Amatőrként már sikerült neki

Erdei Zsolt a KSI-ből indult. Edzőként Fehér Mihály és a mai szövetségi főtitkár, Szakos József pallérozgatta a tudását, és mivel a korosztályos viadalokon rendre ott volt a legjobbak között, gyorsan a válogatottban is számításba vették. Edinburgh-ben 1992-ben már felállhatott a juniorok nagyváltósúlyú (71 kg) Európa-bajnoki dobogójának tetejére, igaz, az esztendő őszén a montreali junior-vb-n különösebb eredmény nélkül zárt. A névjegyet ugyanakkor már letette, arról pedig egy Kuloglu nevű török gondoskodott, hogy gyorsan lelohadjon a felnőttek közé belépő fiú "ide nekem az oroszlánt is" hangulata. Kuloglu ugyanis 1993 szeptemberében a bursai felnőtt Eb-n a nyolcaddöntőben kiütötte Zsoltot, akivel azóta hasonló élmény nem is fordult elő.
Az év decemberében aztán megnyerte élete első felnőtt magyar bajnoki címét (immár 75 kilóban, középsúlyban – ezt ugyanitt újabb három hazai arany követi majd, és a kézfejsérülés miatt kihagyott 1997-es ob után további két félnehézsúlyú, 81 kilós is), majd 1995 tavaszán orbitális csalás következményeként csalódottan, érem nélkül jött haza első felnőtt-vb-jéről Berlinből.

De ezzel vége is lett azoknak az esztendőknek, amikor a "tehetséges, ám eredménytelen" titulussal illethették Erdeit, hiszen az 1996-os, vejlei (nem mellesleg: atlantai olimpiai kvalifikációs) Eb-n ragyogó ezüstöt nyert úgy, hogy a vb-második lengyel Borowskit, majd a később félnehézsúlyban olimpiai és Európa-bajnok orosz Lebzjakot is gyönyörű boksszal verte meg, és csak a mai IBF-világbajnok német Ottke állította meg a fináléban. Aztán Atlantában elcsúszott egy banánhéjon, a minden hájjal megkent azeri származású török Beyleroglu, a későbbi ezüstérmes birkózta le csúnya meccsen, egyetlen pontocskával a nyolc közé jutásért.
Ennek ellenére Szántó Imre szövetségi kapitány az 1997-es, budapesti vb előtt már az ő nevét említhette meg Kovács Istváné mellett, mint akitől érmet vár – méghozzá akár a legfényesebbet is. Innentől már sokan emlékezhetnek a gyorsan hihetetlenül népszerűvé váló, fantasztikusan bunyózó Madár BS-beli diadalmenetére. Méregerős ágról verekedte be magát a döntőbe az azóta leégett sportcsarnokban, volt szovjet öklözőket takarított el az útjából, az elődöntőben felőrölte a két évvel azelőtt őt hazai ringben leküzdő német Eigenbrodtot, és az aranyért a súlycsoport hosszú évek óta veretlen királyát, a kubai Ariel Hernándezt is. Kokó után ő lett a sportág második amatőr-világbajnoka, és mivel Kovács rögvest, még 1997 végén elment a profik közé, innentől az amatőrök zászóshajója is.