Boksz: Pacquiao leütéseit kiállta, de veszített az amerikai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 07:21
null
Ült Pacman jobbosa: Algieri végigállta a 12 menetet, de veszített (Fotó: Reuters)
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka Makaón rendezett gálát a Top Rank, melynek főmérkőzésén Manny Pacquiao csapott össze a veretlen amerikai Chris Algierivel, és a filippínó egyhangú pontozással megnyerte a találkozót.

Mint arra számítani lehetett, a fogadóirodáknál esélytelenebbként jegyzett Algieri sok mozgásra építette a taktikáját és egy pillanatra sem állt meg Pacquiao előtt. A jelentős fizikai hátrányban bunyózó Pacman szorgosan masírozott Algieri után, hogy rést találjon a szoros fedezékén.

A második menetben a sarokban Algieri elcsúszott, amit Genaro Rodriguez vezetőbíró leütésnek minősített és rászámolt az amerikaira. Algieri gyakorlatilag kivonta magát a küzdelemből és leginkább hátramenetben lőtte ki a balosait, csak elvetve ütött mást, míg Pacquiao folyamatosan próbálkozott.

A 7. menetben Pacquiao két alkalommal is leütötte ellenfelét – igaz, hogy az egyik ismét csúszás volt –, de Algieri stílusából adódóan nagyon megnehezítette a filippínó dolgát.

A 9. menetben aztán elsült Pacquiao keze és egy balegyenessel padlóra küldte Algierit, aki ugyan felállt, de nem sokkal később ismét a ringvásznon találta magát és csak Rodriguez bíró határozatlanságán múlt, hogy nem lett vége a találkozónak.

A 10. menet végén ismét padlózott Algieri, de küzdeni akarásból jelesre vizsgázott és kihúzta lábon a 12. menet végéig.

A pontozás nem lehetett kérdés, 119–103 (kétszer), 120–102 arányban legyőzte kihívóját és megvédte a WBO váltósúlyú világbajnoki címét.

www.profiboksz.hu

Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!

Legfrissebb hírek

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Hámori Luca nemzetközi tornát nyert meg Spanyolországban

Ökölvívás
2025.02.07. 22:16

Öreg bunyós nem vén bunyós – veterántalálkozó

Képes Sport
2025.01.28. 15:23

Kovács Richárd a profi ökölvívók között is kipróbálná magát 2025-ben

Ökölvívás
2024.12.20. 14:29

Papírformasikerekkel indult az ökölvívók országos bajnoksága

Ökölvívás
2024.12.11. 22:14

Manny Pacquiao bekerült az ökölvívó Hírességek Csarnokába

Ökölvívás
2024.12.06. 10:13

Pénzügyi nehézségek a bokszszövetségben, távozik az üzbég kapitány

Ökölvívás
2024.11.25. 09:46

Káosz: ellenfelével együtt kizúgott a ringből a népszerű olimpiai ezüstérmes, kerekesszékben távozott, aztán... – videó

Ökölvívás
2024.10.13. 12:06
Ezek is érdekelhetik