Ökölvívás: A Covid nagy ütést mért rám – De La Hoyát kiengedték a kórházból

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.09. 10:32
null
Oscar De La Hoya három napig feküdt kórházban (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a profi boksz két felső súlycsoportjában is világbajnok amerikai Evander Holyfield helyettesíti a koronavírusos megbetegedéssel kórházba került Oscar De La Hoyát a szombati, korábbi MMA-bajnok Vitor Belfort elleni mérkőzésen. De La Hoya szerdán beszélt először a megbetegedéséről, miután kiengedték a kórházból, s elmondta, nagyon nehéz időszakon van túl.

 

A 48 éves Oscar De La Hoya, aki profiként hat különböző súlycsoportban jutott el a világbajnoki címig, és 13 esztendei szünet után e hét végén tért volna vissza a ringbe, koronavírusos megbetegedéssel kórházba került. A helyére a szintén világbajnok Evander Holyfield „ugrik be”, aki elmondta, hogy remek formában van, és mindig is abban lesz.

Az Ökölvívó-hírességek Csarnokában – 2001-ben beválasztották a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlót is – helyet kapó bokszoló szerdán egy Twitter-bejegyzésben elmondta, hogy nagyon megviselte a koronavírus, de szerencsére már kiengedték a kórházból.

„Három napig bent feküdtem. A koronavírus nagy ütést mért rám – mondta De Le Hoya, aki eddigi utolsó mérkőzését 2008 decemberében vívta, amikor kikapott a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiaótól, szintén Las Vegasban. – Életem legjobb formájában voltam. Mindenesetre csak előre tekintek, és alig várom, hogy visszatérjek a szorítóba.

A mérkőzés egyik kommentátora az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump lesz.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Kilenc arany a Bocskai-emlékversenyen: bokszünnep is lett március 15-ből

Ökölvívás
2025.03.15. 22:05

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56
Ezek is érdekelhetik