Ökölvívás: Joshua hengerelt, Wilder kikapott Rijádban

Vágólapra másolva!
2023.12.24. 12:18
null
Joshua (fehérben) nem kegyelmezett Wallinnak (Fotó: Getty Images)
Az év utolsó nagy bokszgáláját rendezték szombat este Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban, ahol Anthony Joshua simán hozta a kötelezőt a svéd Otto Wallin ellen, míg a korábbi WBC-világbajnok Deontay Wilder menetet sem nagyon tudott nyerni az új-zélandi Joseph Parker ellen.

A rijádi gála főmeccse előtt lépett szorítóba a profi pályafutása első 40 mérkőzését egyaránt megnyerő korábbi nehézsúlyú WBC-világbajnok Deontay Wilder, hogy az új-zélandi Joseph Parker ellen megküzdjön a WBC nemzetközi bajnoki, illetve a WBO interkontinentális bajnoki övéért. Nem járt sikerrel: az óceániai bunyós ugyanis végig dominált a 38 éves ellenfelével szemben és gyakorlatilag menetet is alig engedett ki a kezéből Wilder ellen – egyhangú pontozással győzött.

Ezzel pedig alaposan keresztbe tett a promóterek tavaszra szóló terveinek, hiszen ezzel a meccsel Wilder menedzsmentjének ki nem mondva az volt a célja, hogy „megágyazzon” tavaszra egy Anthony Joshua elleni összecsapásnak. A két kiválóság összecsapása Wilder veresége miatt így már korántsem biztos, hogy összejöhet, főleg, hogy Joshua ugyanezen a gálán simán hozta a kötelezőt.

A korábban négy szervezet világbajnoki övét egyidejűleg birtokló 34 éves brit ugyanis ellenállhatatlan volt Otto Wallin ellen, akinek a sarkából az ötödik menet után repült a törölköző – a svéd edzője feladta a meccset, miután tanítványának felszakadt és eltört az orra, s több megrendítő ütést is beszedett. A svéd ugyan saját lábon ment az ötödik szünetre, ám edzője jelezte, nem folytatja a küzdelmet.

JOSHUA–WALLIN

Szintén a rijádi gálán történt, hogy a 151 kilós Jarrel Millert nyolc másodperccel a tízmenetes összecsapás vége előtt TKO-val leléptette a vezetőbíró Daniel Dubois ellen, míg a szakmai vélemények szerint a súlycsoportoktól függetlenül legjobbak közé sorolt félnehézsúlyú és veretlen kirgiz Dmitrij Bivol roppant egyhangú pontozásos győzelmet aratott a brit Lyndon Arthur ellen.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik