Evander Holyfield és Felix Sturm is pontozással nyert

Vágólapra másolva!
2007.07.01. 10:06
Tavalyi visszatérése óta negyedik meccsét is megnyerte a négyszeres világbajnok Evander Holyfield. A 44 éves klasszis a nála mindössze három évvel fiatalabb Lou Savarese ellen diadalmaskodott tíz menetben. A német Felix Sturm megvédte középsúlyú bajnoki övét.
Felix Sturm (jobbra) megvédte középsúlyú világbajnoki övét
Reuters
Felix Sturm (jobbra) megvédte középsúlyú világbajnoki övét
Felix Sturm (jobbra) megvédte középsúlyú világbajnoki övét
Reuters
Felix Sturm (jobbra) megvédte középsúlyú világbajnoki övét

Negyedik meccsére készülődött Evander Holyfield, aki tavaly nyáron tért vissza a ringbe. 2006. augusztus 18-án az amerikai kiválóság egy Jeremy Bates elleni kiütéses győzelemmel tudatosította a szurkolókban: nem szabad őt még leírni.

A 44 éves Holyfieldet azóta sem sikerült megverni, negyedik meccsén El Pasóban a nála mindössze három évvel fiatalabb Lou Savarese ellen kellett bizonyítania.

A négyszeres világbajnok itt is bemutatta, hogy jó formában van. Savarese becsülettel küzdött ellene, de kétszer is padlóra került: először a harmadik, majd a kilencedik menetben. A tíz menetet ennek ellenére sikerült végigbokszolnia, Holyfield így pontozással diadalmaskodott. A pontozók 99-87, 98-90 és 96-91-gyel adták Holyfieldnek a meccset.

A 44 éves klasszis nem titkolta, szeretné megszerezni ötödik világbajnoki címét is a nehézsúlyúak között.

Megvédte középsúlyú világbajnoki övét a német Felix Sturm. A 28 éves versenyző az uruguayi Noe Tulio Gonzalez Alcoba ellen diadalmaskodott a 12 menetes csatában. A pontozók itt 120-108, 118-110, 116-112-vel adták az európai öklözőnek a győzelmet.
Legfrissebb hírek

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta Evander Holyfieldet

Ökölvívás
2024.05.26. 09:17

Ökölvívás: Bacskai Balázs profi Európa-bajnoki címmel zárta le pályafutását

Ökölvívás
2024.05.24. 22:23

Evander Holyfield: A bokszban meg kell tanulni alkalmazkodni

Ökölvívás
2024.05.23. 19:30

Evander Holyfield tartott edzést a BVSC fiatal ökölvívóinak

Ökölvívás
2024.05.21. 15:34

Ökölvívás: Holyfield szerint Uszik, Chisora szerint Joshua nyeri a 2. felvonást

Ökölvívás
2022.08.20. 12:27

Ökölvívás: Holyfield fiát brutálisan kiütötte a villanyszerelőként is dolgozó ellenfele – videó

Ökölvívás
2022.05.17. 12:11

Profi boksz: Szili István megverte Felix Sturmot!

Ökölvívás
2022.03.27. 12:05

Profi boksz: Szili István Felix Sturmmal csap össze

Ökölvívás
2022.03.26. 10:35
Ezek is érdekelhetik