Balzsay Károlynak mégaz edzések a fontosak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.05.12. 23:20
Címkék
A lett Jevgenijs Andrejevs elleni pontozásos győzelemmel hoszszú, tavaly november óta tartó menetelés végére ért Balzsay Károly. (A debütáláson szeptember 11-én, Budapesten esett át, szinte kizárólag azért, mert Erdei Zsoltnak akkor rendeztek gálát a Kisstadionban, az igazi profi élet számára novemberben kezdődött.) A nagyközépsúlyú magyar reménység az eddigi hét mérkőzését megnyerte, ötöt "idő előtt" fejezett be, és jellemző módon mindössze egyszer bokszolt eredeti klubja, a Spotlight Promotion gáláján, a többi győzelmét Universum-rendezvényen söpörte be.
Balzsay Károly sokat tanulhat Fritz Sdunek mestertôl – egyebek mellett a német nyelvet (Fotó: Czagány Balázs)
Balzsay Károly sokat tanulhat Fritz Sdunek mestertôl – egyebek mellett a német nyelvet (Fotó: Czagány Balázs)
Balzsay Károly sokat tanulhat Fritz Sdunek mestertôl – egyebek mellett a német nyelvet (Fotó: Czagány Balázs)
Balzsay Károly sokat tanulhat Fritz Sdunek mestertôl – egyebek mellett a német nyelvet (Fotó: Czagány Balázs)
Balzsay Károly sokat tanulhat Fritz Sdunek mestertôl – egyebek mellett a német nyelvet (Fotó: Czagány Balázs)
Balzsay Károly sokat tanulhat Fritz Sdunek mestertôl – egyebek mellett a német nyelvet (Fotó: Czagány Balázs)

- Eddig azt kapta a profi boksztól, amire számított?
- Ha nem is azonnal, egyszerre, lassanként feltétlenül - válaszolta érdeklődésünkre Balzsay Károly. - Az elején kicsit másra számítottam, rázósabb volt, azt hittem, hamarabb fel tudom venni a ritmust. Aztán amikor sikerült, átálltam, és már tudom, mi, miért és hogyan működik.
- Mennyiben volt más az új világ?
- Először abban, hogy nagyon messze volt. Mármint Németország. Ráadásul eleinte egyedül voltam. Amikor kijött Tücsi (Reubl Tünde, Balzsay Károly barátnője - a szerk.), már könynyebb volt, lett lakásunk is, én meg szép lassan belerázódtam a németországi életbe. Borzasztóan kemény edzések vannak, meg kellett tanulni, hogy hétről hétre, napról napra miként kell beosztani az energiát. A profiknál nem csupán a menetek hosszabbak, más az edzésrendszer és az edzéselmélet, lelkiekben erre is készen kell állni.
- Lelkizős típus?
- Inkább azt mondom, nem szeretek egyedül lenni. Az elején borzasztóan hiányzott Tücsi és a családom, aztán amikor a barátnőm kijött, száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Megkönnyebbültem, jobban mentek az edzések, mindent simábban elviseltem, jól éreztem, és most is jól érzem magam.
- Nem volt furcsa, hogy amíg az amatőrversenyeken már a második fordulóban is klasszissal találkozott, addig itt még a hetedik meccsén is olyan ellenfelet kapott, akit már öt éve is megvert volna?
- Viszont az edzéseken olyanokkal bokszolok, mint anno az olimpiákon vagy a nemzetközi tornákon. Akik ellen hajdan a két-három pontos győzelmekért is oda kellett volna tennem magam. Ráadásul egy héten négyszer… A felkészülésem mindig olyan, mint egy háromhetes verseny. Semmi finomkodás, a legjobbat kell kihoznom magamból.
- Akkor a tréningek most még fontosabbak, mint a meccsek?
- Feltétlenül. Az első évben a felkészülés a nehezebb, a meccs könnyebb, mindig olyan érzésem van, hogy végre vége a kínzásnak, jöhet az élvezet. De ez hamarosan úgyis átfordul. A mostani ellenfél már közelített a normálishoz, nem csak egy vagy két menetet kellett bokszolgatnom. Igazából azért volt fárasztó az elmúlt időszakom, mert volt négy mecscsem, köztük meg négy felkészülés. Ebben fáradtam el, nem a négy meccsben, és ezt Sdunek edző is tudta, azért volt ideges, amikor le akarták kötni az ötödiket is.
- Akkor sem Sportlight-gálán bokszolt volna…
- Inkább tőlük kellene megkérdezni, miért universumos eseményeken bokszolok. Talán látnak bennem olyan pluszt, ami miatt megérdemlem. A papírokra Dietmar Poszwát írták be menedzseremnek, ez így is van, találkoztunk is néhányszor… Láttam már itthon olyan cikket, hogy Balzsay, a hamburgi kedvenc, voltam a ZDF-en is, ahol Madár segített riportot készíteni velem, úgyhogy nem panaszkodom.
- Hogyan áll a német nyelvvel?
- Barátkozunk. Sokat megértek belőle, de a szókincsem még hiányos, lassan, bátortalanul válaszolgatok, még nem olyan jó a helyzet.
- Azért még van legalább két éve megtanulni.
- Annyi mindenképpen, de remélem, több is, és nem csak addig leszek itt bokszoló.
- Hogyan néz ki a következő időszaka?
- Az év vége felé talán már tíz menetet is bokszolhatok, a jövő tavasszal pedig talán meglesz az első címmeccsem is.
- Hallani, hogy Magyarországon, például Szegeden.
- Akkor már nem csak én hallottam. Valamilyen okból Mezei Ricsi (Mezei Richárd, a Pick-Szeged beállósa, Szeged város sportigazgatója - a szerk.) szereti nézni a bunyómat, és még az athéni olimpián megígérte, ha eljutok odáig, elintézi, hogy Madár után én is bokszolhassak valamilyen övért Szegeden. Ha jövő tavasszal erre sort keríthetünk, nagyon boldog leszek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik