Buffon annak idején inkább a Romába igazolt volna a Parmából

Vágólapra másolva!
2009.02.28. 20:33
Gianluigi Buffon egy interjúban elárulta, hogy 2001-ben szíve szerint inkább a Roma csapatába igazolt volna, amikor elhagyta a Parmát, ám anyagi okok miatt ez meghiúsult. A klasszis kapus elmondta, nem érdekli, hogy a 2006 nyarán kirobbant bundabotrány miatt elvették a Juventus két bajnoki címét, ő ezeket az aranyakat még ma is a magáénak érzi.
Haver, én hozzátok mentem volna
Fotó: Action Images (archív)
Haver, én hozzátok mentem volna
Haver, én hozzátok mentem volna
Fotó: Action Images (archív)
Haver, én hozzátok mentem volna

„Két scudettót nyertem a Fabio Capello által irányított Juventusszal, amiket a bíróság elvett tőlünk, ez azonban az én szememben nem változtat semmit a dolgokon – mondta a Sky Italiának a kapus. – Tudom mit tettet, mit nyertem és mit érdemeltem meg életem során, ezeken nem változtat az új tárgyalás eredménye sem.”

A Buffon által említett új tárgyalások májusban kezdődnek majd meg, a középpontjukban ezúttal is a „zebrák” korábbi sportigazgatója, Luciano Moggi lesz.

„Olaszországban mindenki tudja, hogy azokat a bajnoki címeket megérdemeltük. Talán kaptunk némi segítséget, de ezzel együtt megérdemeltük őket” – folytatta Buffon, majd arról beszélt, hogy még a Juve Serie B-be való visszasorolása előtt megfordult a fejében, hogy esetleg elhagyja a klubot.

„A személyes kapcsolataim már nem voltak olyan ideálisak, mint azelőtt, mivel az emberek a privát életemet felhasználva szerettek volna bemocskolni. Viszont abban a helyzetben nehezemre esett volna elhagyni a Juvét, csak tiszta lelkiismerettel lehet teljes mértékben a futballra koncentrálni. Amikor Alessio Secco átvette az irányítást a klubnál, elmondta, hogy a Milan és az Arsenal is le akar igazolni, én azonban kiálltam a Juventus mellett, és maradásommal egyfajta lelki pluszt adtam a botrányban nyakig benne lévő klubnak.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy a világbajnok kapus nagy csapatokat kosarazott ki a „zebrák” kedvéért, bár 2001-es klubcseréjekor nem a Juve volt az elsőszámú választása. Végül mégis Torinóba igazolt, méghozzá a kapusoknál csúcsot jelentő 30 millió fontért.

„Mindig is nagyon büszke voltam erre, és azt hiszem az évek alatt bebizonyítottam, hogy ez az összeg nem volt irreális értem” – mondta mosolyogva a 31 éves kapus.

„Akkoriban a Parma játékosa voltam, és választanom kellett a Roma, a Barcelona és a Juventus között. Kezdetben a Roma felé hajlottam, mivel Francesco Tottival nagyon jó barátok vagyunk, Fabio Capello keze alatt pedig egy nagy csapat volt kibontakozóban. Az ügynököm és az édesapám tárgyalt Franco Sensivel (a Roma akkori elnöke), aki azonban anyagi okokból kifolyólag elállt az üzlettől, és inkább Ivan Pelizzolit vette célba.

A Barcelonával ugyancsak kapcsolatban voltam, de amikor az ügynököm Spanyolországban tartózkodott, hogy az átigazolásról tárgyaljon, Moggi felhívott, és az Agnelli-család megtette ajánlatát. Nagyon szerettem volna a scudettót, az édesapám pedig emlékeztetett rá, hogy a Juve már öt éve nem szerezte meg, így már nagyon érik nekik egy. Végül követtem a tanácsát, ami nagyszerű döntésnek bizonyult” – idézte fel Buffon élete egyik legfontosabb mozzanatát.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 25 18 5 2 44–18 +26 59
2. Juventus 25 15 5 5 41–21 +20 50
3. Milan 25 14 6 5 42–25 +17 48
4. Fiorentina 25 14 3 8 37–24 +13 45
5. Genoa 25 12 8 5 36–25 +11 44
6. Roma 25 13 4 8 37–31 +6 43
7. Lazio 26 11 5 10 37–37 0 38
8. Cagliari 25 11 4 10 32–27 +5 37
9. Palermo 25 11 3 11 32–31 +1 36
10. Atalanta 25 11 3 11 31–26 +5 36
11. Napoli 25 10 5 10 32–29 +3 35
12. Udinese 25 8 7 10 34–37 –3 31
13. Catania 25 8 6 11 24–30 –6 30
14. Sampdoria 25 7 8 10 24–29 –5 29
15. Siena 25 7 6 12 19–26 –7 27
16. Bologna 26 5 8 13 27–42 –15 23
17. Torino 25 5 8 12 25–39 –14 23
18. Lecce 25 4 10 11 22–39 –17 22
19. Chievo 25 4 8 13 18–35 –17 20
20. Reggina 25 3 8 14 20–43 –23 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik