Serie A: izgalmas meccsen hatgólos iksz a Napoli-Udinesén

Vágólapra másolva!
2013.12.07. 22:40
null
Federico Fernández öngólt szerzett (Fotó: Reuters)
A Napoli izgalmas mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott az Udinesével az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

Goran Pandev három perc alatt duplázott a találkozón: a 38. percben középen, az öt és felesnél kapta a labdát, majd átvétel után estében a kapuba lőtt közelről, majd a 41. percben a jobb oldalról kilőtte a hosszút.

A vendégek azonban még a szünet előtt szépítettek, Federico Fernándezről a saját kapujába került a labda.

A 70. percben az egyenlítő gólt is megszerezték az udineiek: Bruno Fernandes bombázott 20 méterről középről a kapuba.

De a 71. percben jött a válasz: Gonzalo Higuaín tört kapura a bal oldalról, majd lőtt, s bár Zseljko Brkics védett, a kipattanót Blerim Dzemaili a kapuba vágta.

Nem ez volt azonban az utolsó gól a találkozón: a 80. percben ugyanis egy szögletet követően Dusan Basta elé került a labda a tizenhatoson belül, és a vendégek védője a kapuba lőtt, beállítva a 3–3-as végeredményt.

OLASZORSZÁG, SERIE A
15. FORDULÓ
December 7., szombat

Napoli–Udinese 3–3 (Pandev 38., 41., Dzemaili 71., ill. Fernández 45. – öngól, Fernandes 70., Basta 80.)
KORÁBBAN
Livorno–AC Milan 2–2 (Siligardi 26., Paulinho 58., ill. Balotelli 7., 83.)
December 8., vasárnap
12.30: AS Roma–Fiorentina (tv: Sport Klub)
15.00:
Cagliari–Genoa
15.00:
Hellas Verona–Atalanta
15.00:
Sampdoria–Catania
15.00:
Sassuolo–Chievo
15.00:
Torino–Lazio (tv: Sport Klub)
20.45:
Internazionale–Parma (tv: Sport Klub)
December 6., péntek
Bologna–Juventus 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 15 13 1 1 31–10 +21 40
2. Roma 14 10 4 27–4 +23 34
3. Napoli 15 10 2 3 31–17 +14 32
4. Internazionale 14 7 6 1 31–14 +17 27
5. Fiorentina 14 8 3 3 27–18 +9 27
6. Verona 14 7 1 6 25–24 +1 22
7. Genoa 14 5 4 5 15–15 0 19
8. Milan 15 4 6 5 23–23 0 18
9. Lazio 14 4 5 5 19–21 –2 17
9. Parma 14 4 5 5 19–21 –2 17
11. Atalanta 14 5 2 7 15–18 –3 17
12. Udinese 15 5 2 8 15–19 –4 17
13. Torino 14 3 7 4 23–23 0 16
14. Cagliari 14 3 6 5 15–22 –7 15
15. Sassuolo 14 3 5 6 17–30 –13 14
16. Livorno 15 3 4 8 15–25 –10 13
17. Chievo 14 3 3 8 11–18 –7 12
18. Bologna 15 2 6 7 16–28 –12 12
19. Sampdoria 14 2 5 7 15–24 –9 11
20. Catania 14 2 3 9 10–26 –16 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik