Madár megőrizte világbajnoki koronáját

"Biztos vagyok benne, hogy egyszer nekem is eljön majd az az ellenfél, mint Julio César Gonzáleznek Erdei Zsolt."
Erdei Zsolt egy éve, a WBO (Bokszvilágszervezet) akkori félnehézsúlyú világbajnoka, a Michalczewski-verő González elleni győzelmét követően egy beszélgetés során ejtette el a fenti mondatot, és mint 2005. február 26-án kiderült, mint oly’ sok mindenben, ebben is reálisan látta a világot. Az ő "Erdei Zsoltját" akár Hugo Hernán Garaynak is hívhatták volna. Másodszor is megverte, de ezúttal sokkal vékonyabban tette, mint tavaly májusban.

Ha egyáltalán megverte.
A közönség szerint biztosan nem, mert az eredményhirdetéskor tüntetésben törtek ki a semleges német szurkolók. Miközben Madár körbejárt az immár harmadszor megvédett övével, fütyültek, majd miután az argentin tábor a nyakába vette Garayt, hangosan ünnepeltek. De engedtessék meg nekünk, hogy ne istenítsük az argentint, örüljünk annak, hogy továbbra is van világbajnokunk, akit egy emberként lehet szeretni. És abban is biztosak lehetünk, reálisan értékeli majd a történteket. Mert ez vall rá.
Pedig nem úgy indult ennek a februári gálának a felvezetése, hogy ambivalens érzések keringenek majd mindenkiben. Madár csodálatos felkészülésen jutott túl, két hónapig kimondottan Hugo Hernán Garayra koncentrált, végig edzőjével, Fritz Sdunekkel készült - azaz mindaz teljesült, ami a Garay elleni első összecsapása előtt nem.

Lélektanilag egyben volt, a motiváció nem hiányzott - olykor már Dariusz Michalczewskit idéző módon hergelte magát egyes beszélgetések során -, valami hasonló előérzete volt a környezetének, mint a Julio César González elleni trónra lépését megelőzően. Hogy élete egyik legjobbját nyújtva fogja megmutatni az argentinnak, ki a jobb.

Aztán az első menettől kezdve a lelkünk legmélyén rejtőző gondolat bukkant ismét elő. Hogy ez átkozottul nehéz, talán még a tavaly májusinál is nehezebb találkozó lesz. A Zsoltra jellemző dinamikus, pontgyűjtögetésre épülő kezdés ezúttal elmaradt, Garay ugyanis roppant taktikus módon meggátolta magyar riválisa előretörését. Madár okosan bokszolt, de messze nem tudott anynyit találni, mint Dortmundban. Garay első, gyakorlatilag Erdei agyoncsapására irányuló pofonja ugyan célt tévesztett, később azonban be-betalált, bár jobbára csak ellenfele fedezékét csapkodta. Erdei akkor - és legalább további hét-nyolc menetben - még a védekezés magasiskoláját mutatta be, és eleinte sokkal hatékonyabban is ütött, mint ellenfele.

---- A második felvonás elején például egy pazar balhoroggal telibe találta a dél-amerikai fejét, egy-két kombinációja is ült (ilyen szempontból a negyedik felvonása volt messze a legjobb, méghozzá a mérkőzés egészét figyelembe véve), de az argentin az istennek sem akart visszaesni. Ráadásul az ötödik menet tájékán felbontotta a világbajnok jobb szeme alatt a bőrt, amit aztán a ringsegédek szerencsére gyorsan összedrótoztak.
Féltávnál a nézőtérről - hangsúlyozottan lassítások, visszajátszások nélkül - nehéz lett volna különbséget tenni a két fiú között, ami azért is lehetett aggasztó, mert az elmúlt évben többször is volt rá példa, hogy a második "félidőben" Madár érezhetően visszaesett. Most ugyan látványos, Mariana-árok mélységű gödör nem jött, de például a hetedik menet azonnal elment, méghozzá egyértelműen. Garay nekilódult, ütött, amit látott, ami mozgott, és többször is talált, miközben a bajnok jobbára a védekezéssel törődött. De, és ez nagyon fontosnak bizonyult a későbbiekben, még nem esett szét. Csak a legvégén. A tizenkettedik menetben, amikor néha nem nagyon tudta, merre van az arra…

Ennek megfelelően mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést. Meglehetősen furcsa volt hallani a számokat, 115:113, 118:110 és 116:112 arányban látták jobbnak az egyik felet a bírák. Ami nekünk fontos volt, hogy ketten a mi fiunkra voksoltak. De hogy például a 118:110-zel Garay javára döntő Lynn Carter milyen meccset nézett, arról fogalmunk sincs.
Ugyanakkor rögzítsünk valamit: a boksztörténelemben csak nagyon kevés olyan eset van, mint amilyen másfél éve, egy októberi napon a szombati gálának otthont adó Color Line Arenában megtörtént. Akkor Michalczewski nem kapta meg Gonzálezzel szemben a címvédőt az íratlan szabályok szerint - odahaza feltétlenül - megillető védelmet, most Erdei Zsolt igen.
Örüljünk ennek! ---- Ahogyan az Kovács István óta hagyomány, Magyarországról ismét felkerekedett, aki tehette, dacolva széllel, hóval és távolsággal. Az természetes, hogy Erdei Zsolt és Balzsay Károly szerettei közül többen rágták a körmüket (na jó, Balzsaynál azért hátradőlhettünk) a hamburgi Color Line Arenában. Brémából a nem leküzdhetetlen 110 kilométeres utat megtette a hosszú sérülése után immár egészséges, ám a csapatba kerülésért még hiába harcoló Lisztes Krisztián is, Kokó jóvoltából az első sorból, nagyjából öt méterről szurkolhatott Madárnak.

Az már maga a rejtély, hogy bokszolóink cimborái közül néhányan miként jutottak be a legalább 1000 eurót kóstáló VIP-helyekre, megcsodálhattuk például a több év szünet (egyebek mellett országos körözés alatt állt, úgy gondolta, hogy mégsem töltene le egy amúgy letöltendő szabadságvesztést) után ismét feltűnő Szűcs Lászlót, az egykori ragyogó öklözőt is. Csak hogy megint fényesen igazolódjon a tétel: ha egy magyar mögötted megy be a forgóajtón, van rá esély, hogy előtted fog kijönni.
Jó két órával a ki tudja, hogyan szorítóközelbe jutott honfitársak után aztán nagy nehezen, Dámosy Zsolt menedzser hathatós segítségével, a magyar médiát képviselő fotósok is megközelíthették a ringet. Dolgozhattak.

Aki ott volt, vélhetően a verítékében úszott Erdei Zsolt 12 menetes bokszkrimije végén, de legalább kiereszthette a gőzt a banketten, ahová persze belépője csak keveseknek volt, no de ezen a semmiségen igazán könnyen segített, aki akart. ----
Balzsay Károlyra igazán nem lehet panasz: a Spotlight-Promotion nagyközépsúlyú öklözője mindent megtett azért, hogy ne csússzon a tegnap esti hamburgi program. Negyedik hivatásos mérkőzésén a negyedik győzelmét aratta, harmadszor idő előtt.
Karesz abból is erőt meríthetett, hogy Fritz Sdunek, az Universum mindenható főedzője olyannyira fontosnak érezte védence mérkőzését, hogy az eredeti műsort felrúgva az első párba helyeztette, csak hogy odaállhasson a ringsarokba.

A Profi című film bevonulózenéje kísérte a szorítóig a 24 éves magyart, aki aztán öt percet sem töltött el a kötelek között. Egy menet erejéig óvatos, ám jobbára pontos jobbegyenesekkel rémisztgette a francia Jessy Moreaux-t, majd a második felvonásban gyomron többször keményen megfogta, és a második számolást követően a bíró be is szüntette az összecsapást.

"Életemben nem bokszoltam még ennyire szűk, kemény kesztyűben, kifejezetten kellemetlen volt a viselete, de aztán inkább arra gondoltam, hogy úristen, szegény franciának hogy fájhat, amikor eltalálom vele - mondta villámgyors sikerét követően Balzsay. - Az anyukám, ahogyan azt évek óta teszi, ezúttal sem merte megnézni a meccsemet, előtte és utána azonban együtt lehettünk, és ez nagyszerű. Jól éreztem magam a ringben, jólesett a mozgás, minden pontosan úgy történt, ahogyan az edzőmmel elgondoltuk."

Balzsay halkan azt is hozzátette, hogy nemcsak azért vigyázott arra, hogy egy kósza ütéstől nehogy földre kerüljön, mert nincs olyan bokszoló, aki szereti ezt az érzést, hanem úgy gondolja, Erdei Zsoltra is vigyáznia kell. Hogy a kettő miként függ össze? Nos, 2001 júniusában Madár a Kisstadionban földre került az ukrán Gerasenko ellen, és bár azt a mérkőzést megnyerte, az est főmeccsén Kovács Istvánt kiütötte az argentin Julio Pablo Chacón.

Ebből is látszik: nem árt, ha néha a babonákra is figyelünk.