Evander Holyfield: A bokszban meg kell tanulni alkalmazkodni

Vágólapra másolva!

2024.05.23. 19:30

Címkék

A New School Promotion péntek esti budapesti bokszgálájának sztárvendége, a nehézsúlyban négyszeres világbajnok amerikai Evander Holyfield gyerekkori motivációjáról, az ikonikus fülharapásról, és a váratlan helyzetek kezeléséről is beszélt.

– Mielőtt Magyarországra érkezett, megnézte Rijádban az ukrán Olekszandr Uszik és a brit Tyson Fury vb-címmeccsét, ráadásul előre megjósolta Uszik győzelmét. Hogy tetszett, amit a jelen nagyjaitól látott?
– Nagy küzdelem volt két kőkemény bokszoló között – mondta a profi ökölvívás egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka, a legendás amerikai Evander Holyfield, akit a New School Promotion gálájának csütörtöki mérlegelését kővető szűk körű beszélgetésen a Nemzeti Sport is kérdezhetett. – Uszik alacsonyabb, de olyan ütéseket láttunk tőle, amelyeknek köszönhetően Fury fölé nőtt. Mindketten nagyon tehetségesek, az én időmben is a nehézsúly legjobbjai közé tartoztak volna.

– Először jár Budapesten, és nem unatkozik, többek között bokszedzést tartott és cipőboltban járt. Hogy érzi magát nálunk?
– Budapest csodálatos hely, tiszta, szép, és a helyiek is kedvesek. Talán ez utóbbi a lényeg, hogy az emberek figyeljenek egymásra, jó közösségek alakuljanak ki. A zsúfolt, rideg világban sokat jelent a barátságos, pozitív hozzáállás.

– Mennyit változott a nehézsúlyú ökölvívás a kilencvenes évek óta, amikor a pályafutása csúcsán volt?
– Az ökölvívás lényege nem változott. Ha valaki abbahagyta, feladta, régen sem érhetett fel a csúcsra, és mostanában sem érhet. Egy dolog, hogy kitartó vagy, az sem hátrány, ha jó edződ van, de hallgatnod is kell rá, követned kell, hogy a megfelelő irányba haladj. Csak akkor lehetsz sikeres, ha jól kezeled a váratlan helyzeteket, és tudod, hogyan kell alkalmazkodni – a profi bokszban sokszor szükség van rá.

– Mi volt az ön sikerének titka?
– Először is: hiszek Istenben, figyelek rá, és bízom a szavában. Minden reggel felkelek, már korán elmegyek futni, még mindig edzésben vagyok, és a táplálkozásomra is ügyelek. Törekszem rá, hogy ne legyenek rossz szokásaim, és ezt az élet minden területére értem. Hiába vagyok jó sportoló, ha rosszul bánnék másokkal, és helytelenül cselekednék, akkor a bokszban sem lehettem volna sikeres. Persze mégiscsak az a legfontosabb, hogy mit csinálunk a ringben.

– Profiként cirkálósúlyban, majd nehézsúlyban minden nagy világszervezetnél volt világbajnok, a kilencvenes évek sűrű mezőnyében az összes legendával többször is összemérte a tudását. Melyik mérkőzése a legemlékezetesebb?
– A Mike Tyson elleni első meccset mondanám. Nagyon népszerű volt, nehézsúlyú világbajnokként lépett ringbe, és a legtöbben őt tartották esélyesnek, szóval elég nagy fegyvertény, hogy legyőztem.

– Mi volt az első gondolata, amikor a Las Vegas-i visszavágó harmadik menetében Tyson beleharapott a fülébe?
– Pontosan tudtam, hogy miért tette, mert kiskoromban én is csináltam hasonlót, amikor olyan szituációba kerültem, amiben nem éreztem jól magam. Azt akartam, hogy hagyjanak egyedül, valahogyan ki akartam kerülni a szorult helyzetből – Tyson is így érezhetett azon a meccsen, ezért harapta meg a fülemet. Én voltam a legkisebb gyerek a családomban, és az anyukám megtanította nekem, hogy nem ez a megoldás a menekülésre. A csecsemők is akkor harapdálnak, amikor nem érzik magukat biztonságban, mert kiszolgáltatottak – ha urai lennének a helyzetnek, nem harapnának.

– Eszébe jut még néha, hogy jó lenne visszatérni a ringbe?
– Dehogy, én már nyugdíjba vonultam. Amikor fiatal voltam, csak a bokszban láttam a jövőmet, úgyhogy nagyon keményen edzettem, mert a legjobb akartam lenni. Az egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnok vagyok, elértem a maximumot. Büszke vagyok a rekordjaimra, de azt is tudom, hogy egyszer mindegyik megdől, és ez így van jól, egyáltalán nem bánom. Ha a teljes képet nézem, maradéktalanul elégedett lehetek azzal, amit a pályafutásom során elértem.

– Egyáltalán nem hiányzik már az ökölvívás?
– Nem, mert amikor profi voltam, mindent kiadtam magamból a ringben. Szeretem a mostani életemet is, boldog vagyok, nagyszerű érzés, hogy megoszthatom másokkal a tapasztalataimat – azt, hogy mit kell tenni, és mit érdemes kerülni a siker érdekében. Nézze, annak idején sokan mondták nekem, hogy nem lesz belőlem jó bokszoló. Aztán láttam a televízióban Leon és Michael Spinkst, mindketten úgy nyertek aranyérmet a montreali olimpián, hogy szegény környéken nőttek fel. Az ő példájuk is kellett ahhoz, hogy ráébredjek, én is meg tudom csinálni, amit elterveztem. Az édesanyám mindent megtett, hogy ne kövessem el azokat a hibákat, amiket ő elkövetett, és én is igyekszem átadni a tudásomat a gyerekeimnek. Megfizettem az árát a döntéseimnek, remélhetőleg nekik már nem kell – a sikeremben az a legjobb, hogy követendő példát mutathatok nekik.