Kaká „százados” duplájával sima sikerre vezette a Milant

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 16:54
null
Kaká megszerezte 100., majd 101. gólját is a Milan színeiben (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójában az AC Milan a duplázó Kaká vezérletével hazai pályán 3–0-ra legyőzte az Atalantát. A brazil játékos a 100., majd a 101. gólját is megszerezte a sikerével 10. helyre felkapaszkodó piros-feketéknél.

A házigazda piros-feketék alaposan bekezdtek, és már az első negyedóra során egy mérkőzésre elegendő helyzetet dolgoztak, majd hagytak ki. A 3 percben Robinho került ziccerbe az ötös bal sarkán, de kapásból nem találta el jól a labdát, a 9.-ben Matri centerezésénél mentettek végül nagy nehezen a védők, a 13.-ban pedig Cristante pörgetését a léc hárította.

Az első fél óra gól nélküli állása után ismét felpörgött a milánói együttes, és bár Kaká a 33. percben nagy helyzetből még nem tudott a bal alsóba lőni – Consigli védett – nem sokkal később már eredményes volt. A brazil játékos Emanuelsontól kapott nagyszerű passzt a 16-os bal oldalán, és az ötös mellől, mintegy három méterről higgadt eleganciával a bal alsóba lőtte 100. gólját a csapatban, amelyet követően egy 100-as Milan-mezzel ünnepelt (1–0).

A gólt követően azonban a vendégek kerültek fölénybe, és a játékrész hajrájában kis híján érkezett is az egyenlítő találat, Raimondi 11 méteres, kissé jobbról eleresztett, védőn enyhén irányt változtató bombája azonban a bal oldali kapufáról kifelé pattant.

A fordulást követően sem változott a játék kép, maradtak fölényben a fekete-kékek, és az 55. percben ismét a levegőben lógott az egyenlítés, de Moralez centerezése picit Denis mögé érkezett, így utóbbi 4 méterről már nem tudott ellőni Abbiati mellett.

Ez már nagyjából felpörgette a házigazdát, de egy óra játékhoz közeledve Robinho éles szögből leadott lapos lövése azért nem okozott gondot Consiglinek.

Hiába támadott többet a vendégcsapat, a 65. percben tovább nőtt a különbség a felek között, a csereként beálló Balotelli középre lőtt labdáját Robinho nem tudta ugyan kapura lőni, viszont az így pont Kaká elé került, aki közelről ezúttal sem hibázott (2–0).

Pár pillanattal később pedig megpecsételődött az Atalanta sorsa, Cristante szánta el magát lövésre 21 méterről, kissé jobbról, életerős próbálkozása után pedig a labda a jobb oldali kapufáról vágódott a hálóba (3–0).

A hátralévő időben még Balotelli is kihagyott egy ziccert, sőt, Kaká is megszerezhette volna a harmadik gólját, újabb találat azonban már nem esett, a Milan így is rég látott sima sikert aratott.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



Ami a további mérkőzéseket illeti

Az újonc Verona 2014-ben sem látszik lassítani, Luca Toni korai duplájának nagyban köszönhetően Udinében is behúzta a három pontot, és megelőzte a később játszó Intert az ötödik helyen. A Torino pármai vereségével éleződik a harc a középmezőnyben, a Sassuolót két vállra fektető Genoa (Tőzsér Dániel a kispadon kapott helyet, Gilardino az értékesített büntető mellett egyet még ki is hagyott) és a Parma is két pontra csökkentette hátrányát a 7. helyezettel szemben, de a Milan is egy győzelemnyire zárkózott a „bikákra”.

SERIE A

18. FORDULÓ
Catania–Bologna 2–0 (Bergessio 23., Lodi 66. – 11-esből)
Genoa–Sassuolo 2–0 (Gilardino 28. – 11-esből, Bertolacci 45.)
Milan–Atalanta 3–0 (Kaká 35., 65., Cristante 67.)
Parma–Torino 3–1 (Marchionni 34., Lucarelli 45., Amauri 70., ill. Immobile 21.)
Udinese–Verona 1–3 (Pereyra 43., ill. Toni 8., 39., Iturbe 70.)
LazioInternazionale
1–0 (Klose 81.)

Napoli–Sampdoria 2–0 (Mertens 53., 62.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 18 16 1 1 42–11 +31 49
2. Roma 18 12 5 1 35–10 +25 41
3. Napoli 18 12 3 3 38–20 +18 39
4. Fiorentina 18 11 3 4 33–20 +13 36
5. Verona 18 10 2 6 34–27 +7 32
6. Internazionale 18 8 7 3 37–22 +15 31
7. Torino 18 6 7 5 31–27 +4 25
8. Parma 18 5 8 5 26–26 0 23
9. Genoa 18 6 5 7 19–19 0 23
10. Lazio 18 6 5 7 23–26 –3 23
11. Milan 18 5 7 6 28–26 +2 22
12. Cagliari 18 4 9 5 18–24 –6 21
13. Udinese 18 6 2 10 18–25 –7 20
14. Sampdoria 18 4 6 8 19–27 –8 18
15. Atalanta 18 5 3 10 18–28 –10 18
16. Chievo 18 4 4 10 13–23 –10 16
17. Bologna 18 3 6 9 17–33 –16 15
18. Sassuolo 18 3 5 10 17–38 –21 14
19. Livorno 18 3 4 11 16–30 –14 13
20. Catania 18 3 4 11 12–32 –20 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik