Ökölvívás: Belfort legyőzte Holyfieldet, Trump kommentált

Vágólapra másolva!
2021.09.12. 08:57
null
Az első menetben véget ért a meccs (Fotó: AFP)
A kevert harcművészet (MMA) vezető szervezetének (UFC) korábbi bajnoka, Vitor Belfort az első menetben TKO-val győzött a 80-as, 90-es években a profi boksz két felső súlycsoportjában is világbajnok amerikai Evander Holyfield ellen a magyar idő szerint szombat hajnalban a floridai Hollywoodban rendezett ökölvívógálán.

 

Az 58 esztendős Holyfield kétszer került padlóra az első menetben, mindkét alkalommal folytathatta a küzdelmet. Belfort folyamatosan támadott, és ismét megtörte a klasszis védekezését, olyannyira, hogy a mérkőzést vezető bíró 10 másodperccel a gongszó előtt úgy döntött, véget vet az összecsapásnak, amely egyébként nem számított hivatalos ütközetnek, hiszen 3 helyett 2 perces menetekkel számoltak.

 


 

Az eredetileg Los Angelesbe tervezett párharcon egyébként nem Holyfield, hanem Oscar De La Hoya lépett volna szorítóba Belfort ellen, ám a hat különböző súlycsoportban is világbajnok De La Hoya – aki 13 évnyi kihagyás után tért volna vissza a ringbe – koronavírusos megbetegedéssel kórházba került. Mindezt kedden jelentették be.

Ahogyan arra számítani lehetett, a gálán az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump és fia, Donald Trump Jr. is a kommentátorok stábját erősítette.

 

 

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik