Profi boksz: megvan a Fury–Uszik címmeccs új időpontja

Vágólapra másolva!
2024.02.04. 11:26
Megvan Fury és Uszik meccsének új időpontja (Fotó: AFP)
Május 18-án rendezik meg Rijádban az immár kétszer elhalasztott Tyson Fury–Olekszandr Uszik profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmérkőzést.

A csata – egy korábbi halasztás nyomán – február 17-én lett volna, de Fury edzés közben szemsérülést szenvedett, ezért pénteken ismét le kellett mondani.

A nehézsúly jelenlegi két legjobbja a vitathatatlan bajnoki címért küzd majd meg egymással.

A Fury–Uszik mérkőzést másodszorra kellett elhalasztani. A két sztársportoló képviselői szeptemberben arról egyeztek meg egymással, hogy december 23-án rendezhetik meg a meccset, igaz, az időpontot nem tették hivatalossá. Októberben aztán Fury majdnem kikapott a volt MMA-s Francis Ngannoutól, aki jelentős sérüléseket okozott neki, így biztossá vált, hogy decemberben nem tud bokszolni, november közepén pedig bejelentették a február 17-i dátumot.

A mérkőzésen a 2012-es, londoni olimpián aranyérmes, amatőrként világ- és Európa-bajnok ukrán Uszik a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO), míg brit Fury a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú övét teszi kockára.

A sportág történetében legutóbb 1999-ben hirdettek vitathatatlan nehézsúlyú bajnokot – aki mindegyik nagy szervezetnél a legjobb –, akkor a brit Lennox Lewis az amerikai Evander Holyfield felett diadalmaskodott.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
16 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
20 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42
Ezek is érdekelhetik