Ünnep? Majd csak januárban!

– Rettenetesen fáradt vagyok, de ez mindig így van, amikor elkezdem a kesztyűs edzéseket – mondja a népszerű Madár. – Most hétfőn volt az első ilyen tréningem, két-két menetet bokszoltam két nyolcvanegy kilós német amatőrrel, kedden pedig már hármat-hármat. Holott ilyentájt négy menetnél többet nem szoktam.
– Ha ez a világbajnoki cím ára…
– Nem adják ingyen, ám azon leszek, hogy január tizenhetedikén estére feltétlenül a derekamra kerüljön a Bokszvilágszervezet félnehészúlyú világbajnoki öve.
– Gondolom, már rongyosra nézte a González meccseiről készült videofelvételeket.
– Ha rongyosra nem is, de négyet-ötöt már láttam közülük, így természetesen a Dariusz ellenit is.
– És ez alapján mire számíthatunk?
– Megalkuvás nélkül, egy tempóban simán tizenkét menetet is képes bunyózni, remek öklöző a mexikói. Roy Jones Junior ellen is végigment a meccse, pedig háromszor volt padlón, de a nagy Roy úgy istenigazából egyszer sem tudta őt megütni. Úgyhogy fel kell készülnöm arra, hogy végigmegy a meccs. Nem leszek türelmetlen, mert az öngyilkos taktika lenne. Gonzáleznek elsőrangú a kondíciója, ezért aztán nagyon oda kell figyelnem ellene. Hiszen én még csak egyszer bokszoltam tizenkétszer három percet.
– Valójában akkor is csak tízszer hármat.
– Jó, az utolsó két menetre Szegeden tényleg elfogyott az erőm, de rosszul osztottam be az energiámat, nem volt előttem példa, mögöttem pedig tapasztalat ahhoz, hogy bírjam szuflával. Nem is értem, szerintem a maratoni futók sem csak a versenyen futják le a negyvenkét egész valamennyi kilométerüket. Én meg korábban edzésen sem csináltam végig a harminchat percet.

– Most már tudja, milyen az.
– Fritz Sduneknek, az edzőmnek szóvá is tettem, hogy jó lenne a felkészülésbe ezt is belevenni. Remélem, hallgat rám, nem akarok még egy szegedi esetet. Nem tudtam, milyen a tizenkét menet, dehát honnan is tudtam volna? Még szép, hogy a meccs végével Sdunek is elégedetlen volt.
– Egyáltalán mennyi időt tölt Hamburgban a mestere? Hiszen a Klicskók jobbára Amerikában élik a mindennapjaikat.
– Ingázik a két kontinens között, hol szakít rám időt, hol nem. De remélem, hogy ez nem látszik majd meg a karlsruhei produkciómon. A címmérkőzés előtti időt amúgy biztosan mellettem tölti. Ettől még most éppen a Kanári-szigeteken telel, de a hétvégére, úgy tudom, befut majd Hamburgba. Aztán megy Miamiba is, szóval neki sem unalmas az élete.
– Azt nyilván lehetetlen megszokni, hogy külföldön karácsonyozik.
– Ez van, napi egy, illetve két edzésem lesz a hét minden napján, szenteste délutánján is, huszonötödikén is, másnap is, mindig. Nincs megállás január közepéig.
– Volt már rá példa, hogy december huszonnegyedikén nem volt idehaza?
– Egyszer. Nyolc-kilenc éve egy százmárkás megélhetési meccsre utaztam Aalborgba, és egy jégvirágos ablakú buszban, öt pulóverben, kabátban, sapkában dideregtem végig az egész utat. Na, azt a szentestét egy buszban töltöttem, valahol Dániában. Szép volt, mit mondjak…
– A mostanit legalább kellemesebb környezetben fogja.
– A kedvesemmel, Arabellával leszünk együtt, sajnos az otthoniakat csak a távolból puszilhatom meg. Velük majd január tizenkilencedike körül ünnepelek, remélem, lesz mit. Csak a González elleni meccsem után jöhet el az én karácsonyom.

– A hamburgi barátnő nyilván a németnyelv-tudásának sem tesz rosszat.
– Fejlődöm ezerrel, ami természetes is, hiszen Arabellával, akinek a mamája spanyol, az édesapja pedig osztrák, csak ezen a nyelven tudunk kommunikálni. De legalább amíg ő mellettem áll, van, aki felvidítson a nehéz napokon.
– Arabella mivel foglalkozik?
– Velem! Komolyra fordítva a szót: tanul. És persze azon van, hogy minél jobban érezzük magunkat ezen a kis világon.
– Milyen a decemberi Hamburg?
– Hideg, éjjelente repkednek a mínuszok, de nappal azért elviselhető. Szép környéken lakom, nagy nappali, kényelmes, hatvanöt négyzetméteres lakás, kellemes kertvárosi övezet, ráadásul csak két-háromszáz méterre az Universum Gymtől, azon a környéken, ahol korábban Kokó is lakott.
– Ôsztől majd hallhat magyar szót is, ha Balzsay Károly is arrafelé folytatja.
– Hú, de várom, ne is mondja! Lesz magyar utánpótlás a klubban, ami fantasztikus. Ha megérkezik, végre az anyanyelvemet is használhatom. Nagyon szeretem Karcsit, így külön öröm, hogy éppen őt szerződtette az Universum.
– Túl sokan manapság nem lehetnek az edzőteremben.
– Összesen ha négyen vagyunk. Artur, azaz Grigorjan, Balu Sauer, meg egy Gevor nevű srác. És én, persze.
– A nagy Dariusz be sem teszi a lábát?
– Időtlen idők óta nem láttam. Szerintem az edzőtermek környékét is elkerüli. Azt sem tudom, Gdanskban van-e, vagy Németországban. Ja igen, Bayreuthban egyszer összefutottam vele, de mondom, nem jellemző, hogy a társaságunkban múlatná az idejét.
– Az Universum körül forr a levegő, hiszen Michalczewski veresége is rendítőleg hatott a klubra, most pedig a Klicsko fivérek szerződéshosszabbítása miatt áll a bál. Ebből mennyi szűrődik be az edzőterembe?
– Semmi, de tényleg. Csak annyit tudok, amennyit az újságok megírnak. Azt meg más is tudja, úgyhogy nem vagyok túlinformálva. Igaz, különösebben nem is érdekelnek ezek az ügyek, az ökölvívás egyéni sportág, és éppen elég, hogy magamra, a felkészülésemre, a karrieremre figyeljek.
– Január tizenhetedikén sok szurkolóra számít?
– Minél többen szorítanak értem, annál több az esélyem González ellen. A családomból mindenesetre csak a legkisebb húgom a négyből, Mercédesz lesz ott, a többiek túl izgulósak, és otthonról kísérik figyelemmel az eseményeket.
– Aztán karácsony…
– Aztán igen, január tizenhetedikén már arra is lesz idő.