Erdei Zsolt harmadszor védheti meg az övét

Nincs nagy gond, legalábbis első ránézésre. Madár mosolyog, igaz, szinte mindig mosolyog, de mérlegelésen ökölvívótól azért ez nem mindennapos.
Agyonfogyasztott, nyúzott arcok pózolnak ilyenkor néhány másodpercig a fotósoknak, a pokolba kívánnak mindenkit, szaladnának már megtömni magukat a sokszor többhetes, de feltétlenül többnapos önsanyargatás után.

Erdei Zsolt egy évvel ezelőtt, még 2004 januárjában, a karlsruhei gála előtt volt legutóbb ilyen kiegyensúlyozott, ennyire derűs, még ha a nagy jókedvből most egy szelet nyilván Hugo Hernán Garay elaltatására, esetleg idegesítésére is szolgál.
Ez is része a profiboksznak, cirkuszra eleve szükség van, a média hálás egy vigyorért, egy jól eltalált pillanatban megejtett kacsintásért.

A mi Madarunk mostanra ezt is megtanulta, mint ahogyan mindig is ösztönösen érezte, mivel válik a televíziónéző, újságolvasó ember számára azonnal szimpatikussá.
Most éppen 78.4 kilogrammot nyom, hivatalos mérlegen a sydneyi olimpia elődöntője óta nem volt ilyen karcsú, akkor 75-öt kellett hoznia, időnként pokoli gyötrelmek árán sikerült is neki - mennyivel könnyebb az élete, amióta 79.378 a neki felső határként rendelt testtömeg.

Amikor Julio César Gonzáleztől elvette a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú övét, már aláment a 79 kilónak, a különböző internetes fórumokon kedvtelve Pacalnak gúnyolt Madár olyan szálkás volt, mint még soha, és a ringben is olyan csodákat varázsolt elő a kesztyűjéből, hogy a nagy Dariusz Michalczewskinek is leesett az álla. Most is hasonlóra készül, most is hasonlóan fest. Csak negyven dekával a tavaly januárinál is könnyebb.



Tiger is back! - hirdetik az óriásplakátok. És Németország könnybe lábadt szemmel várja, hogy a tékozló fiú, a 48 győztes meccset követően dicstelen vereséggel a trónjáról letaszított (azóta már Madár ül rajta!) Michalczewski mintegy másfél éves kihagyás után ismét megmutassa, mire képes.


Amikor Zsolt legyőzte a Tigris-verő Gonzálezt, Dariusz éppen egy zakopanei szépségversenyen zsűriskedett, nem is nagyon hitte el, hogy klubtársa nyert a mexikói ellen, csak a Kokó mobiljáról érkező rövid videofilm győzte meg arról, hogy nem beviszkizve fantáziál, hanem tényleg egy magyar fiú fejére került a WBO koronája.

Most a WBA-nál (Bokszvilágszövetség) megy csatába, furcsa is lehet neki, hogy ő a kihívó, ő mérlegel először, őt szólítják a szorítóba a francia világbajnok, Fabrice Tiozzo előtt. Legutóbb 1994 decemberében az argentin Néstor Givannini ellen a WBO cirkálósúlyú (!) övéért bokszolt a trónfosztás szándékával - ugyanitt, Hamburgban. Mint ahogyan a félnehézsúlyú övet is itt gyűjtötte be, ugyancsak 11 évvel ezelőtt.
Ezúttal a WBA áll a célkeresztben, ha már az Universum jelenlegi egyetlen férfi világbajnoka, Erdei Zsolt derekát díszíti a WBO öve. Dariusz a szokásos 79.3-mal mér be, ha átesne a súlyhatáron, azt nagyjából Drezda aljas szétbombázásával vennék egy kalap alá a derék németek. Tiozzo kerek 79-re jó, ami annak a tükrében különösen érdemes a figyelemre, hogy nemcsak a kihívó, hanem a kihívottja is volt már a földkerekség (egyik) legjobbja egy súllyal feljebb, cirkálósúlyban is.

A felvezető program, az undercard bunyósai (köztük a negyedik hivatásos meccsére készülő Balzsay Károly) szolidan egy alkalmi öltözőből bújnak elő a hamburgi nagyáruház Möwenpick éttermében - ahogyan az lenni szokott, ezúttal is bőkezű szponzor áll a mérlegelés mögött, szerencsére most nem vágóhídon vagyunk, mint hajdan egy Klicsko-gála előtt.
A menők, a három világbajnoki címmérkőzés (rekord a maga nemében, a Kohl-, Hanraths-féle istálló még sohasem rendezett ilyen rangos bokszestet: a harmatsúlyú ukrán Vladimir Szidorenko húz kesztyűt Madár és Tigris mellett a harmadik trófeáért, ő is kihívó, mint Michalczewski) résztvevői persze ragyogó külsőségek közepette érkeznek a reflektorfénybe.
Az emeletről üvegfalú liften ereszkednek alá, közben bömbölnek a bevonulózenék, Garay (jó szokása szerint anyaszült meztelenül mérlegel, és sűrűn veti a kereszteket, bízik az argentinok Istenében - mi inkább a miénkben, ha lehet) La manó de dios-át Chacónnál már háromszor hallhattuk, Garaynál ma este szeretnénk utoljára. Madár vigyorogva fut be a Szállj el, kismadár!-ra, Dariusznál felbolydult méhkas az áruház, hiszen a González elleni vereség, 2003 októbere óta nem csendültek fel az Eye of the tiger dallamai.

Hamburg bokszlázban ég, Tiger is back - Tigris visszatér.
Nem lennénk elkeseredve, ha azt a meccset, a Color Line Arenában zajló gála utolsó összecsapását már hátradőlve, majdhogynem gondtalanul nézhetnénk végig. Kizárólag Erdei Zsolttól függ, így lesz-e. ---- - Egy év alatt volt ideje megszokni, hogy már nem töltelékemberként, felvezető programok résztvevőjeként tekintenek önre, hanem mint világbajnokra.
- Én azért nagyobb kiugrásra várok, valami komoly meccset szeretnék. A mostani szint sem rossz, de még innen is van feljebb, és én szeretnék eljutni oda. Nem vagyok csalódott, hogy most ott vagyok, ahol, szerencsére már nem azt kell várnom, hogy világbajnok legyek, de azt gondolom, még nem értem az út végére, még vannak előttem lehetőségek. Azt várom, hogy még elismertebb legyek, hogy világszerte elismerjék Erdei Zsoltot.

- Megkaphatja a lehetőséget minderre?
- Szerintem igen. Ha folyamatosan nyerek, és mindenkit megverek, aki az utamba kerül, akkor meg kell kapnom a lehetőséget. Persze ezt az optimizmus is mondatja velem. Az biztos, hogy a következő mérkőzésemet meg kell nyernem. De annyira azért vagyok optimista, hogy jobbnak érezzem magam Garaynál. Lehet, hogy nem az idén, hanem csak jövőre jön el az ideje, de mindenképpen várom a komolyabb kiugrást.

- Ki vagy mi lenne a kiugrás?
- Ha megverném valamelyik nagyobb nevet a súlycsoportban. Glencoffe Johnsont, Antonio Tarvert, ha feljön, akkor Joe Calzaghét. Bármelyik nagy tett lenne. Roy Jonest szándékosan nem említettem most, mert fogalmam sincs, két vereség után visszatér-e egyáltalán.

- Van-e olyan szinten az Universum, illetve van-e olyan szinten Erdei Zsolt, hogy egy ilyen meccsnek reális alapja legyen?
- Magamról azt hiszem, hogy igen, bár mint mindenkinek, nekem is van még miben javulnom, de már vagyok olyan érett, hogy bárki ellen nyugodtan, eséllyel lépjek ringbe. Az Universumban pedig csak reménykedni tudok. Eddig is próbált terjeszkedni, Amerika felé a Klicskók révén már nyitott, az én nevem is felvetődött korábban, remélem, ezek azért utalnak valamire.

- De valóság csak akkor lehet belőle, ha megveri Garayt.
- Pontosan. Róla nem szabad megfeledkeznem, sőt, elsősorban rá kell gondolnom most. Szerintem minden félnehézsúlyúnak, így a legjobbaknak is kemény dió lenne, de én le fogom győzni. Utána pedig jöhetnek a többiek!

- Mennyiben más a helyzete, mint az első Garay elleni meccse előtt volt?
- Most sokkal tudatosabban készültem, mint tavaly. Akkor elég későn tudtam meg, hogy ő lesz az ellenfél, három hetünk volt a speciális felkészülésre, Fritz (Sdunek edző - a szerk.) csak keveset volt velem, ami jelentősen befolyásolta a dolgokat. Most csak rá hangoltam, sokkal több a motivációm, és csak rá kellett készülnöm.

- Zavaró tényezőt azért lehetett volna keresni, hiszen Sdunek, ha nem is Klicskóval, de Michalczewskivel csak foglalkozott most is.
- De itt, Hamburgban. És abszolút súrlódásmentesen ment minden. Dariusszal elvoltunk, a végére oldódott a hangulat is, bár bizonyára mindkettőnkben ott van a rivalizálás, akár tudatosan, akár nem. Egy súlyban vagyunk, egy a célunk, a világ legjobbjának lenni. Ugyanakkor képesek vagyunk közben poénkodni. Tisztelem őt, bár néha kicsit arrogáns. Eközben viszont jó ember, igazi szívember, nem hiszem, hogy a ringen kívül tudna ártani bárkinek. Fritz mindkettőnknek a maximumot adta önmagából. Mindegyikünkkel mindent végigcsinált, edzett, elemzett, tapasztalatokat szűrt le. Volt mit mindkettőnknél.

- Éspedig?
- Nálam főleg azt, hogy Garay nem lebecsülendő gyerek. Akkor sem becsültem le, most azonban más szemmel nézek rá. Az is előfordult, hogy túlbecsültem, de többször megnéztem a meccsünket, és láttam, hogy jobb vagyok nála. Ha akkor, ott megfelelő állapotban vagyok, nem lett volna olyan kétségbeejtő a finis. Most minden azt mutatja, hogy rendben vagyok, az állóképességem jó lesz, minden felmérés azt igazolja, hogy jó a kondim.

- Nem zavarja, hogy boldog-boldogtalan az erőnlétéért aggódik?
- Azért ennek van háttere, nem? Azt mondom magamról, hogy gyors ember vagyok, a németek meg néha azt, hogy gyorsan fáradó. Jó, tudom, hogy ez hülyeség, de a mérkőzések végére azért tényleg elfáradok. És ha én elfáradok, az nálam azonnal meglátszik, a mozgásom szétesik, csak a szívem tart egyben, és a boksz nem úgy megy, ahogyan szeretném. Nem tudom, mi az oka, talán a gyorsaságra, a nem mindig energiatakarékos bunyóra, vagy a túl sok meghúzott ütésre vezethető vissza. Tényleg nem tudom. De biztos, hogy valahol elfecsérlem a bennem lévő energiát, ahelyett, hogy jobban spórolnék. Eddig csak egyszer tudtam normálisan beosztani az erőmet, González ellen, ő sokkal fáradtabb volt a végén, mint én. Ennek sokféle oka lehet, a kisebb nyomás, az elviselhetőbb lélektani teher, vagy csak az, hogy azóta mindig bebeszélem magamnak, elfáradok a végére. Fogalmam sincs, de nyomozom az okot.

- Osztja, hogy mindig akkor bokszol a legjobban, amikor tart az ellenféltől?
- Valószínűleg ez igaz. Amikor tudom, hogy nagy mérkőzés, nagy kihívás vár rám, akkor felszívom magam, és a legjobbat hozom ki magamból. Most megint fel kell szívnom magam, és remélem, a ringben is a szokásoknak megfelelően teszem a dolgomat. ----
Balzsay Károly először bokszol legújabbkori szűkebb pátriájában, Hamburgban. Az athéni olimpia (és a valós képességeknél lényegesen szerényebb amatőrkarrier) után immár hivatásosként bizonyíthatja kenyéradó gazdáinak, hogy jó vásárt csináltak vele.
A nagyközépsúlyú bunyós arcán nyoma sincs a címmeccsekre készülők feszültségének - de miért is lenne? Bár Hidvégi György közelmúltbeli esete jelzi, hogy nem árt figyelni, ott azért még nem tartunk, hogy Balzsayt a nem igazán félelmetes mérlegű (7-20-3, 4 K. O.-T. K. O.) Jessy Moreaux-tól félteni kelljen.
Már csütörtökön befutott a papa és a mama, az előbbi erre a hétvégére elfelejtheti az edző-ként immár általa jegyzett amatőrválogatott gondjait, az utóbbi pedig egy kínzó fejfájás miatt kihagyta a mérlegelést. Reubl Tünde, a volt válogatott tornász barátnő ellenben ragyogóan fest csatába induló kedvese mellett - ilyenkor, egy karrier első hónapjaiban még minden szép és jó, csak később is így legyen.
"Igyekszem látványos, szép győzelmet aratni, most nem az a cél, hogy hat menetig teszteljem magam. Inkább az ütőerőmet szeretném…" - mondja kiváló hangulatban Balzsay.
Ha az előtte álló két évben is hasonló marad a lelkiállapota, bizonyosan címmérkőzéseken is találkozunk majd vele. ---- Az 1945-öt követő boksztörténelemben több példa is akad olyan bravúrra, amilyenre Dariusz Michalczewski készül, azaz elvesztett vb-korona után visszatérni a trónra. Ezekből szemezgettünk.

Sugar Ray Robinson: 1952-ben, a félnehézsúlyú Joey Maximtól elszenvedett vereségét követően visszavonult, két és fél évet pihent, majd néhány felhozó mérkőzés után, 1955 végén Carl "Bobo" Olsen kiütésével középsúlyú világbajnok lett. 1957-ben Gene Fullmer, 1958-ban pedig Carmen Basilo ellen veszítette el, majd szerezte vissza világelsőségét.

Floyd Patterson: az első nehézsúlyú, aki vissza tudta szerezni elvesztett trónját. 1959-ben hét (!) leütés után kikapott a svéd Ingemar Johanssontól, akit egy évvel később, a Ring Magazine szerint az év meccsén, az ötödik menetben kiütött.

Muhammad Ali: a Legnagyobb 1967 márciusában a katonai szolgálat megtagadása miatt veszítette el nehézsúlyú vb-koronáját, amelyet 1974 októberében vett vissza George Foremantől. Négy évvel később Larry Spinks elvette tőle az övet, amely azonban egy évvel később, pontozásos sikerét követően, ismét Ali derekát díszítette.

George Foreman: Ali 1974-ben vette el tőle a nehézsúlyú trónt, amelyre a Tiszteletes 20 évvel később visszakapaszkodott. 1994-ben, 45 évesen kiütötte Michael Moorert, és az IBF, valamint a WBA világbajnoka lett.