Nelson de Jesus Silva Dida életrajza

A brazil Dida érdekes karriert futott be Itáliában: eleinte senki nem értette, mit keres ez az ismeretlen játékos a Milanban; később pedig úgy védett, hogy azt nem értettük, hol bujdosott ez a rendkívüli kapus 28 éves koráig?

Dida a Bahia állambeli Irarában született, s 19 évesen mutatkozott be az FC Victoria Bahiában, akikkel első évében rögtön állami bajnoki címet szerzett. 1993 nyarán tagja volt az U-20-as Dél-Amerika- és világbajnokságról is aranyéremmel (és összesen két kapott góllal) hazatérő brazil Jardel-Andre Luis-Gian-Marcelinho-Argel-féle válogatottnak, s remekléseire felfigyelt a Cruzeiro is, akik leigazolták a bajnokság legjobb portásának és (az aprócska Cesar Sampaio mögött) második legjobb játékosának megválasztott fiatalt. A keresztesek (a fiatal zseni, Ronaldo vezényletével) Brazil Kupát nyertek 1996-ban, majd a következő évben óriási meglepetésre sikerült a Libertadores-kupát is elhódítaniuk! Dida alapembernek számított a kameruni Andem előtt, s klubtársa volt a ma milanos Serginho is a válogatott kvartett, André Luis, Alex Alves, Evanílson és Geovanni mellett. A négy ízben is a brazil bajnokság legjobb 1-esének választott legényke ott volt a nem túl jól sikerült atlantai olimpián, s természetesen a nagyválogatottba is bekerült: a friss világbajnok Selecaóban 1995 júniusában mutatkozott be Ecuador ellen. Erre már Európában is felfigyeltek: az olasz AC Milan csábította el, akiknek akkoriban nem volt igazán jó kapusuk (bocsi, Rossi). Mivel Didának éppen lejárt szerződése, ingyen vihette át a nagy vízen túlra. Azonban a Cruzeiro vezetősége némi jogi csűrés-csavarás után feljelentette az olaszokat a FIFA-nál, mondván, szerintük még érvényes a kapus kontraktusa (lásd Robinho-saga 2005 nyarán).

Mivel előre látták a felek, hogy hosszú tárgyalássorozat áll előttük, a FIFA különleges játékengedélyt adott Didának - de ennek köszönhetően a milánóiaknak kölcsön kellett adniuk a futballistát a svájci Luganónak, amíg nem tisztázzák státusát. Alig pár európai mérkőzéssel a háta mögött is alapember volt az aranyat hozó Copa Americán (az 1998-as, franciaországi világbajnokságon harmadik számú kapus volt a keretben), ahol az újságírók őt választották meg a torna legjobb kapusának, s akár csak egykoron a Cruzeiróban, ezúttal is több tizenegyes kivédett! Mivel a Milanban Abbiati és Rossi miatt létszámfelettinek számított (a Serie A-ban 2000 szeptemberében mutatkozott be a Parma elleni bajnokin, de ezután alig néhány mérkőzést kapott), kölcsönadták a Corinthians együttesének, akikkel brazil bajnok lett. Volt olyan mérkőzés, melyen két büntetőt is kivédett, pedig mindkettőt a világbajnok karmester, Raí lőtte! Remek kis csapat jött akkor össze Wanderley Luxemburgo kezei alatt, hiszen csapatát Marcelinho Carioca irányította, gólkirályai Edílson és Luizao voltak! Dida ekkor már a válogatottban is alapember volt, hiszen Taffarel 1998 után visszavonult, így nyitva állt hősünk előtt a Selecao kapuja, átvitt és konkrét jelentésében is. Időközben a Corral megnyerte a nem túl sikeres FIFA Klubcsapatok Világbajnokságát, s mivel Milánóban a 2000 nyarán Európa-bajnoki ezüstöt szerző, a szezon kezdetekor éppen Ausztráliában ötkarikázó Abbiatira éppen számíthattak, visszahívták Didát. A brazil a BL csoportmérkőzésein kapott szerepet (a Serie A ugyanis szünetelt), de a Leeds ellen egy akkora potyát kapott (Bowyer lövését beejtette), hogy hamar kitelt becsülete, vissza is tért Brazíliába - pontosabban küldték, hiszen időközben belekeveredett az útlevél-botrányba is, ami miatt 12 hónapra száműzte az olasz szövetség.

Odahaza jobban ment neki, hiszen hét vb-selejtezőn is láthattuk a kapuvédőt a válogatottban, ám az ázsiai világbajnokságon újfent a kispadon kucorgott, pedig 1998 óta több mint ötvenszer védte az aranysárgák kapuját, de éppen a nagy torna idejére szorult ki, az egyébként kétségtelenül kiváló Marcos miatt! Hősünk ekkor már újra a Milant erősítette - valójában kicsit tekervényesebb volt az ügy, hiszen először visszakerült a Corhoz, ahonnan áttette a székhelyét a Palmeirasba, ám a pálmafásoktól azonnal visszahívták a vörös ördögök Abbiati sérülése miatt - Rossi tartalékjának. A 2002-2003-as szezon viszont minden megaláztatásért kárpótolta a rendre sértett-kisfiú-arccal védő kapust: kezdő lett a Milanban s óriási szerepe volt abban, hogy a klub a BL-ben egyáltalán döntőbe jutott - ne feledjük, a Milan akkor úgy nyerte el a legrangosabb európai klubtrófeát, hogy utolsó három mérkőzésén mindössze egyetlen gólt rúgott! A fináléban virradt fel igazán az ő napja: már a 120 percben is bemutatott néhány nagy bravúrt, majd a büntetőpárbajban háromszor is hárítani tudott (Trezeguet, Zalayeta és Montero lövésénél), az örök rivális zebrák nagy bánatára. Pedig felkészülhettek volna Didából a fekete-fehérek, hiszen az pályafutása során a Libertadores és a Klubvilágbajnokság fináléjában és előtte is (pl. Anelkáét a Real ellen) fogott meg tizenegyeseket, sőt, az 1999-es Copán és a Konföderációs Kupán is hárított néhányat! A kapus egyébként kisebb ujjsérüléssel bajlódott az olasz belharcot hozó döntő előtt, de végül is vállalta a játékot - előtte a kapusedzővel, Vecchivel videón alaposan kielemezték a Juve össze tizenegyeslövőjét.

A 2003-04-es szezont is jól kezdte a néha érdekesen felnyírt "villámjeles" frizurával virító kapus: visszavette a Selecao egyes mezét Marcostól, a Milanban a kispadon jegelte a tehetséges Abbiatit, az Ajax ellen pedig bemutatta az év és élete védését, amikor valami földöntúli reflexszel és a másodperc tört része alatt ért a bal alsó sarokba középről - elképesztően nagy vetődés volt, ilyet a kapusember életében csak egyetlenegyet alkothat... Tavasszal, ha nem is követett el újabb emberfeletti robinzonádokat, megbízhatóan, nyugodtan védett s klubjával könnyedén nyerte az európai Szuperkupát és a bajnokságot is; sőt, sokoldalúságát demonstrálandó a válogatott magyarországi edzésén egy mesterhármas vágott! A következő idényt az olasz Szuperkupa elhódításával kezdte, s folytatta, ahogyan tőle megszoktuk: káprázatos bravúrokkal és hidegvérrel. A bajnokságban szinte hiba nélkül teljesített, leszámítva az utolsó fordulókat, amikor többször is nevetséges helyzetbe hozta utolsó emberét az öregecskedő védelem ill. néha ő is saját magát. A BL-ben sem lehetett tökéletesen elégedett csapata és saját szereplésével, hiszen bár voltak kiváló mérkőzései (pl. Eindhovenben), a döntőben két tizenegyest is megfogott (Xabi Alonsóét a rendes játékidőben, ám a spanyol értékesítette a kipattanót ill. a büntetőpárbajban Riiséét), ám a végén mégis arcát kezébe temetve hagyhatta el a gyepet, hiszen legalább két angol gólban is "benne volt". Nem csak ezért nevezhetnénk a brazil óriást a sorozat nagy vesztesének, hanem azért is, mert az Inter elleni "idegenbeli" (a két klub közös stadiont használ) negyeddöntőn folymatosan huhogták őt a kék-feketék veszettjei, akik később egy rakétával vállon is találták; szerencsére komolyabb baj nem történt!

Nyáron kissé rendbe hozta zilált lelkületét, amikor a válogatottal díszlépésben nyerte meg a Konföderációs Kupát, extra vigaszként az ősi ellenség argentinok ellen több bravúrt is bemutatott a fináléban. Amikor augusztusban Horvátországban járt a Selecaóval, Dida gólpasszt is adott - sajnálatos módon Kranjcarnak, s ez mintegy előrevetítette szezonbéli szenvedéseit, hiszen a Milan védelme legjobb perceiben is egy egérrágta ementálira emlékeztetett, ráadásul Dida bizony több potyagólban is főrészvényes volt, ám az uefa.com-on még így is benne látták az év harmadik számú kapusát Cech és Buffon mögött. 2006 elejére viszont annyira bizonytalanná vált (a Palermo ellen például akkorát hibázott, ami miatt serdülő VI-ban is azonnal lecserélik), hogy többen is felvetették a szövetségi kapitánynak, Parreirának, váltson kezdőkapust; ám a mester azt nyilatkozta, hogy kitart a 16 világbajnoki selejtezőn pályára lépő Dida mellett, de nagyon ajánlatos lenne ha az minél hamarabb visszanyerné egykori formáját. Carlos Ancelotti sem vesztette el Didában hitét, sőt, amikor márciusban a portásnak bokasérülése miatt kérdésessé vált játéka a Bayern elleni visszavágó előtt, akkor döbbentek csak rá igazán, mennyire nincsenek felkészülve pótlására - gyorsan meg is kezdték a milánói vezetők a tárgyalásokat az argentin Leo Francóval és a már a Squadrában is bemutatkozott Ameliával. 2005 végén, látva Dida elkedvetlenedését, a Corinthians megpróbálta hazacsábítani, ami elől egykori játékosuk nem zárkózott el, de mint megjegyezte, szerződése még 2007-ig szól. Dida tavaszra összekapta a magát, a Barcelona ellen például négy 100 %-os ziccerben is hárítani tudott. "A portás formahanyatlásától függetlenül mindenképpen szeretne Németországban főszerepet kapni, hiszen bár ott volt már két világbajnokságon is, sőt, egyszer aranyat, egyszer ezüstöt vihetett haza a családi vitrinbe, a tornákon egyetlen percet sem játszott!" - írtuk róla a vb előtt.

Végül szerepelt, de a tervezettnél jóval kevesebbet: a horvátok ellen álmosan védett, az ausztrálok ellen bravúrosan, a japánok és a ghánaiak ellen magabiztosan. A franciákkal vívott negyeddöntőben egyesek szerint hibázott a gólnál (véleményem szerint nem), de utána akadt egy nagy mentése - összességében véve jól teljesített, nem rajta múlott a korai kiesés. Milánóban viszont nem akaróztak meghosszabbítani egy év múlva lejáró szerződését, hiszen kitartóan üldözték Buffont, akit végül nem sikerült megszerezni. Didát megviselhette a bizonytalanság, mert csúcsformája alatt védett ősszel (azért összehozott egy 446 perces góltalansági szériát), ráadásul novemberben kidőlt három hónapra térdsérülése miatt. Helyettese, az ausztrál Kalac borzasztóan védett, így nagyon várták Dida visszatértét, de a brazil folytatta mélyrepülését. Volt olyan bajnoki, amikor vakrepülései közben kétszer is csúnyán lerúgta saját hátvédjét - a labda helyett -, az ellenfél pedig besétálhatott a játékszerrel a kapuba. (Vissza a kezdetekhez! - mondhatná, hiszen már az 1996-os olimpián is ledöntötte egy alkalommal saját bekkjét, a legendás Aldairt lábáról.) Ancelotti gyorsan ki is jelentette, hogy nyáron Dida mehet ahová akar, s a hírek szerint a brazil a Barcelonával kötött előszerződést, amit azonban a katalánok sportigazgatója, Txiki Beguiristain kapásból megcáfolt. (Dida közben folytatta pechszériáját, hiszen nem sokkal felépülése után kidőlt egy újabb hónapra, majd visszatérése után gólpasszt adott Julio Cruznak.) Megszólalt az ügyben a Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi is, aki szerint Dida egyszerűen csak az időt húzza a tárgyalásokon, mert a klub szokásait megsértve szeretne kibújni a fizetési plafon alól, jóval nagyobb bért követelve magának a többieknél. Egykori játékostársánál, az új szövetségi kapitánynál, Dungánál is körön kívülre került a hálóőr, s mivel már 34 esztendős, nem nagy jövő áll előtte a válogatottban. Pedig amikor a világbajnokságon Cafú nem játszott, Dida viselte a csapatkapitányi karszalagot!

Bizonytalankodásai ellenére is korának egyik legjobb kapuvédőjévé nőtte ki magát pályafutása végére, sőt, eredményességben lepipálta gyermekkori példaképeit, Taffarelt és a szovjet "Századost", Rinat Dasszajevet is - csak egy dologra vagyok kíváncsi: hogyan nézhet ki Dida, ha mosolyog mérkőzés közben?

Az újságírók egy időben többször is szerették volna összeugrasztani hősünket Buffonnal, de Dida soha nem ugrott a "Tényleg Buffon a világ legjobb kapusa?"-kérdésekre. "Nincs problémám ezzel a kijelentéssel - nyugtatott meg mindenkit Dida, akár csak mérkőzések közben védőit. - Szeretek magamra úgy gondolni, mint a legrosszabb portásra. Csak így tudom motiválni magam a folyamatos fejlődésre." Buffon sem marad adósa: "Minden jó kapust nagy védései után ítélnek meg, de ő többet tud ennél, hiszen képes 90 percen át biztonságot adni a védelemnek".