Ökölvívás: Holyfieldnek lett igaza, Uszik ismét nyert

H. T., D. Á.H. T., D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.21. 01:10
null
Anthony Joshua ismét kikapott Usziktól (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint vasárnapra virradóra a szaúd-arábiai Dzsiddában az ukrán Olekszandr Uszik megosztott pontozással legyőzte a brit Anthony Joshuát kettejük visszavágóján, amivel megvédte a WBO, a WBA, az IBF és az IBO profi ökölvívó-szervezeteknél jegyzett nehézsúlyú világbajnoki címeit.

A korábbi kiváló nehézsúlyú ökölvívó,Evander Holyfieldarra tippelt:Olekszandr Usziknyeri meg a második felvonást, s neki lett igaza.

Uszik (20-0, 13 KO) 12 menet utáni megosztott pontozással (115:113, 116:112, 113:115) megverteAnthony Joshuát(24-3, 22), aki hiába váltott edzőt, és készült fel immár Robert Garciával az összecsapásra.

Mint aprofiboksz.huírja, a mérkőzés első harmadának végén azt lehetett érzékelni, hogy Joshua taktikusabb boksza előrelépést jelentett számára az első találkozón látottakhoz képest, de Uszik gyors kezeinek, mozgásának kordában tartása továbbra is komoly kihívást jelentett számára, miközben az ukrán világbajnok zsenialitása továbbra is kézzelfogható volt.

Az ötödik menet közepén Joshua mélyet ütött, ami nem befolyásolta érdemben a küzdelem képét. A 6. menetben tovább folytatódott a sakkjátszma, viszont egyre többször láthattunk agresszívabb támadásokat is, majd Joshua mintha „beragadt” volna, és a pontosabb Uszik egyre meggyőzőbbnek tűnt, ugyanakkor a csata továbbra is szoros volt.

Az ütközet záró percei nagy feszültségben teltek, mindkét öklöző képes volt kemény ütéseket célba juttatni, összességében mégis inkább Joshua volt az, aki futott az eredmény után –a 35 éves ukrán egymás után másodszor is felülmúlta.

 

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Kilenc arany a Bocskai-emlékversenyen: bokszünnep is lett március 15-ből

Ökölvívás
2025.03.15. 22:05

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56
Ezek is érdekelhetik