Magyarországon nyerheti el a WBO különleges övét a jövő bajnoka

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 21:34
A Hell Boxing Kings győztese lesz a „jövő bajnoka" (Fotó: tenyek.hu)
A Tények hivatalos oldala számolt be róla, hogy a június óta zajló HELL Boxing Kings nemzetközi ökölvívóverseny győztese a 100 ezer dolláros fődíj mellett a WBO (Bokszvilágszervezet) különleges övét is megszerzi.

Az már régóta köztudott volt, hogy a verseny győztesei összesen egymillió dollárt nyerhetnek el, most azonban még nagyobb lett a tét, hiszen a WBO által egy különleges övvel is gazdagodhatnak az egyes súlycsoportok győztesei. A világszervezet ugyan eddig is támogatta a projektet, ezzel azonban még nagyobb értéket tulajdonított neki. 

Az egyedi övön a „future champion”, azaz a jövő bajnoka felirat szerepel majd, ami jelzi a győztes versenyzőknek, hogy megkezdődhet a profi pályafutásuk – számolt be róla a Tények

A versenyen összesen kilenc magyar bokszoló indul majd, de celebkategória is lesz, amelyben hírességek is összemérhetik egymással az erejüket a június óta tartó összecsapásokon. A döntőt december 22-én rendezik a miskolci DVTK Arénában, profi szabályok mellett, 6x3 perces menetidővel.

Ökölvívás
2024.09.16. 20:28

Sztárversenyzőkkel hódítja meg Európát a HELL Boxing Kings

Európai sztárszépségek csatlakoznak a neves bokszolók sorához.

 

 

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
13 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik