Ökölvívás: 80 éve írt történelmet „Hurrikán Henry”

A 80 évvel ezelőtti sportteljesítményt megelőzően akadtak olyan bokszolók, akik három súlycsoportban is vb-címet szereztek, közéjük tartozott Bob Fitzsimmons, Tony Canzoneri és Barney Ross is – ám csupán Henry Armstrong volt képes, hogy mindezt egy időben hajtsa végre.

„Hurrikán Henry” Lou Ambers legyőzésével a pehely- és váltósúly világbajnoki címe mellé könnyűsúlyban is megszerezte a vb-címet. Egy időben – egy éven belül – övé volt mindhárom korona. A bokszolók társadalma elismerte a teljesítményét, ugyanakkor feltette a kérdést: miféle sportág az, amelyben az összes vb-címet egyvalaki birtokolja? Nos, ettől kezdve a szövetség úgy döntött, hogy a jövőben egy bokszoló csak egy súlycsoportban lehet világbajnok.

Ha nincs a szabály, feltehetően például Marco Antonio Barrera, Érik Morales vagy egy-két kategóriával feljebb Pernell Whitaker, Oscar De La Hoya, Floyd Mayweather, Félix Trinidad vagy éppen Bernard Hopkins is egyidejűleg triplázhatott volna képességei alapján. Ám gyorsan tegyük hozzá, hogy azóta változtak a kategóriák, a pehely- felett bekerült a nagypehelysúlyú kategória, a könnyű- és váltó- közé pedig a kisváltósúly, tehát az egykor három súlycsoportból öt lett – magyarán, Henry barátunk bizonyára begyűjtötte volna valamennyi kategória vb-címét...

Ő nem fogyasztott, hanem hizlalta magát

A dolog azzal kezdődött, hogy – ahogyan eredeti neve után magát nagy előszeretettel nevezte – Melody Jackson 1937. október 29-én elnyerte Petey Sharron pehelysúlyú vb-címét. Hét hónappal később – négy kiló előnyt adva – megverte a váltósúlyú Barney Rosst is, majd a nevezetes napon, 1938. augusztus 17-én a profi boksz Mekkájában, a New York-i Madison Square Gardenben váltósúlyból visszafogyasztva a már említett Ambers legyőzésével a könnyűsúlyú koronát is megkaparintotta. Bár a visszafogyasztás Armstrong esetében nem fedi a valóságot..

Füzesy Zoltán és Peterdi Pál Gong című könyvükben ezt írják: „(...) kevésbé boldog, akinek minden mérkőzése előtt súlyproblémákkal kell küzdenie. Csakhogy Henry Armstrongnak minden mérkőzése előtt híznia kellett. Sosem volt nehezebb a pehelysúlynál, tíz kilóval súlyosabb egyéniségek ellen kellett szorítóba lépnie, és a hizlaló kúrák mellett még külön gonosz trükköket is be kellett vetnie, hogy a szövetség rámondja az áment a mérlegelésre.”

A fáma szerint a „mázsálásnál” a menedzsere mögé állt, és a válla felett áthajolva úgy tett, mintha a mérleget lesné, ám közben két ujjával Henry lapockáját nyomta lefelé, hogy ezzel is növelje a bunyós súlyát.

Három menetes KO-val kezdett

Armstrong stílusát tekintve leginkább egy cséphadaróra emlékeztetett.

A 166 centi magas, domború mellkasú bokszoló örökmozgó volt (erre utalt számos beceneve közül a „Perpetual Motion"), óriási iramot diktált, közel ment ellenfeleihez, bebújt a karjaik közé. A kezdő gongszótól csépelte ellenfeleit, harcmodoráról rajongóinak ezt mondta: „Védekezésül kígyózom. Mire az ellenfél cikkbe üt, én már rég cakkban vagyok. Ha valaha egyenes vonalban sétáltam volna odafenn (mármint a ringben – a szerk.), évek óta hordhatnátok virágot a síromra.”

David Kelly bokszszakértő a világ legjobbjairól készített listáján nem csupán bekerült a top 10-be, hanem Sugar Ray Robinson mögött rögtön a második helyre! Muhammad Ali csak negyedik ebben a rangsorban, Mike Tyson és Rocky Marciano be sem került az elittársaságba...

A Ring Magazin 2007-ben kiadott, az elmúlt 80 év legjobb 80 bokszolóját rangsoroló összeállításában ugyancsak ő a második legjobb – ebben a sorrendben is csupán Robinson előzi meg –, és a Ring szerint ő lett az év bokszolója 1937-ben, az amerikai bokszszakírók véleménye alapján 1940-ben is.
Pedig a karrierje nem indult jól: első meccsén, 1931-ben a 3. menetben KO-val kapott ki Al Iovinótól.

A folytatás már jobban sikerült, végül 1945-ben vonult vissza, 1954-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába. Ugyanakkor ne hallgassuk el, hogy egy évvel később, 1939. augusztus 22-én a könnyűsúlyú korona megszerzését követő visszavágón Ambers legyőzte New Yorkban, a Yankee Stadionban.

Éjjeli mulató, piás vezetés

Nehéz gyermekkora volt, ír és afroamerikai származású apja, valamint irokéz indián anyja kilenc fiú és hat leánygyermeket nevelt, cukorrépaföldeken és gyapotültetvényeken dolgozott a család munkára fogható része. Henry idővel tekézőknek állította a bábukat, ezzel keresett pénzt. S hogy meseszerű legyen a történet, itteni keresetéből vette meg az első pár bokszkesztyűjét!

Ám az eszét is használta, kor- és sorstársaival ellentétben iskolát végzett, és verseket is írt, mi több, visszavonulása után hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére alapítványt hozott létre, s nem mellékesen baptista lelkész lett. Ám a hithez vezető útja nem volt zökkenőmentes: röviddel azt követően, hogy befejezte a bunyót, Melody Room néven éjjeli mulatót nyitott, s bizony, maga sem vetette meg a viszkit...

Piásan vezetett a Malibu Beachen, egyedül ült az autóban, amikor azt érezte, valaki a vállára teszi a kezét. Henry leállította a kocsit: „Nem tudom, ki érintett meg, azt hiszem, Isten keze volt.”

Otthon kezébe vette a Bibliát, innentől megváltozott az élete – ahogyan a Gongban írták róla: „Világbajnok volt, a túlvilág bajnoka lett.”