Ökölvívó-vb: Szaka István pontozással kikapott a 16 közé jutásért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 14:23
Az 52 kilós Szaka István (FTC) egyhangú pontozással vereséget szenvedett a 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen a jekatyerinburgi ökölvívó-világbajnokság szombati napján.

A magyar bokszoló és Fülöp-szigeteki ellenfele, Carlo Paalam az első menetben ismerkedett egymással, a megfelelő ütéstávot kereste, így kevés tiszta ütést láthatott a publikum. Szaka elsősorban sorozatokkal próbálkozott, de riválisa tiszta közbeütésekkel gátolta a magyar bokszoló kibontakozását.

Szaka hiába mozgott jól és lendületesen lábbal, támadását Paalam így is többször tiszta közbeszúrással előzte meg, ráadásul az utolsó, harmadik menetre mintha kissé elfáradt volna a magyar ökölvívó, emiatt ebben a három percben nagyobb fölényben volt a Fülöp-szigeteki rivális. Az öt pontozó közül három 30:27-re, egy 30:25-re és egy 29:28-ra látta jobbnak Paalamot.

A vb-n szereplő hat magyar közül Kovács Pál (81 kg) után Szaka a második búcsúzó. Fodor Milán (63) és Gálos Roland (57 kg) megnyerte első meccsét, míg Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László (69 kg) pedig hétfőn mutatkozik be. Fodor szombaton már másodszor lép ringbe, méghozzá a nyolcaddöntőbe jutásért.

 

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik