„Szerintem én győztem, és vissza fogok térni” – Fury a veresége után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 13:51
Nagyot küzdöttek (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Olekszandr Uszik megosztott pontozással legyőzte Tyson Furyt a Rijádban rendezett bokszmérkőzésen, és ezzel felült a nehézsúlyú kategória vitathatatlan trónjára. A profiboksz.hu idézte a csalódottan nyilatkozó britet a bunyójuk után.

 

„Szerintem megnyertem ezt a meccset. Úgy éreztem, hogy néhány menetet elvitt Uszik, de a többségük az enyém volt. Nem lehet mit tenni, az ilyen döntések hozzá tartoznak a bokszhoz. Mindketten jó harcoltunk, a legjobbat hoztuk ki magunkból, amit csak tudtunk. És tudjátok, az ő országa éppen háborúban van, így az emberek szimpatizálnak egy háborúban lévő országgal” – idézte a profiboksz.hu Tyson Furyt.

„Szerintem én győztem, és vissza fogok térni. Hazamegyünk, pihenünk egy kicsit, eltöltünk egy kis időt a családunkkal, és októberben folytatjuk. Nem fogok itt ülni, sírni, és kifogásokat keresni” – tette hozzá, ám később a sajtótájékoztatón már némileg bizonytalanabbul beszélt a revans lehetőségéről.

„Nem azért bokszolok, mert nincs pénzem. Azért bokszolok, mert szeretem. Néhány hónap múlva 36 éves leszek, és gyerekkorom óta ezt csinálom. Hol ér véget ez az egész történet? Száz meccs, agykárosodás és tolószék? Nem vagyok benne biztos, hogy erre vágyom. De az nem kérdés, hogy mindig is imádtam ezt a sportot, és addig fogom csinálni, amíg jól érzem magam a szorítóban” – fogalmazott a „Cigánykirály”, aki a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy a finisben úgy érezték, ő áll nyerésre.

„Ha azt mondták volna nekem az utolsó menet előtt, hogy »hátrányban vagy, menj, és üsd ki«, akkor ezt tettem volna, de a sarokban mindenki azt hitte, hogy mi állunk jobban – jelentette ki. – Ez van, nem fogok miatta siránkozni. Rengeteg győzelmem volt, és Istennek ajánlottam a dicsőséget. Most becsúszott egy vereség egy szoros meccsen, egy olyan jó ember ellen, mint Uszik. Ami biztos, én mindent megpróbáltam.”

„Élveztem az egészet. Olekszandr jó bunyós, én is elkaptam őt, ő is elkapott engem, így ez egy jó küzdelem volt. Az első hatból talán ha egy menetet nyert meg Uszik, aztán a továbbiakban azt hiszem, az utolsó menetek közül is az enyém volt még néhány. Mindent megtettem, ami tőlem telik, de nem sikerült. Az egyik bíró szerint én nyertem, a másik kettő szerint nem, úgyhogy nem panaszkodhatok.”

„A kilencedik menetben megfogott, de vissza tudtam jönni. Ezt teszi a »Cigánykirály«. Hálás vagyok, hogy mindketten épségben kijutottunk a ringből” – mondta.

„Nem tudom, mi fog történni, egy esetleges visszavágón, de azt hiszem, nagyjából ugyanúgy csinálnám, viszont szorosabban tartanám a védekezésemet, egy kicsit jobban koncentrálnék, és nem bohóckodnék túl sokat. Játszottam vele most is: testre ütöttem, aztán jöttek a felütések fejre, így azt hittem, hogy én irányítom a küzdelmet” – zárta gondolatait Fury.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik