Inter: Mazzarrin és a Dinamón múlik a Dzsudzsák-ajánlat

Vágólapra másolva!
2013.06.20. 12:22
Az Internazionale labdarúgócsapatánál továbbra is téma Dzsudzsák Balázs az olasz sajtó szerint. Néhány nappal azt követően, hogy az fcinter1908.it felvetette, hogy a milánóiak ismét érdeklődnek a Dinamo Moszkva magyar válogatott szélsője iránt, ezúttal az interlive.it hozott újabb háttér-információkat az ügyben.



Dzsudzsák ügyében nagy kérdés, hogy a Dinamo 
mennyire nyitott az ajánlatokra (Fotó: Action Images)
Dzsudzsák ügyében nagy kérdés, hogy a Dinamo mennyire nyitott az ajánlatokra (Fotó: Action Images)

A szurkolói honlap cikkében arról ír, hogy Dzsudzsákot az elmúlt napokban ajánlották újra a nerazzurri vezetőinek figyelmébe. A magyar játékos ügyeit képviselő stáb felvette a kapcsolatot az Interrel, tudván, hogy Andrea Stramaccioni korábban figyelemmel kísérte, figyeltette Dzsudzsákot. A honlap szerint az Internél jelenleg nem számít első számú célpontnak a szélső, de ha az új vezetőedző, a Napolitól érkező Walter Mazzarri mégis rábólint, lépéseket tehetnek a megszerzéséért.

A honlap szerint az ügyből akkor lehet konkrétum, ha a Dinamo Moszkva hajlandó kölcsönbe – a játékjoga egy részének megosztásával – elengedni Dzsudzsákot.

Mint beszámoltunk róla, az elmúlt napokban az olasz és az angol sajtó arról írt, hogy az Inter mellett a Liverpool is érdeklődést mutatott Dzsudzsák megszerzése iránt, és a „vörösöknél” 12 millió fontos ajánlaton gondolkoznak.

Vörösbaranyi József, a szélső menedzsere korábban úgy nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak: nem zárható ki Dzsudzsák nyári klubváltása, de az nagyban függ a Dinamo Moszkva szándékaitól.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik