Férfi ökölvívó-vb: Szaka István is az első kiemelttől kapott ki

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 11:28
null
Szaka István (Fotó: Török Attila)
Az UTE-Madárfészek-Akadémia harmatsúlyú magyarja vb-ezüstérmes kazah ellen esett ki Taskentben.

 

A hétfői nap A-ringjében rögtön az első párba szólították az UTE-Madárfészek Akadémia harmatsúlyú kis erőgépét, Szaka Istvánt, aki igazán nem a szerencse kegyeltje Taskentben. Az 54 kilós súlycsoportban eleve 33-an voltak, szinte természetes, hogy éppen Szakának kellett bokszolnia a 32 közé jutásért, de a türkmén Muhanov elleni feladatot simán megoldotta. Ezek után várhatott majdnem egy hetet, amíg újra ringbe léphetett, ekkor viszont a kategória első kiemeltje, az előző vb-n ezüstérmes kazah Mahmud Szabirhan várt rá…

Nos, Szaka becsülettel helytállt, menetet is nyert az egyik pontozónál, ám a jó szemű, pontosan bokszoló kazah ennyivel jobb nála, és megérdemelten jutott a nyolcaddöntőbe. Kicsivel jobb sorsolással azonban például az olimpiai kvóta egyáltalán nem elérhetetlen Szakának, és a taskenti produkciót látva ebben még legalább három-négy magyar reménykedhet.

Kedden mindkét, még versenyben lévő bunyósunk ringbe lép: a 75 kilós Akilov Pilip az előző vb-n bronzérmes, első kiemelt olasz Salvatore Cavallaro, Kovács Pál (80 kg) pedig a kubaiak klasszisa, a kétszeres olimpiai bajnok Arlen López ellen. Mindenképpen bravúr kell a győzelemhez, talán Akilovtól valamivel kisebb, mint a topfavorittal bokszoló Kovácstól.

Legfrissebb hírek

Ökölvívó-ob: az esélyesek győzelmével zárult a viadal

Ökölvívás
2024.12.14. 21:14

Sajnos nem Papp Laci bokszolt Havannában

Népsport
2024.08.30. 09:59

Párizs 2024: Kovács Richárdot köszöntötték Nyíregyházán

Ökölvívás
2024.08.09. 18:51

Párizs 2024: kubai és ukrán győzelem férfi ökölvívásban

Párizs 2024
2024.08.07. 23:58

Ökölvívás: Szaka és Veres is a kvótaszerzésért utazik az olimpiai selejtezőre

Ökölvívás
2024.02.19. 11:26

Ökölvívás: kétéves eltiltást kapott Pilipec Makszim

Egyéb egyéni
2024.02.07. 10:18

Férfi ökölvívó-vb: két-két kazah és üzbég arany

Ökölvívás
2023.05.14. 22:05

Férfi ökölvívó-vb: Kovács Pál az olimpiai bajnok kubai ellen búcsúzott

Ökölvívás
2023.05.09. 13:35
Ezek is érdekelhetik