Fury megsérült, elhalasztották Uszik elleni meccsét a nehézsúlyú boksz vitathatatlan címéért

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.02.02. 20:51
Tyson Fury (Fotó: Getty Images)
Tyson Fury edzés közben megsérült, ezért el kell halasztani az Olekszandr Uszik elleni, február 17-re kiírt profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmérkőzését.

 

A nehézsúly jelenlegi két legjobbja Rijádban küzdött volna meg egymással a vitathatatlan bajnoki címért, Fury menedzsmentje azonban péntek este közölte, hogy a csatára még várni kell, mert öklözője szemsérülést szenvedett.

„Le vagyok sújtva, mert nagyon sokáig készültem erre a meccsre és úgy érzem, kiváló formában vagyok. Sajnálom” – mondta Fury, hozzátéve, hogy miután a szeme teljesen meggyógyul, teljes erőbedobással fog felkészülni az új időpontra.

A menedzsment közölte azt is, hogy egyelőre nem tudják, Fury szemének gyógyulása mennyi időt vesz majd igénybe.

A Fury–Uszik csatát másodszor kellett elhalasztani. A két sztársportoló képviselői ugyanis még szeptemberben arról egyeztek meg egymással, hogy december 23-án kerülhet sor a meccsre, igaz, az időpontot nem tették hivatalossá. Októberben aztán Fury majdnem kikapott a volt MMA-s Francis Ngannoutól, aki komoly sérüléseket okozott neki, így biztossá vált, hogy decemberben nem tud bokszolni, november közepén pedig bejelentették a február 17-i dátumot.

A tervezett mérkőzésen a 2012-es, londoni olimpián aranyérmes, amatőrként világ- és Európa-bajnok ukrán Uszik a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO), míg brit Fury a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú övét tenné kockára.

A sportág történetében legutóbb 1999-ben hirdettek vitathatatlan nehézsúlyú bajnokot – aki mindegyik nagy szervezetnél a legjobb –, akkor a brit Lennox Lewis az amerikai Evander Holyfield felett diadalmaskodott.

 

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik