutalma világbajnoki öv és 2.4 millió dollár volt, miközben Castillónak mindössze 150 ezer dollár (és a televíziós bevételekből rá eső összeg) jutott.