Roma: Júlio Baptista három és fél évre a Málagához szerződött

Vágólapra másolva!
2011.01.03. 23:09
A Málaga futballcsapata bejelentette, hogy három és fél éves szerződést kötött Júlio Baptistával. További részleteket nem árultak el a felek, de sajtóhírek szerint a spanyol klub kétmillió eurót fizetett a 29 éves brazil játékosért a Romának.

Baptista európai karrierje remekül indult a Sevillában, ám ezt követően sem a Real Madridban, sem az Arsenalban nem tudta azt nyújtani, amit vártak tőle, és Rómában sem váltotta meg a világot, amit a neki jutó kevés játéklehetőség is jól jelez.

Nem ő az első ismert név, aki a télen Málagába tette át a székhelyét, Martín Demichelist ugyanis a Bayern München fél évre kölcsönadta a délspanyol egyesületnek.

Legfrissebb hírek

Fővárosi dominancia, feltörekvő „vadkanok”, kiesés felé száguldó Valencia – ez történt a spanyol klubfutballban 2024-ben

Spanyol labdarúgás
2024.12.30. 14:31

Fókuszban a roma fiatalok: futballtorna és konferencia a TF-en

Egyéb egyéni
2024.11.21. 12:34

Elhalasztották a Billie Jean King-kupa döntőjének rajtját

Tenisz
2024.11.13. 12:51

Sorsoltak a Serie A-ban, Genovában kezd az Inter, otthon a Juventus

Olasz labdarúgás
2024.07.04. 15:07

Beindultak a római klubok: a Lazio három, a Roma egy transzfert jelentett be az elmúlt 24 órában

Olasz labdarúgás
2024.07.01. 16:43

Serie A: De Rossi hosszabbított a Romával

Olasz labdarúgás
2024.06.25. 22:15

Serie A: szinte filmbe illő! Utolsó perces góllal győzte le a Romát, és maradt benn az Empoli

Olasz labdarúgás
2024.05.26. 22:52

Serie A: nagyot lépett a BL felé az Atalanta, legyőzte a Romát

Olasz labdarúgás
2024.05.12. 22:43
Ezek is érdekelhetik